Román lobogó került a kolozsvári magyar főkonzulátus főtéri épületére szombatról vasárnapra virradóra. Az ünnepek előtt Emil Boc polgármester utasítást adott a belvárosban lévő kopott zászlók kicserélésére, arra viszont továbbra sincs magyarázat, hogyan került román zászló a külképviselet második emeletén lévő üres zászlótartóba – számolt be róla az erdélyi Szabadság napilap. Boros János alpolgármester szerint nem véletlen incidensről van szó.
A legsötétebb Funar-korszakra emlékeztető incidens történt a hét végén: valamelyik kolozsvári vállalat alkalmazottai román zászlót helyeztek el a magyar főkonzulátus második emeletére. Boros szerint az Electica munkatársairól van szó, a villamosművek képviselői viszont a Szabadságnak erélyesen tagadták, hogy ők okolhatók a diplomáciai botrányt is eredményezhető tettért. Feneşan Maniu Ioan, a kolozsvári villamosművek osztályvezetője kijelentette: egyetlen jegyzőkönyvben sem szerepel, hogy hét végén a Főtérre irányították volna az emelőket.
Mint ismeretes, pár évvel ezelőtt Gheorghe Funar expolgármester sugallatára Alexandru Dima városházi igazgató közreműködésével a magyar főkonzulátus épületéről eltávolították a magyar zászlót. Ugyanakkor a volt városvezető tartókat és zászlókat helyeztetett el a konzulátus tőszomszédságában lévő városi művelődési ház és a főkonzulátus bal oldalán levő ingatlan eresze alá, és minden alkalmat megragadott arra, hogy kellemetlenkedjen Alföldi László volt főkonzulnak és munkatársainak.
Boros elmondta: a karácsonyi ünnepek előtt Emil Boc polgármester szóban kérte fel a polgármesteri hivatal műszaki osztályát, cseréljék ki a kopott román zászlókat. Ezt rendszerint a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozó közüzemek alkalmazottai végzik, ugyanis csupán ők rendelkeznek a feladat elvégzéséhez szükséges munkagépekkel. Múlt szombaton a munkások hozzá is láttak a feladat elvégzéséhez. Érdekes módon a külképviselet melletti ingatlanokra nem került lobogó, de a főkonzulátus második emeletén levő tartóra viszont igen.
Az RMDSZ-es alpolgármester szerint nem véletlenről van szó. Úgy vélekedett, hasonló incidensek elkerülése érdekében a főkonzulátus homlokzatának felújításakor jó lett volna eltávolítani a hatóságokat kísértésbe hozó zászlótartót. A második emeleten levő tartót csupán akkor használták, amikor felavatáskor a külképviselet munkatársai az épületnek ebben a részében dolgoztak.
Cseh Áron főkonzul lapuknak azt nyilatkozta: reméli, hogy csupán tévedés történt. – Szentpéteri István konzul tiltakozó jegyzéket adott át Emil Boc polgármesternek. Amennyiben nem kerül le a zászló, a bukaresti magyar nagykövetség diplomáciai tiltakozására kerül sor. Szokatlan, udvariatlan gesztusról van szó. Az érvényben levő nemzetközi szerződések szerint a fogadó ország zászlóját nem tűzik ki az épületre – jegyezte meg a főkonzul.
Szentpéteri István konzul elmondta: kérték a polgármesteri hivatalt, hogy azonnal távolítsa el a zászlót az épületről. – Tartsák tiszteletbe a diplomáciai testület nyugalmát és méltóságát – fogalmazott.
Sajnos Adrian Mariant, a rendőrség szóvívőjét többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült elérnünk. Arra lettünk volna kíváncsiak: a konzulátust őrző rendőrök azonosították-e vagy sem a tettest. Raimonda Boian, a polgármesteri hivatal szóvivője a Szabadságtól értesült az incidensről. Elmondta: Emil Boc novemberben szólította fel a közintézmények képviselőit, cseréljék le a zászlókat, ez viszont a főkonzulátusra nem vonatkozott. – A külképviselet nem jelent meg, nem jelenhetett meg a jegyzéken. Nem tudjuk, ki a tettes – nyilatkozta a Boian.
A konzuli tiltakozásnak volt foganatja, tegnap végül levették a főkonzulátus homlokzatáról a román zászlót. A polgármesteri hivatal szóvivőjétől megtudtuk: Emil Boc polgármester utasítására távolították el a lobogót. Azt viszont nem közölte: mely vállalat munkatársai vették le a lobogót. Arra hivatkozott: hivatali idő után nem zavarhatja a városháza igazgatóit.
(Forrás: Szabadság)
HunHír.Hu