“Tizenöt éve beszélgetünk a Kárpát-medencében autonómiáról. Zajlanak a tanácskozások, s az összehasonlító elemzéseknek sem vagyunk híján. Van azonban valami, ami tizenöt éve hiányzik” – írja Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke. Ágoston levelét teljes terjedelmében közöljük.

Olyan testre szabott autonómia modellekre lenne szükség, amelyet együttesen támogat mind a magyarországi politikai elit, mind az érdekelt kisebbségi közösség. Sajnos ilyen modellek nincsenek. Az okokat csak találgatni lehet. Egy biztos: nem a szakmai jártasság, vagy a megfelelő tudományos felkészültség hiánya miatt nincs kidolgozott, a politikai akció eredményes levezetésére alkalmas autonómiamodell egyik határon túli közösségben sem. Inkább a politikai akarat hiányzik. Elsősorban a kisebbségi közösségek egypártrendszerben működő, s a helyi hatalomhoz simuló pártjaiban. Ez elfogadhatatlan, de érthető, hiszen egy legitim többpártrendszerben, a kisebbségi szavazók listája alapján megválasztott kisebbségi parlamentben megszűnne a politikai monopol, ami alapján egyesek már másfél évtizede hatalmon, vagy annak a közelében, netán holdudvarában vannak. De, s ezt meg kell mondani, a magyarországi politikai elit sem szorgalmazta különösképpen az autonómia specifikus magyar ismérveinek felvázolását, még kevésbé a konkrét autonómiamodellek kidolgozását.

Nálunk sincs elfogadott modell

A Vajdaságban a történelmi VMDK két konkrét modellel lépett ki a magyar politikai színtérre, majd ezeket továbbfejlesztve, a politikai realitások helyes felismerésére alapozva a Vajdasági Magyar Demokrata Párt – elsőnek a Kárpát-medencében – megalakulása után elfogadta a magyar (perszonális) autonómia teljes modelljét. A baj az, hogy a párt ezt a modellt nem tudta elfogadtatni sem a helyi hatalomhoz simuló Vajdasági Magyar Szövetséggel, sem Budapesttel. Igaz, a történelmi VMDK-nak, majd a VMDP-nek annak idején Tabajdi Csaba, Glatz Ferenc és munkatársai, később Németh Zsolt segítettek az 1992-ben elfogadott autonómiamodell átformálásában. A segítség azonban egyik esetben sem vált életerős egységes politikai akcióvá.

Feltehetően azért, mert Magyarország csak az EU-csatlakozás után vált politikai értelemben véve akcióképessé. Meg, a korábban kialakult magyar-magyar kapcsolatrendszer kényelmes, bejáródott pozíciókat biztosított minden közvetlenül érdekelt félnek. Amit – ide értve a szomszéd országok politikai elitjét is – nem akar senki “könnyelműen” megbolygatni.
Csupán a határon túli magyar közösségek, s így a Kárpát-medencében élő magyarság egészének ügye maradt továbbra nyílt és megoldatlan.

A tisztánlátás kényszere

De ennek az áldatlan helyzetnek azonban van egy nagy előnye. Mi magyarok most kénytelenek vagyunk tisztán látni. Vagy tovább visszük a határmódosítás nélküli nemzeti integráció történelmileg indokolt folyamatát, vagy a “mazsolázás” gazdaságilag talán indokolt módszerével Magyarország EU-csatlakozása után is nyitva marad a nemzet felemelkedésének kérdése. Aminek nyomán függőben marad a trianoni trauma feloldásának lehetősége, s a kisebbségi közösségek számára további megpróbáltatások következnek. Az első ilyen megpróbáltatás a schengeni vasfüggöny leereszkedése lesz.

Van egy felismerés, ami alapja lehet a reménynek. Nevezetesen, hogy a versenypárttá vált kisebbségi pártok és “érdekszervezetek” egyre inkább afféle kolonccá válnak a magyarországi politikai elit nyakában. Ezek az érdekszervezetek (idézőjel nélkül) a helyi többségi hatalomba való bekerülés érdekében olyan bakugrásokra vállalkoznak, amelyeket elvi alapon lehetetlen követni. Nem is szólva arról, hogy a magyarországi parlamenti pártoknak az a kisebbségi alapérdekekhez egyáltalán nem köthető versenyeztetése, aminek több példáját is láthattuk mostanában, aligha tetszhet bármelyik magyarországi pártnak is. Nem alaptalanul.

Egyre világosabbá válik: a nemzet egészének jövőjéért egyedül az EU-tag Magyarország parlamenti pártjai vállalhatnak történelmi felelősséget.

A kisebbségi közösségekben viszont csak az autonómia testületei lehetnek együttműködésre alkalmas legitim testületek. A torz kisebbségi egypártrendszerek versenypártokká vált zászlóvivői nem.

Ágoston András

Rockszerda