Az ortodox-neológ harc a bölcsőtől a koporsóig végigkíséri a zsidóság újkori életét. Mivel a „Tarnopolból indult el…” csaknem minden lapján felbukkan az ortodox-neológ vita, tisztázandó, kik az ortodox és a neológ zsidók? (Az „ortodox” szó ebben az esetben nem vallási, hanem köznapi értelemben használandó: csorbítatlan hagyományhűséget értünk rajta.)

Ortodoxoknak azok a zsidók minősülnek, akik az őseik életvitelét, gondolkodását szabályozó könyvek: a Talmud, a Sulchan Aruch és a Kabbala tanításait szóról szóra követik. Vagyonjogi, kereskedelmi, pénzügyi törvényeik, viseletük, étkezési szertartásaik betartásával törekednek önmagukat megóvni a nem zsidókkal való vérségi keveredéstől, vagyis a beolvadástól, az asszimilációtól. Neológoknak a rabbinikus szertartásokat elhagyó, de a „kiválasztottság” mítoszát megőrző és érvényesítő zsidók tekintendők.

Az ortodoxok megőrizték évezredes szertartásaikat, és ezt várták el a neológoktól is. Szenvedélyesen támadták egymást: amíg az ortodoxok sokallták a neológok „engedményeit” (a befogadó nemzet anyanyelvének elsajátítása, névváltoztatás, rituális öltözet és étkezés elhagyása), addig a neológok az ortodoxok politikai hódítás iránti érzéketlenségét, rítusaikhoz történő ragaszkodását kifogásolták. Mindkét fél tudta, hogy csak a befogadóik iránti kötelességek megtagadásának módjában különböznek egymástól. A zsidó világpolitika céljainak megvalósítása érdekében mindkét fél számára fontosabbnak számított a faji öntudat azonossága, mint a szertartásokhoz való ragaszkodás. A magyar fajvédelem klasszikusai közül Istóczy Győző ezt már az 1870-es években felismerte: „Ne mondja nekünk senki, hogy a Talmudot legföljebb csak az ortodox zsidók ismerik. Ha nem tanulta volna is azt sok zsidó, annak tanai már vérükben vannak. Mert a Talmud a zsidó lelkületnek csak fényképe, s ha a fényképet megsemmisítjük is, a lefényképezett alak azért megmarad. Avagy a Talmud tanainak hallatára nem ismernek-e Önök minden ízében a zsidóra, legyen az ortodox, vagy neológ, vagy akár kikeresztelkedett zsidó.”

Judát Tarnopolban ortodoxnak nevelték szülei, de amint elhagyta őket, neológgá vált. Habár az ortodoxok hevesen támadták emiatt, mégis megbecsülték, mert „jó üzletember”-nek tartották. Neológjai kárhoztatták a szertartásokat, és átvették az őket befogadó nemzetek külsőségeit, anélkül, hogy fajilag megváltoztak volna. Egyedül politikai messiástudatuk maradt meg. A világ gazdasági, kereskedelmi, politikai, kulturális életének irányítását egy, közülük kiválasztott vezetőrétegre akarták rábízni. E vezetőréteg tagjait a továbbiakban judeokratáknak nevezzük, míg az általuk létrehozott hatalmi hálózatot judeokráciának, amelynek létezésére leginkább zsidó politikusok megnyilatkozásaiból következtethetünk. így például a párizsi Alliance Israelité Universelle 1910-ben felhívásban fordult az oroszországi zsidókhoz, amelyben többek között ez olvasható: „Nincs az egész világnak egyetlen zuga sem, amely könnyebben volna meghódítható, mint Magyarország és Galícia. Ezekben az országokban minden a mi javunkat szolgálja s ennek a két országnak okvetlenül a miénknek kell lennie.”

Lépésről lépésre mutatja be Dövényi, miként szakad el Juda az ortodoxoktól. Vándorútja folyamán sűrűn találkozik ortodoxokkal és neológokkal, leginkább azonban a neológok hatnak rá. A neológ üzletemberek, bankárok, újságírók a politikai, társadalmi érvényesülés érdekében az ortodox szokások elhagyását tanácsolják neki. Egy neológ üzletfele szemében még „konzervatív zsidó”-nak minősül megjelenése miatt: „Maga túlságosan zsidó. Az üzleti életben nem jó az. Nem szívesen mutatkoznak az olyan emberrel, aki kalapját a fején tartja, a füle mellett meg ott hintázik a … – Különben minek mondom? Maga is tudja azt jól. Modern üzletembernek drága luxus a törvények betartása. Nézze, én szombaton is megfogom a pénzt, de nem lett még abból nekem semmi bajom. A világtól nem kívánhatjuk, hogy mindenben alkalmazkodjék mihozzánk. Templomba azért eljárok, bérelt helyem van nekem a Kazinczy utcai templomban, de a rabbi nem ad pénzt, ha magamnak nincsen. Ötven percentre ki kell egyezni… Én mondom magának.” Egyik neológ barátja, Reményi Hugó pedig névváltoztatást javasol neki: „Válasszon valami jól hangzó nevet a mostani neve helyett. Tudja: Brandstein is, meg Juda is… nem haragszik, ugye? … rossz… Határozottan rossz. Hogy megvilágítsam egy hasonlattal: olyan, mintha egy kitűnő árút valami cseppet se bizalomgerjesztő ügynökkel akarna bevezetni. Nézze, én tudom, hogy ostobaság, de az itteni népben van valami előítélet a zsidó nevek iránt. Ha a bankszakmában akar tevékenykedni, feltétlenül szüksége lesz összeköttetésekre az úri világban, az arisztokráciában, a gentryk között. Ki tudja, hány kitűnő üzletet nem kötnek meg magával csak azért, mert úgy gondolkoznak, hogy ‘egy Brandstein Judával’ nekik derogál összeállni?”

Amíg neológ kortársai az ortodoxiával való szakításra biztatják, addig az ortodoxok folyton származására emlékeztetik. Eleinte azonban még görcsösen ragaszkodni próbál a hagyományokhoz. Amikor üzletembere, Kondor Bernát Budapesten kávéházba hívja, megkérdi tőle, „tréfli” helyre mennek-e? Mire Kondor: „Hát mit képzel, Brandstein úr? Pesten vagyunk! Elvihetem éppen, ha nagyon kívánja, jó kóser kávémérésbe. A Dob utcába… De akkor kár volt Pestre jönnie, otthon, Munkácson is láthat olyat.” Biztatja, hogy igyon kávét és egyen sonkát: „Majd megszokja, Brandstein úr. Később már szalonnát is kíván majd.”

Ortodox üzlettársai aggodalommal figyelik Judát, akinek legnagyobb pártfogója, Groszmann Oziás gyakran korholja, amiért a kaftánt öltönyre cseréli fel, a szombat napot nem üli meg, és nem „kóser” konyhára jár: „Te már beretválkozol, tréflit eszel… Csalódtam benned, Brandstein Juda. Nem az eszedben, nem abban, hogy milyen üzletember vagy… Jó üzletember vagy, ez tévesztette meg az én öreg szememet. De rossz zsidó vagy, Brandstein Juda. És nemcsak az üzletben kíméletlen, de mindenkivel, aki a bőrödön kívül él. Átkozni fognak még téged nemcsak a gojimok, de a zsidók is…” Halálos ágyán leányát és boltját mégis Judára bízza, mert létérdeknek tartja a zsidó vér továbbörökítését családján belül, kifejezve ezzel az ortodoxia és a neológia fajpolitikai véleményazonosságát.

Ifj. Tompó László – HunHír.Hu