Megdögletek rendőrök! – kiáltotta a kanalas markoló ámokfutó sofőrje. Vasárnap délelőtt fél 12 körül nem mindennapi látványban részesülhetett az, aki Sárvár belvárosában sétálgatott. A rendőrök egy rendszám nélküli kanalas markolót akartak igazoltatni, ám a sofőr a munkagép kanalával szabályosan felöklelte a járőrautót.
Vasárnap délelőtt 11 óra 30 perc körül a sárvári járőrök egy munkagépre lettek figyelmesek Sárvár-Hegyközség térségében, amelyen nem volt rendszám. Követni kezdték a járművet, amely a közeli nagyáruház parkolójába behajtva megállt.
A rendőrök is odaértek, majd felszólították a sofőrt, hogy igazolja magát és kérték a gép okmányait is, de ő ennek nem tett eleget, hanem elindította a járművet és Sárvár belvárosa felé vette útját.
A rendőrök utánaeredtek, fény és hangjelzéssel próbálták megállásra bírni, közben pedig rádión erősítést kértek.
Egy másik gépkocsizó járőr páros a Rákóczi úton igyekezett megállítani a monstrumot, de őket is kikerülte. Ezután a belvárosban az Ady E. utcába fordult be a menekülő, ahol már az egyik üldöző járőrautó eléje hajtott és keresztbe állt.
Miután a rendőrautók „körbe vették”, a szemtanúk szerint a gép egy pillanatra megállt, majd a sofőr „Megdögletek rendőrök!” kiáltással és felemelt toló kanállal elindult az előtte álló rendőrautó felé, amelyből a két rendőrnek még idejében sikerült kiugrania. A markoló ezután maga előtt tolni kezdte a személygépkocsit.
Közben a rendőrök újra felszólították a sofőrt, majd miután ennek ismét nem tett eleget, célzott lövéseket adtak le a gép kerekeire. Mind a négy lövés talált, de ez sem bizonyult hatásosnak.
Ekkor az egyik rendőr utána szaladt és felkapaszkodott a járműre: testi kényszerrel kiemelte a sofőrt, akit ezt követően megbilincseltek.
Sz. I. László 51 éves sárvári lakost előállították és őrizetbe is vették. A férfi korábban show-műsorokban is szerepelt, így vélelmezhető, hogy szereti a feltűnést. Egy szombathelyi vendéglőt is összetört munkagépével, miután nem akarták kiszolgálni – értesítette portálunkat dr. Szalai Ferenc rendőr alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
HunHír.Hu – vno
HunHír.Hu