Három fiatalkorú cigány lányt vádol az ügyészség azzal, hogy a nyílt utcán fényes nappal kiraboltak két fiatalt és egy gyereket. A bántalmazás következtében a gyermekkorú magyar sértettnek sérülései keletkeztek. Csoda, hogy a megvert kisgyerek apukája nem törte szilánkosra a cigány tinik pofáját.
A vádlottak 2009. júliusában Zamárdiban táboroztak egy nevelőotthonban. Egy délelőtt engedély nélkül kimentek a nevelőotthonból. Az utcán megláttak két fiatalt, akik egy gyermekkel mentek arra. Elhatározták, hogy megszerzik a náluk levő értékeket. Eléjük álltak és belekötöttek a sértettekbe. Az egyik vádlott erőteljes hangon számon kérte a sértetteket, amiért őket lenézően mérték végig a kis cigányok hazugsága szerint. Megfogta a gyereket, hátulról a hajánál fogva a földre rántotta, majd ököllel több alkalommal a hátán megütötte.
Társa a fiatalkorú sértettektől 500 forintot követelt cigarettára, amit félelmükben át is adtak. Ám a vádlottak meglátták, hogy több pénz is van az erszényben, ezért még kivettek abból 2500 forintot. Még ez sem volt elég. A gyermektől és az egyik fiatalkorú sértettől elvették a fülbevalóikat is.
A bántalmazás következtében a gyermekkorú sértettnek könnyű sérülései keletkeztek. A vádlottak előzetes letartóztatásban várják a bírósági tárgyalást.
HunHír.Hu kommentár:
HunHír.Hu