A keresztények egységéért az idén is megrendezik az ökumenikus imahetet; a január 15-én kezdődő program előkészítő anyagát egy írországi ökumenikus csoport állította össze – tették közzé a magyarországi szervezők.
Az útmutató magyar kiadásához Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és D. Szebik Imre evangélikus elnök-püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke írt előszót.
“Feszültségekkel és konfliktusokkal terhelt világunkban sokan úgy vélik, hogy a vallási és felekezeti különbözőségek is a konfliktusok forrásai lehetnek” – fogalmaztak a MEÖT internetes honlapján megjelentetett írásban, sajnálatosnak tartva, hogy a vallási fanatizmus megnyilatkozásai, fenyegetései vagy éppen terrorcselekményei ezt a vélekedést alátámasztják.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a vallási fanatizmus nem keverendő össze a vallással, és “sokszor a konfliktusoknak és pusztító cselekedeteknek valós gazdasági, politikai és hatalmi motivációit kívánják vallási köntösben leplezni”.
Az egyházi vezetők szerint el kell ismerni, hogy az írországi konfliktusban résztvevők sokszor felekezetük mentén is megkülönböztethetők, ám nyilvánvalónak nevezik, hogy “éppen az egyházak és a mélyen hívő ír keresztények azok, akik a megbékélésért igazán fáradoznak”.
Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága több mint három évtizede közösen állíttatja össze.
Az esemény körülbelül két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket az ország településein és imádkoznak a keresztények egységéért. Az idei bibliai mottó: “Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”
(Forrás: MTI/fideszfrakcio.hu)
HunHír.Hu