Száztíz éve, 1900. január 25-én született Fekete István József Attila-díjas író, a Tüskevár, a Vuk, a Koppányi aga testamentuma című regények szerzője. A Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot; dédnagybátyja Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú volt.

A Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot; egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja Damjanich János honvédtábornok, aradi vértanú volt. 1917-ben besorozták katonának, a hadiérettségit követően tartalékos tiszti iskolába került, a mundért csak 1926-ban vethette le végleg.

1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, ám az Alföldön nem érezte jól magát, végül Mosonmagyaróvárott végzett. 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt, majd feleségével Ajkára költözött a holland származású földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokára.

Tehetsége, szakmai felkészültsége nyomán fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Jutott ideje az írásra is, vadászattal kapcsolatos cikkeit a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród közölte, novellái az Új időkben jelentek meg.

1937-ben A koppányi aga testamentuma című regényével megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatát, két évvel később Zsellérek című regénye aratott sikert az Egyetemi Nyomda pályázatán. 1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, ebben az évben Bánki Viktor filmrendező forgatókönyv készítésére kérte fel. Így született meg a Doktor Kovács István, amely ismét sikert hozott számára. 1941-ben családjával Pestre költözött, és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Ekkortól sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében.

1949 tavaszán a minisztériumot “megtisztították a reakciós elemektől”, többekkel együtt őt is nyugdíjazták. A nélkülözés évei következtek: könyveit nem adták ki, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez, volt uszálykísérő, patkányirtó, napszámos.

1951 őszén végül tanárként helyezkedett el a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Az irodalomba 1955-ben térhetett vissza, Halászat című munkáját tankönyvként adták ki, majd előbb a Kele, később a Lutra című regényeket jelentette meg a Magvető Kiadó. 1957-től sorra arattak sikert máig népszerű ifjúsági regényei: Bogáncs, Tüskevár, Téli berek, Hu, Vuk, Kittenberger Kálmán élete. 1960-ban a Tüskevárért, amelyből népszerű tv-sorozat készült, József Attila-díjat kapott, és siker lett A koppányi aga testamentumából 1967-ben készült film is.

A hatvanas évek közepétől három kötetesre tervezett önéletírásán dolgozott, de előbb 1968-ban, majd 1969-ben is szívinfarktust kapott, amelyből még sikerült felépülnie. A harmadik azonban végzetes volt, és 1970. június 23-án meghalt. Népszerűsége máig töretlen, a természettel együtt élő és érző, annak titkait jól ismerő ember volt, írásaival új műfajt teremtett, amellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni.