Tizenötödik születésnapját ünnepelte a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme. Az acélvárosban működik a magyarságközpontú felsőoktatás legkiválóbb műhelye, ahol a hallgatók neves professzorok, tanárok segítségével igazodhatnak el többek között a magyar őstörténetben, a népzene rejtelmeiben, a föld méhe titkos tárgyi emlékeinek feltérképezésében.

Globalista világunkban, amikor minden az egyetemes külhoni kultúra felé fordul, igazi szigetként funkcionál a miskolci intézmény, hiszen alternatívát nyújt az idegen kulturális szellemi áramlatoknak. Gyárfás Ágnes, az intézmény vezetője, mondhatni lelke nap mint nap megvívja kisebb és nagyobb harcait, hogy méltó körülményeket biztosíthasson az iskola diákjainak, az egyetem kihelyezett tagozatain tanulóknak egyaránt. A Nagy Lajos Király Magánegyetem ad otthont a Szkíta Világszövetségnek, ahol Tibold Makk László vezetésével konkrét, földrajzilag is nyomon követhető ismeretanyaggal lesznek gazdagabbak azok, akik hisznek a szkíta-hun-magyar rokonságban. Örvendetes tendencia ez, mert a mesterségesen ránk tukmált, a magyarság számára némileg lealacsonyító finnugor származási elmélettel szemben bizonyítható, hogy legrégibb népei vagyunk a Kárpát-medencének, sőt kis túlzással a világnak. Gyárfás Ágnessel beszélgettünk egy csendes délutánon.

– Rohanó világunkban észre sem vesszük az idő-tér kapcsolatát és egymásra utaltságát, nem foglalkozunk a nappal, a holddal, a csillagok állásával, pedig a teremtés kezdete óta meghatározó jelentéstartalommal bírnak, és utat mutatnak a mindenség burkában élő emberiségnek. Fontos-e nekünk, hogy elmélyedjünk mindezekben?

– A magyarok szinte a XX. század közepéig lélekben eggyé forrva éltek a természettel, a világmindenséggel. Művészetükben elbeszélték ezt az egységet. A szuszékok vonalas-körzős mintái a világ teremtéséről beszéltek, ahol a világ-virág vezeti a főszólamot, a zöld ág a magosság, a magasság, a mag, a magyal, a magyar fogalom szimbóluma, már az ősi mezopotámiai képjelek értékrendje szerint is. Azért fontos mindezt újra felidéznünk és megismernünk, mert őseink nemcsak a természettel és a világmindenséggel, hanem ősükkel, istenükkel is azonosultak, és vallották, hogy Isten az ásványokban él, a növényben nő, az állatban lép és az emberben gondolkodik.

– A rejtélyes, titokzatos égitestek után szűkítsük a kört Földünkre, a sebzett bolygóra. Nem is annyira kialakulásának története az érdekes, hanem az emberé, köztük őseinké, akik az idő kezdetekor megjelentek. Az ön elmélete szerint kiktől eredeztethetjük a magyarokat?

– Amint említettem, a magyarok Isten fiai, gyermekei. Azért élt a régiségben Eurázsia-szerte a Turáni nép fogalma, mert azok az emberek, akik egy ősnyelvet beszéltek AN /van/ Isten TUR-jai vagyis fiai voltak. A tur szavunk a régiségben fiút jelentett. Ez a gyök él a kis Túr-ban, amely sietett a Tiszába, anyja kebelébe, Petőfi versében, ez él a Tura helynevünkben, ez él a TURUL madarunk első gyökében, amely így kimondva fiú fény vagy fény-fia jelentést hordoz.

– Keveset tudunk a szkítákról, noha egyre többen vallják a velük kapcsolatos folytonosságot, és új dimenziókba helyezik a magyarság történetét. Nemzeti érzelmű és megfelelő ismeretanyaggal rendelkező kutatók vallják, hogy több ezer éves nép a miénk. Ön is ezen a platformon áll.

– A szkíta szó a szittya jelző görögös átirata, amely elterjedt Európában. Szerintem, azokról szól a szittya jelző, akik szítták a lótejet, vagyis a fehér ló fiairól. Népünk ősmúltja a meséinkben van beágyazva. Fehérlófia, a túlvilágot járt mesehős szülőanyja egy fehér ló volt, ezzel érzékeltették a mesében a hős szoros lelki kapcsolatát a repülő lovakkal, a gyógyító füvekkel és élete értelmét és célját kifejező “változó” világgal, a kék tó közepén épült kristálypalotában élő Tündérszép Ilonával. Ezért a magyarság története nem oldható meg pusztán történeti kori kutatásokkal, mert az sokkal régibb, s a régiségben a legjobb útmutató a magyar mese és mondavilág, továbbá a magyar nyelv, amelyből történeti események is kiolvashatók. Ilyen ősi ismereteket őrző szavunk például a Hunor és Magor vagy Magyar szavunk.

– A kételkedők, a globalizmus hívei, a nemzetek összemosását akarók mindig a tárgyi emlékekkel hozakodnak elő. Az úgynevezett tatárlaki korong is cáfolata lehet az össze-vissza elméleteknek, s úgy tudom, ön is kidolgozott egy lehetőséget a korong írásjeleinek megfejtésére. Egyáltalán hány évesnek tartja ezt a leletet, illetve ön szerint mit olvashat ki belőle még a mai kor embere is?

– A tárgyi emlékek sokatmondóak, és bizonyító értékük van. A Pest megyei Kökénydombi Vénusz a kőkorból származik, 5-7 ezer évvel Krisztus születése előtti kultúra ősanya iránti tiszteletét fejezi ki az alhasán elhelyezett sugárzó háromszög. Ez a tisztelet hagyományozódott az utókorban, s a Borsod megyei alacskai templom királynőkazettájának sugárzó háromszöge ugyanarról a hitvilágról beszél, ugyanazon képjelekkel kifejezést kereső népről vall. Konkrétabban elmondva: az alacskai asztalosfestő 1791-ben egyazon hitet vallotta a világszülő ősanyáról, mint a Kökénydombi Vénusz agyagtestét formázó mester Krisztus előtt a 7. évezredben. Ugyanebből a korból származik a tatárlaki korong, melyet eredetiben, a Kolozsvári Múzeumban láthatunk. A tatárlaki korong négy mezőre osztott lukkal ellátott amulett. A korongon a lukat a hőtágulás miatt formázhatták ki a fazekasok, amely a nyakban viselésre is alkalmassá tette. A képjelek a legrégibb mezopotámiai korongok írásával azonosak és valamennyi megtalálható René Labat /1948/ Manuel d’Épigraphie Akkadienne /Paris/ című képjel szótárában. Mi a Magyarságkutató Közösségünk tagjaival foglalkoztunk a korong olvasatával. Nagyné Fülöp Krisztina fejtette meg a LUGAL /nagy ember, vagy nagy úr/ szót, Záhonyi András pedig a bal alsó negyed PABILSÁG = Orion csillagkép fogalmat, ami nem más, mint a mi ősatyánk, Nimród, Ménrót, Ningirszu, Nungál, Nunartu égi megfelelője /Labat 449 és 295/. Mindnyájan tudtuk, hogy a korong a magyarok égi őséről szól, hiszen erre már Badiny Jós Ferenc professzorunk olvasata is utalt, de igazolni csak a Labat szótár segítségével lehetett. Midőn Záhonyi András ezt meglátta, és napfényre hozta, mindnyájunknak úgy tűnt, hogy az olvasat nagyon egyszerű, a vak is láthatja, hogy a “hunság karácsony királyáról, Pabilság Orionról, a Szabir atyáról” szól. Mindezt és sok pecséthenger és tábla olvasatát bemutatom a Tur-án népékek nyelvén /Miskolc, MBE 2004./ című könyvemben, a másodéves magyarságkutató szakos hallgatók mezopotámiai tankönyvében, amelyből a képjelírást tanulják. Ők tudják, hogy a magyarságnak két nyilas csillagképe van. Egyik az állatöv kilencedik csillagképe, a Szaggitáriusz, az öreg király, aki a táridőt adja fiai életéhez. Aki pont karácsonykor adja át a teret és időt a bak csillagképnek, amelyben Jézus Urunk született. Ez a nyilas ősünk, ha feljebb emelné a nyilát, pontosan betalálna a Tejút kellős közepébe, de nem teszi. Ő kényelmesen szolgáltatja a magyarság számára a lét elemi feltételét és a célzás dicsőségét átengedi fiának, az ugyancsak nyilat vagy kaszát tartó Orionnak, aki pontosan december 21-én kúszik fel az égbolt kellős közepébe, s így mindnyájunk szeme láttára veszi át az uralmat édesatyjától. Ő úgy tartja a nyilát, hogy azzal pontosan a Tejút közepét veszi célba, és oda is talál. A mi égi ősünk az Orion  Nimrud a legkisebb fiú sikerorientált voltát hagyományozta a turáni népre. A mezopotámiai mitogéma szerint ugyanis Nimrud, a legkisebb királyfi tudta csak legyőzni a gonosz ZU madarat, a nyugati szelek urát. Nimrud legyőzte és a ZU által elrabolt égi és földi Sorstáblákat visszaadta Enlil istennek, s így állt helyre a rend a földön és égen. Ha átnézzük Benedek Elek meséit, könnyen megtaláljuk az Égitestek elrablása című székely-magyar népmesét, ami ugyanerről szól, de csodálatosan gazdag meseszövéssel illesztették össze a tartalmát. Itt látom a különbséget a nyugati és a magyar múltat őrző elbeszélések sajátosságai között. A nyugati mitológia, élén a görög és a római történetekkel, tömör, rövidre fogott apró történetek tárháza, amelyek háttere azonban bonyolult, kideríthetetlen ősködbe vész. A magyar regevilág a mesék, balladák, mondák világa ékes, szép világfa, amely hősöknek ad otthont, amely a hősök próbatételének helye, ahol a hős megtalálja szíve szép szerelmét. A magyar ősmúltat őrző emlékanyag maga a szépség birodalma is egyben, melynek nyelvi, tartalmi és érzelmi elemek munkálják ki sajátos karakterét. Azt mondhatnám, hogy földi ember számára megfoghatatlan ez a szépség, szinte nem is érti már más, csak az angyalokkal még beszédes viszonyban álló gyermekek.

– Számos előadását hallottam, amikor nagyon érthetően és kézenfekvően magyarázta el a magyarság turáni eredetét. Az lenne a kívánatos, ha ezek a gondolatok minél több helyre eljutnának. Éppen ezért is kérem, most olvasóinkkal ossza meg a titkot.

– Nos, ez a világ, melyet meséink őriznek, visszavezet a történeti korok előtti időkbe, amikor azonban már kialakultak a földrajzi helyneveink. Már 1829-ben felfedezték, hogy a világ helynevei visszavezethetők magyar gyökökre. Erről a Magyar Hírmondó c. akkori folyóiratban olvastam. Azóta sokan foglalkoztak ezzel a jelenséggel. Egyetemünkön dr. Czeglédi Katalin kandidátus, nyelvész tárja fel a helynevek magyar rendszerét tudományos dolgozataiban, tudományosan hiteles módon. Én kitartok az ázsiai Turáni Alföld elnevezés egyértelmű voltánál és természetesnek tartom azt, hogy e fennsík szerű “altáj” lakói a turániak voltak, isten gyermekei. Ez a tur (fiú) ősgyök lelhető fel Turul madarunk nevében, az Árpádházi királyok és királylányok szentségének megpecsételőjében. A TURÁNI fiak a TURUL, a fény fia által kaptak bizonyságot eredetük égi voltáról. A Turul, mint madár a magyarság eredetének kettős voltát őrzi. Mag, amely, mint szem őrzi az életet és MADA-MADÁR, amely felhők között repül, száll, leszáll az égből és fészket rak az Életfán. A Kárpát-medence olyan, mint egy fészek, s megtaláltam a Tulipán népe táblán, a Kr. e. 5-7 ezerből származó úri leleten, hogy a Kárpát-medencét jelölte meg az US vagy Ősök sora az égben a hun és a magyar nép lakóhelyéül. Említett könyvemben magát a táblát és az olvasatot is megtekintheti az érdeklődő kutató.

– Nyelvünk az egyik élő bizonyítéka annak, hogy a szó pozitív értelmében mások vagyunk, mint a Lajtán túli államok lakói, de különbözünk a balkáni népektől is. Szinte kimeríthetetlen a népmese- és mondakincsünk, és önnek is kedvenc kutatási területe ez a kérdéskör. Mit adnak nekünk a népmesék, népmondák, s hogyan olvasható ki belőlük a magyar múlt?

– Napjainkban több kutató foglalkozik azzal, hogy milyenek a magyarság genetikai összetevői. Én Kiszely István könyvében olvastam, hogy a DNS fordulatszámunk más lenne. Genetikus, kromoszómakutató is észrevett különbségeket a magyar és az indoeurópai faji tényezők között, génvizsgálatai során. Ezekhez én keveset értek, bár fiatal koromban Judit, a Miskolci Megyei Kórház kromoszóma-vizsgálati laborjában megmutatta nekem kis kromoszóma figurákkal a kimutatható különbségeket. Azóta is ezeket kutatja és eredményei a magyarságkutatás homlokterébe jutottak. Én népmeséink és balladáink segítségével olyan egyetemes bölcseleti gondolatvilágot szeretnék feltárni, amely a régiségben teljesen azonos volt a mai mesebeli élettel és ugyanarról a hitbéli állapotról szól, amely nem változott a történeti idők során sem. A magyarság a katolicizmus örvén is ősei istenét, az ős tent szolgálta és ősanyjául egy boldog, gyönyörű nőt, a Napba öltözött Boldogasszonyt fogadta el. Ezért lett a magyar idők mindenkori istengyermeke Turán, az isten fia, vagy Turul, a fény fia. Ezért tud népünk mindenkoron azonosulni Jézus Urunkkal, mert családjának legnemesebb sarját, a Fény fiát látja benne. Ez az istenfia, fényfiú, a megváltás nemes eszméjét már itt a földön gyakorolja önként vállalt áldozatával, barátságával, nagylelkűségével. Erről is szól az Infántis Lacika című karsai népmese, egyik kedves meseelemzésem tárgya. Nemcsak az a lényeges, tehát, hogy népünk nevében isten gyermeke, hanem az is, hogy mesehősként megihletett nemzeti karaktere nagy-nagy áldozatokra képes. Képes tenhúsával etetni griff anyót, képes társáért kőszoborrá válni, sőt meghalni is képes társáért, ha a sors úgy kívánja. Ez az önfeladó áldozatvállalás nemcsak a mesében, hanem történelmünkben is sorsot jelölő elem. Mi Európáért pusztultunk ki a tatárveszedelem során, mi a művelt nyugatért szakadtunk darabokra a török invázió alatt és Európa bűneiért feszíttettünk keresztre Trianonban. Népmeséink Nimród sikerorientált “legkisebb fiúi” esete óta őrzik az újjászületés eszméjét. A hőst apró darabokra vágják, bekötik egy kendőbe, társa a róka, vagy kígyó, vagy öregember meghinti életadó vízzel és íne! új életre kel, szebb lesz, mint régen volt. Ez a hitbéli alapja kifogyhatatlan életigenlésünknek, s ez a magyar bölcselet legfontosabb tétele.

– Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy további sikereket kívánjak, és én is buzdítsam a további szívós és kitartó munkára, amelyet körülölel a hallgatók szeretete, az érdeklődők kíváncsi figyelme. Tudjuk, hogy szükség van az ilyen intézményekre, az előadásokra, múltunk történelmének újszerű megvilágítására, a Kárpát-medencei ember igazi rangjának elismertetésére. Foglalja össze, kérem, ars poeticáját ezen a területen!

– Köszönöm, hogy megemlíti intézményünket, a miskolci bölcsészetet, melyet Nagy Lajos Királyról neveztünk el. A felsőoktatási intézményeknek régen megvolt a sajátos arculatuk, kutatási területük. Mi a régi magyar oktatási modellt tettük példaképünkké és kitűztünk egy területet, amelynek ápolása, művelése minden kar és szak fő törekvése. Ez a terület a magyarság maga. A magyarság múltja, értékeinek felmutatása munkánk célja és értelme. Számomra minden magyar ifjú és leány egy-egy turáni sarj, Isten gyermeke, s még akkor is az, ha nem magam szültem, mert érzem, hogy lelkemből lelkedzett. A magyarság nemzeti létében feldarabolódott, várja az élet vizét, füvét, hogy újjászülethessék. Újjászületésünk nem szétfoszló vágyálom, hanem természet ősi rendjének garanciájára épül. Világnézetünk, népi bölcseletünk, elrendeltetésünk mesékbe ágyazott bizonysága int türelemre, bizakodásra és élteti a reményt. Zrínyi Miklós óhaja az óhajom: “Csak jobbítsuk meg magunkat édes nemzetem…”

G. Németh Éva – G. Kirkovits István