Tizenöt, illetve tizenhárom év fegyházra ítélték azokat a kegyetlen cigány állatokat, akik 2007-ben brutálisan megkínoztak egy 32 éves asszonyt és 54 éves anyját, aki bele is halt a bántalmazásba. Már megint a kettős mérce: a cigány bűnbanyák pár év múlva tovább folytathatják. A kegyerlen purdék meg otthon vigyorognak. A milliárdos programoknak köszönhetően “kiváló” cigány értelmiségi közszolga válik belőlük.
A bántalmazást különös kegyetlenséggel követték el: villával, késsel, seprűnyéllel, de izzó parázzsal is kínozták a sértetteket -magyarázta dr. Miszori László bíró.
O. Juliannának ételért, cigarettáért, kávéért dolgoztak az áldozatok. Egyszer Margitot és Tímeát is arra utasította, vetkőzzenek meztelenre, és seprűnyelet dugott a nemi szervükbe.
Ezt L.-né és Julianna is végignézették saját gyerekeikkel, sőt: arra buzdították őket, hogy az 54 éves nőt ők is verjék. Az asszonyt addig ütötték, amíg összeesett, de a földön is rugdalták, megtaposták, eltört bordái átszúrták a tüdejét -tette hozzá.
A nő lányát falhoz szögelték, öngyújtóval égették a tenyerét. Őt is megverték, de fogyatékossága miatt nem mert szólni. Aztán az idős nő meghalt. Lánya először azt mondta, ő ölte meg az anyját, végül elmesélte, mi történt.
HunHír.Hu