Még karácsony előtt, december 19-én adta hírül a sajtó, hogy XVI. Benedek pápa aláírta a nagy elődje, XII. Piusz pápa „hősi erényeit” elismerő dekrétumot, s a sokat rágalmazott egyházfőt „tiszteletreméltó” címmel ruházta fel. Ezzel a pápai dekrétummal a Vatikán fontos lépést tett a nagy pápa boldoggá avatása felé. Ahogy a hír napvilágot látott, különböző zsidó szervezetek – s „holocaust” túlélők – fejezték ki tiltakozásukat a szentszéki döntés ellen. Köztük volt a Zsidó Világkongresszus (WJC) is. Ennek az obskurus intézménynek az elnöke, Ronald S. Lauder december 21-én közleményben kifogásolta a pápai döntést.

A világzsidóság führere szerint „nem időszerű, elhamarkodott” XII. Piusz boldoggá avatása mindaddig, amíg nem nyitják meg a vatikáni archívumokat, s amíg nem alakul ki konszenzus a XII. Piusz megítélésében. Lauder azt is hozzátette, hogy XII. Piusz „politikai szerepét” a második világháború alatt „nem lehet figyelmen kívül hagyni”.

Lauder aztán felszólította a Vatikánt, hogy nyissa meg archívumait a „nemzetközi kutatás” számára, majd leszögezte, hogy a katolikusok és zsidók közötti jó kapcsolatok érdekében helyes lenne, ha a Vatikán nagyobb érzékenységet mutatna ebben a kérdésben.

A fenti közleménnyel – és a többi zsidó szervezet hasonló tiltakozásaival – kapcsolatban két alapvető kérdés merülhet fel az olvasóban. Az első kérdés: mi köze a katolikus egyház belügyeihez a különböző zsidó szervezeteknek? Mi köze van például Ronald S. Laudernek, a világzsidóság führerének ahhoz, hogy a Szentszék kit emel a boldogok, avagy szentek sorába? Honnan veszi a bátorságot Lauder főzsidó ahhoz, hogy a Szentszéktől követelje archívumai megnyitását? (Mellesleg a hatvanas évektől a Vatikán 12 nagy kötetben tette közzé a második világháborús szentszéki dokumentumokat.) A Vatikán sem szól bele a Zsidó Világkongresszus belügyeibe, s még nem hallottam arról, hogy bármelyik pápa zsidó szervezetek archívumainak a megnyitását sürgette volna. Ronald S. Lauder főzsidó – és a többi nagyképű zsidó vezető – hülyeségeket beszél. Ahogy eddig is azt tették. Mert rendre olyan ügyekben szólalnak meg, amelyekhez semmi közük. Ezzel az első kérdést tisztáztuk. Mielőtt azonban a második – messze fontosabb – kérdést megfogalmaznám, nézzük meg röviden, mi is a baj XII. Piusszal az obskurus zsidó szervezetek szerint.

Amikor 1958. október 9-én meghalt XII. Piusz, zsidó vezetők és zsidó művészek, tudósok osztoztak az Egyház gyászában. Például az akkori izraeli külügyminiszter – később miniszterelnök -, Golda Meir kijelentette, hogy a zsidóság is gyászolja az elhunyt egyházfőt, aki a „náci terror évtizedében felemelte szavát az áldozatok érdekében”. Meir hozzátette: „a béke nagy szolgáját gyászoljuk”.

A világhírű zsidó tudós, Albert Einstein még a háború alatt méltatta XII. Piusz érdemeit. Einstein szerint egyedül a katolikus egyház tett a bátorságról és állhatatosságról tanúbizonyságot, amikor kiállt „az intellektuális igazság és a morális szabadság” mellett. Aztán hozzátette: kénytelen megvallani, hogy amit egykor lenézett (értsd: az egyházat), arra most tisztelettel felnéz.

Néhány évvel XII. Piusz halála után megváltozott a légkör. Elkezdődött a máig tartó rágalomhadjárat, amelynek a lényege: XII. Piusz nem tett semmit – vagy ha igen, akkor nagyon keveset – az üldözött zsidók érdekében, nem szólalt fel nyilvánosan a zsidóüldözések ellen, nem ítélte el nyilvánosan Hitler zsidóellenes politikáját. Ez a vád alaptalan: dokumentumok cáfolják a rágalmat. Ennek ellenére az utóbbi másfél évtizedben egyes „történészek” már Hitler pápájaként – kollaboránsként – jellemezték XII. Piuszt. Ezek a könyvek nagy publicitást kaptak, több kiadásban is napvilágot láttak, miközben a XII. Piusz védelmében megszólaló szerzők könyveit többnyire elhallgatják, vagy mellőzik azok új kiadását.

Ez utóbbira egyetlen példát említek, amely nekünk, magyaroknak nagyon fontos adalék. Lévai Jenő zsidó történész túlélte a második világháborút, több könyvben idézte fel a korszakot, s a hatvanas években Pinchas Lapide zsidó történésszel egy időben – tehát az elsők között – állt ki a megrágalmazott XII. Piusz mellett. 1968-ban megjelent könyvét – Hungarian Jewry and the Papacy: Pius XII was not silent (A magyarországi zsidóság és a pápaság: XII. Piusz nem hallgatott) – nem adták ki magyarul. Nem véletlenül. De nemcsak magyarul nem olvasható ez a könyv: újabb kiadása sem jelent meg angolul, tehát Lévai alapvető – a szakirodalomban sűrűn idézett – műve gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Ugyanez igaz az előbb említett Pinchas Lapide könyvére is – Three Popes and the Jews: Pope Pius XII did not remain silent (Három pápa és a zsidók: XII. Piusz nem maradt csöndben) -, amelyet hiába is keresnénk az amazon vagy egyéb internetes áruház honlapján.

Lévai Jenő álláspontja egyértelmű és világos: szerinte XII. Piusz mindenki másnál többet tett az üldözött zsidók érdekében, mégis „ma őt teszik bűnbakká mások mulasztásaiért”. Ezek a több mint négy évtizeddel ezelőtti szavak ma is érvényesek. Korunk egyik leghíresebb „holocaust”-történésze, Martin Gilbert így vélekedik: „Mint zsidó történész, szükségét érzem, hogy teljes mértékben elismerjem azt a segítséget, amelyet a katolikusok adtak a zsidóknak a második világháború alatt. Papok és püspökök mindenütt mentették a zsidókat, bárhol is fenyegette őket veszély, beleértve Lengyelországot, Franciaországot és Olaszországot. A nácik tudták: XII. Piusz pápa utasítást adott, hogy az üldözött zsidók megmentése érdekében meg kell nyitni a katolikus intézmények kapuit az üldözöttek előtt. A nácik Németország ellenségeként tekintettek XII. Piusz pápára.” Martin Gilbert – XII. Piusz egyik legjelesebb védelmezője – hangsúlyozza, hogy a pápa az elsők között ítélte el a náci atrocitásokat (a vatikáni rádióban), s az elsők között emelte fel szavát az üldözött zsidók érdekében. Gilbert szerint mintegy félmillió zsidó életét mentette meg a pápa azáltal, hogy utasításai nyomán katolikus intézmények menedéket, segítséget nyújtottak az üldözötteknek.

Azt is tudjuk, hogy XII. Piusz személyesen „irányította” azt az akciót, amellyel a deportálandó római zsidók nagy részét sikerült megmenteni. Amikor híre érkezett, hogy a római zsidókat deportálni fogják, személyesen utasította a római katolikus intézményeket, hogy rejtsék el az üldözötteket. Kevesen tudják, hogy maga Vatikán állam is sok zsidónak – és más üldözöttnek – nyújtott menedéket. A pápai akció eredményeként a 6800 zsidóból mindössze ezer zsidót deportáltak Rómából a németek, a többiek túlnyomó többsége a pápai akciónak köszönhette megmenekülését.

Kérdés tehát: ha ily sok zsidó köszönheti életét a katolikus egyháznak – s személyesen XII. Piusznak -, akkor miért nem kapta meg a nagy pápa a Világ Igaza kitüntetést? Tudjuk, ennek a kitüntetésnek a birtokosa fát ültethet a Yad Vashem kertjében. Ha a XII. Piusz által megmentett zsidók számát tekintjük – egyesek félmilliónál is magasabbra becsülik a valós számot, Pinchas Lapide például 700 000 és 860 000 közé teszi a megmentettek számát -, akkor a válasz egyértelmű: ennyi fa el sem férne a Yad Vashem környékén. De félretéve a tréfát, elismerés helyett miért támadják obskurus zsidó szervezetek és intézmények a zsidómentő pápát, azt az embert, aki messze a legtöbb zsidót mentette meg a háború évei alatt?

Öt évvel ezelőtt XII. Piusz védelmében könyvet jelentetett meg David G. Dalin rabbi (igen, rabbi!). A könyvből (The Myth of Hitler’s Pope) kiderül, hogy a nagy pápát gyalázó „történészek” – zsidók és nem zsidók – mind baloldaliak, a liberális média kedvencei. Gyalázkodásuk oka pedig egyszerű: heveny katolikus-ellenesség. Ilyen egyszerű ez. A történelmi tényeket nem veszik figyelembe, gyűlöletük tárgya a katolikus egyház, s amikor XII. Piuszt rágalmazzák, akkor voltaképpen a katolikus egyházat veszik célba. A XVI. Benedek pápa döntését most „bíráló” zsidó szervezetek is ebbe a liberális áramlatba tartoznak: nem XII. Piusszal van bajuk, a katolikus egyházat gyűlölik. Az említett David G. Dalin rabbi pedig azért írta meg hivatkozott könyvét (amely természetesen szintén nem jelent meg magyarul), mert azt szeretné elérni, hogy XII. Piusznak ítéljék oda végre a Világ Igaza címet, hiszen a történelemben „korábban egyetlen pápát sem méltatott annyira a zsidóság, mint Piuszt – azért a szerepéért, amelyet a zsidók megmentésében játszott a Holocaust alatt”.

A fentiekhez még egy apró adalék, nekünk – magyaroknak – különösen fontos. Ma, amikor folyamatosan antiszemitázzák, rasszistázzák az országot – múltját és jelenét egyaránt -, idézzük fel a korábban hivatkozott zsidó tudós, Lévai Jenő megállapítását: „1944 őszén és telén gyakorlatilag nem volt a katolikus egyháznak olyan intézménye Budapesten, ahol az üldözött zsidók ne találtak volna menedéket”. Ma ilyesféle mondatok nem hangzanak el. Pedig az idézett mondatot zsidó ember írta, az un. „holocaust” túlélője. Lévaitól távol állt a gyűlölködés és a rágalmazás. Ő nem a „holocaust-ipar” munkása volt.

Nem folytatom. Idézni lehetne bőven a szakirodalomból, mi mindent tett az üldözöttek érdekében a nagy pápa. Majd ha elérkezik a boldoggá avatás ideje, talán részletesebben is foglalkozom háborús szerepével. Most inkább a bevezetőben említett második kérdésre térek rá, mert ezt a kérdést nem szokás feltenni. Ki tudja, miért.

Tudjuk, XII. Piusz minden üldözött érdekében szót emelt. Első – már a háború alatt – megjelent enciklikájában (Summi Pontificatus) is általánosságban szólalt fel az üldözöttek, a szenvedők mellett, s ítélte el azokat, akik „összetörik Isten parancsainak tábláit, hogy azok helyébe más törvényeket állítsanak”. XII. Piusz nem válogatott, nem faji alapon – most ezt megismétlem nagybetűvel -, tehát NEM FAJI ALAPON válogatott az üldözöttek között. A Vatikán ugyanúgy segítséget nyújtott a zsidó és a nem-zsidó üldözöttnek. A pápai megnyilatkozások is ebben a szellemben születtek. Idézem a Summi Pontificatus című enciklika egyik záró passzusát: „Arra kell törekednünk, hogy a világ, de főképpen akiket a háború szerencsétlensége ér, tanulják meg, hogy a keresztény szeretet parancsa Krisztus országának sarokköve, nem üres szó, hanem élő valóság és igazság. Ezekben a napokban számtalan alkalom nyílik a keresztény szeretet gyakorlására sokféle formában. Ezért meg vagyunk győződve, hogy összes fiaink, de különösen azok, akik a háború kegyetlenségétől megmenekülnek, az isteni szamaritánust követik erőik szerint azokkal szemben, akik a háború áldozataivá lettek, és mint ilyenek, irgalomra és segítségre igényt tartanak.” Világos, félreérthetetlen szavak. A háború szerencsétlensége nemcsak a zsidókat sújtotta: a katolikus (tehát egyetemes) egyház feje mindazok mellett állt, akiket ez a szerencsétlenség sújtott. Zsidók és nem-zsidók mellett egyaránt.

Nos, a Lauder-féle zsidók ezt nem érthetik. Számukra csak zsidó üldözött és zsidó áldozat létezik. A katolikus egyház azonban nem állt, nem áll, s a jövőben sem állhat faji alapon: ezt nem értik a Lauder-féle rasszisták. Miközben dokumentumok százai bizonyítják, hogy a katolikus egyház a háború valamennyi áldozata, üldözöttje, szenvedője érdekében cselekedett, ez nem mondható el a zsidó szervezetekről. Ezzel el is érkeztünk a második kérdéshez, amely így hangzik: MIT TETTEK A ZSIDÓ SZERVEZETEK A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ALATT AZ ÜLDÖZÖTT NEM-ZSIDÓKÉRT? Kedves Lauder főzsidó úr, tudna erre válaszolni? Lauder főzsidó nem olvassa a HunHírt, ezért én adom meg helyette a választ. SEMMIT SEM TETTEK. SEMMIT.

Ez itt a lényeg. Obskurus zsidó szervezetek rágalmazzák XII. Piuszt – aki cselekedett, életeket mentett (zsidókét és nem-zsidókét). A nemzetközi zsidó szervezetek a második világháború alatt soha nem léptek fel a nem-zsidó üldözöttek érdekében. Számukra csak zsidó üldözött létezett. XII. Piuszt tehát azért rágalmazzák, mert nem állt faji alapon, mert nem volt rasszista. Mert nem nézte az üldözöttek bőrszínét, faját, vallását, politikai meggyőződését. S ráadásul üres szavak helyett cselekedett. Hiszen tudjuk jól – ott van az evangéliumban -, hogy gyümölcseiről ismerszik meg a fa.

Kínos ez, kedves Lauder főzsidó úr. Jó lenne, ha Ön és rasszista fajtársai a saját portájukon söprögetnének. Ha számot vetnének azzal, hogy a nemzetközi zsidó szervezetek mit tettek például az üldözött lengyelek érdekében. Tiltakoztak? Megszólaltak a sajtóban, az éter hullámain? Miért csak fajtársaik mellett lobbiztak? Bizony, a múlttal szembe kell nézni. Önöknek is, kedves Lauder úr. Mert van mit söprögetni a maguk portáján, talán egész hegy képződött már a szemétből….

Falusy Márton – HunHír.Hu