Aradon 15-én 17 órakor a Szabadság-szobornál koszorúzás, 18 órától a színházban ünnepi előadás Üdvez légy, születésed napján, magyar szabadság címmel. Közreműködik a kisiratosi férfikórus, Balázs Attila színművész, a Nagyvárad táncegyüttes, Vincze Róbert aradi diák.
Arad
Március 15., szerda
10 órai kezdettel ünnepi istentiszteletet tartanak az arad-gáji református templomban.
***
A kisjenői ifjúsági házban a 18 órakor kezdődő ünnepségen énekel a református presbitérium énekkara, alkalmi szavalatokkal közreműködik a katolikus ifjúsági csoport. Az ünnepi rendezvény meghívott előadója dr. Dénes Zoltán, a Debreceni Egyetem professzora.
Március 17., péntek
A Jelen Ház nagytermében az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, március 17-én, pénteken 18 órai kezdettel a Jelen Ház nagytermében Mit kíván(t) a magyar nemzet? címmel zenés, verses megemlékező előadást tart a nemzeti létünket meghatározó dicsőséges márciusi forradalom 12 pontjáról. A ’48-as követelések mai mérlegen című előadás azt taglalja, hogyan és mennyi valósult meg napjainkig a forradalmi célkitűzésekből. Meghívott előadó: dr. Kulin Ferenc Miklós egyetemi tanár, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem dékánja, házigazda dr. Borbély Zsolt Attila. A Kölcsey Stúdió Sors, nyiss nekem tért című verses összeállítását rendezte Pávai Gyula elnök.
Március 18., szombat
Pécskán 19 órai kezdettel a helyi Művelődési Házban a Búzavirág Egyesület, a 2-es számú általános iskola és a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület rendez verses-táncos ünnepi műsort.
Fehér
Március 15., szerda
Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium diákjai és tanárai du. 4 órakor a Március idusa c. megemlékezéssel elevenítik meg az 1848-as magyar forradalmat. Fodor László zenetanár vezetésével forradalmi dalokat ad elő az iskola kórusa, a XI. osztály tanulói Ferencz István osztályfőnök vezetésével kulturális műsort szerveznek, amelyben kiselőadások, szavalatok hangzanak el.
Az ünnepi műsort az érdeklődők az iskola dísztermében tekinthetik meg.
Nagyenyeden 16 órakor a Kollégium dísztermében áhítatot mond Bárocz Huba református esperes. A Fehér megyei RMDSZ részéről drd. Gudor Botond tart ünnepi beszédet, utána a kollégium képzős diákjainak kórusa katonadalokat ad elő Fórika Éva tanárnő vezényletével.
Március 15-e jelentőségét Krizbai Jenő kollégiumi történelemtanár méltatja, majd zenés-irodalmi összeállítás következik Kossuth Lajos – mennyit jelent e név címmel. 17.30 órakor a Vártemplom udvarán megkoszorúzzák Széchenyi István emléktábláját.
Ünnepi megemlékezések lesznek Marosújváron a református és katolikus, Torockón az unitárius, Magyarlapádon a református egyház szervezésében.
Hunyad
Március 15., szerda
Piskin 10 órakor a piski csata római katolikus templomkertben felállított emlékművénél ünnepi fohász, köszöntők, ünnepi előadás – szavalnak a Dévai Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai -, koszorúzás.
Vajdahunyadon 11.30 órakor a református temetőben felállított Petőfi-szobornál ünnepi fohász, köszöntők, ünnepi előadás – szavalnak a Vajdahunyadi 6-os számú Általános Iskola diákjai, koszorúzás.
Déván 13 órakor a Téglás Gábor Iskolacsoport aulájában ünnepi előadás.
Déván 14.30 órakor a református temetőben felállított 1848-as hősök emlékművénél ünnepi fohász, köszöntők, szavalnak a Dévai Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai, koszorúzás.
Fohász az 1848-as dévai hősök sírjánál: a református temetőben a kisbarcsai honvéd lelkész sírjánál, a római katolikus temetőben Vígh Károly 1848-as hős sírjánál.
Petrozsényban 17 órakor: ünnepi megemlékezés a római katolikus templomban.
Lupényban 17 órakor: ünnepi megemlékezés az unitárius templomban.
Március 18., szombat
Petrillán 12 órakor ünnepi megemlékezés a református templomban.
Március 19., vasárnap
Rákosdon 11 órakor ünnepi irodalmi műsor a református templomban.
Temes
Március 14., kedd:
Temesvár, piaristák temploma, 16 óra: Hit – szabadság – nemzet szavalóverseny VII-XII. osztályosoknak. Szervezi a Gerhardinum Római Katolikus Líceum
Március 15., szerda:
Temesváron
14 óra – Győrödi emlékmű – a gyárvárosi körzet, az 1-es iskola, a Temesvári Nyugdíjasok Klubja és a győrödi RMDSZ közös megemlékezése; 14 óra – Sági úti temető, a Geml József Társaskör megemlékezése a honvédsíroknál; 15 óra – az Eftimie Murgu-szobor megkoszorúzása; 15.30 – a Klapka György-emléktábla megkoszorúzása (Szent György tér); 16 óra – főünnepség az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének rendezésében a szabadfalui (Freidorf) Petőfi-emlékműnél. A műsorban politikusok, történelmi egyházak, ifjúsági szervezetek képviselőinek beszédei, fellépnek: az Új Ezredév Református Egyházközség, a Bartók Béla és a Szabolcska Mihály kórus és a Csiky Gergely Színház művészei, koszorúznak: az RMDSZ Temes Megyei Szervezete, a Civil Tanács, egyházak, civilszervezetek, ifjúsági szervezetek, iskolák képviselői.
A megyében:
Újszentesen 18 órakor istentisztelet a református templomban, koszorúzás a Petőfi-emlékműnél,
Dettán 17 órakor az RMDSZ-székházban zenés verses összeállítás,
Lugoson 16 órától koszorúzás az Eftimie Murgu-szobornál, ünnepi beszéd a 48-as forradalomról; 17 órakor ökumenikus istentisztelet a református templomban, műsoros összeállítás a fiatalok közreműködésével, 18.30 órától fáklyás felvonulás a református templomtól a katolikus temetőig, a honvédsír megkoszorúzása,
Ötvösdön 11 órakor koszorúzás a templom előtti emlékműnél; az iskolások zenés, verses műsora, mise,
Végváron 12 órakor templomozás, koszorúzás az emléktáblánál, zenés verses összeállítás,
Gyertyámoson 11 órakor koszorúzás az 1848-as emlékműnél,
Zsombolyán 13 órakor a Petőfi-szobor és Maderspach Ferenc honvédőrnagy sírjának megkoszorúzása,
Gátalján 16 órakor az iskolások zenés, verses műsora a kultúrotthonban,
Szapáryfalván 10 órakor ünnepi istentisztelet, utána az iskolások műsora.
Március 16., csütörtök:
17 óra – Kós Károly Közösségi Központ: Vicze Károly Az vég Temesvárban című könyvének a bemutatója. A könyvet bemutatja Halász Ferenc.
HunHír.Hu