Az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet (Ermáért) létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot fogadtak el csütörtökön Kolozsváron azon az Egyeztető autonómia-kerekasztalon, amelyet a Tőkés László református püspök által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezett. A tanácskozáson az erdélyi magyar történelmi egyházak zöme és jelentős civil szervezetek mellett jelen volt az RMDSZ képviselője is. Utóbbi nem írta alá a szándéknyilatkozatot.
Az EMNT azért kezdeményezte ezt a találkozót, mert – mint Tőkés László a találkozó előtt kifejtette – 2006-ban az EMNT új lendületet kíván adni az autonómia kérdésének. A szándéknyilatkozat szerint február második felében ismét hasonló felállásban szerveznek tanácskozást, amely egyben az Ermáért megalakulását jelentené.
Tőkés László a megbeszélést követően gesztusértékűnek nevezte, hogy Markó Béla, az RMDSZ elnöke elküldte a szövetség képviselőjét a tanácskozásra. Székely István, az RMDSZ szakértője elmondta: az RMDSZ részvétele a kolozsvári megbeszélésen elsősorban a kerekasztal témáját képező autonómiának szól. Elmondta, ha valóban létrejön az erdélyi magyar politikai és civil szervezeteket, illetve egyházakat tömörítő Ermáért, akkor némi átfedés keletkezik az RMDSZ döntéshozó szerveként működő Szövetségi Egyeztető Tanács (SZKT) és az újonnan létrejött intézmény között.
Az RMDSZ képviselője nem írta alá a tanácskozás végén a résztvevők által elfogadott szándéknyilatkozatot, mert – mint mondta – ő csak egy olyan megbeszélésre érkezett, amelynek témája az autonómia. Az EMNT elnöke kifejtette: azért van szükség ilyen testületre, mert szerinte jelenleg nem létezik az erdélyi magyarságon belül intézményes formája a párbeszédnek. Tőkés emlékeztetett, hogy ez csak egy szándéknyilatkozat, de reményét fejezte ki, hogy a meghívottak majd kedvezően reagálnak a meghívásra.
Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke, aki egyben RMDSZ-es parlamenti képviselő kifejtette: nem tudja, hogy milyen formában és milyen szinten jön létre a párbeszédnek ez a fóruma, de ő mindenképpen szükségesnek tartja. Jelezte: tisztségeiből fakadóan mindent elkövet, hogy ez a párbeszéd valóban kialakuljon.
(Forrás: Háromszék)
HunHír.Hu