Mint a HunHír.Hu előre jelezte, nem támadnak magyarellenes oláh falkák a székelyudvarhelyi nemzetgyűlésre. A magyarországi nemzeti médiának, köztük a HunHírnek is köszönhetően, olyan fokú nemzetközi sajtóvisszhangja lett az udvarhelyi elképzeléseknek, hogy a százezer románnal riogató szélsőségesen magyargyűlölő Vadim Tudor és bandája meghátrálásra kényszerült. Tudor maga közölte, hogy nem merészkednek most a Székelyföldre.
A politikus maga jelentette be hétfőn, hogy elállt korábbi szándékától, miszerint százezer román “hazafit” akart volna Székelyudvarhelyre vinni szerdán ellentüntetésre az ottani székely nagygyűlés idején.
Tudor a médiának adott nyilatkozatában elmondta: azután döntött így, hogy számos megbeszélést folytatott Traian Basescu államfővel, Vasile Blaga belügyminiszterrel, valamint Radu Timoftéval, a belföldi hírszerző szolgálat (SRI) igazgatójával.
Mint mondta, mindegyiktől biztosítékot kapott arra, hogy március 15-én nem kiáltanak ki semmiféle “székelyföldi autonómiát”, s hogy a helyzetet a román hatóságok megfelelő mértékben ellenőrzésük alatt tartják.
(MTI nyomán)
HunHír.Hu