A román pártok, szervezetek képviselőivel folytatta tárgyalássorozatát az elmúlt napokban a Magyar Polgári Szövetség. Az MPSZ autonómiatörekvéseiről a román ifjak is keveset tudtak, ám a tárgyalás során kiderült, az elképzelések több szinten találkoznak.
Hétfőn Hobincu Zoltánnal, a Nemzeti Liberális Párt megyei ügyvezetőjével egyeztettek, tájékoztatták az autonómiatörekvésekről, ezek fontosságáról, a jogi lehetőségekről. Gazda Zoltán, az MPSZ soros háromszéki elnöke elmondta, hogy Hobincu igen tájékozatlan volt, de diplomatikusan viszonyult a közöltekhez, nem ígért semmit, ám javasolta, próbálják felvenni a kapcsolatot más térségek kéviselőivel, véleménye szerint román kezdeményezésként ugyanis könnyebben elfogadtatható lenne a területi autonómia.
Szerdán este az MPSZ vezetői a fiatal román értelmiségiek képviselőivel, Dan Manolăchescuval és Mădălin Guruianuval tárgyaltak, akik felvázolták, milyen programok révén lehetne kimozdítani a holtpontról Háromszék gazdasági, szociális helyzetét. Kifejtették, hogy szeretnének rendet teremteni a románság háza táján, és ugyanezt elvárják a magyaroktól is. Manolăchescu érthetetlennek nevezte a román civil szervezetek és pártok folyamatos tiltakozását.
Az MPSZ autonómiatörekvéseiről a román ifjak is keveset tudtak, ám a tárgyalás során kiderült, az elképzelések több szinten találkoznak. A fiatal román értelmiségiek áttanulmányozzák az autonómiastatútumot, és azt követően folytatják a tárgyalásokat – fejtette ki Gazda. Az MPSZ a következő hetekben tárgyalni szeretne a Demokata Párt képviselőivel és a történelmi magyar egyházak lelkészeivel is.
Gazda Zoltán reagált Markó Béla kijelentésére is, az RMDSZ elnöke nemrég alkotmányellenesnek nevezte a népszavazás kiírását, és a kisebbségi törvény megalkotását, illetve a kulturális autonómiát jelölte meg prioritásként. Az MPSZ megyei vezetője úgy értékelte, hogy az RMDSZ képviselői megfeledkeztek választási ígéretükről, és arra szólítja fel a polgárságot, hogy gyakoroljon nyomást – az autonómia igényének folyamatos kinyilvánításával , kérje számon a megválasztottaktól kampányígéretüket. Az MPSZ tüntetés szervezését is tervezi, ám ehhez előbb az időjárásnak kell enyhülnie – fűzte hozzá Gazda.
(Forrás: Háromszék)
Rockszerda