A kódolt magyargyűlölő, a Hargita főprivatizátora, a milliárdjait furcsa körülmények között előteremtő, a román hatalommal kiváló kapcsolatot ápoló Verestóy szenátor úgy látszik, minden eszközzel a székely nemzetgyűlés ellehetetlenítésén fáradozik. Verestóynak és körének sértené az érdekeit az önálló székely régió, annak föld- és embermegtartó ereje, hiszen az autonómia megvalósulása után a héberek nehezebben tudnák meghódítani a havasokat.
Az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezete közleményben fejezi ki aggodalmát, hogy az Székely Nemzeti Tanács és Magyar Polgári Szövetség Székelyudvarhelyen “ünnepi megemlékezés helyett népgyűlés céljából megpróbálja kisajátítani minden magyar nemzeti ünnepét, és a megemlékezni összesereglő közösséget politikai kiáltvány legitimálására akarja felhasználni”.
“Az elnökség kinyilvánította azt a szándékát, hogy ez évben is az immár 15 éve kialakult hagyományoknak megfelelően békességben és méltósággal kíván megemlékezni 1848. március 15., nemzeti szabadságünnepünk 158. évfordulójáról, és részt vesz az ebből az alkalomból Udvarhelyszék különböző településein szervezett ünnepségeken” – áll Verestóy Attila széki szervezeti elnök közleményében.
HunHír.Hu