Szerdán a Magyar Hírlapban az Orbán-hívek – más szóval: a viktoriánusok – hízásnak indult idolja, Bayer Zsolt „méltatta” Zoltai Gusztáv érdemeit abból az alkalomból, hogy a zsidóvezérnek kimagasló érdemei elismeréseként díszpolgári címet adományozott a fővárosi közgyűlés. Bayer egy kicsit elkésett: a HunHír már a bejelentés másnapján közölt egy szerény laudációt jelen sorok írójától.
Bayer tegnapi cikkére még aznap „frappáns” válasz született Szilágyi Iván Péter, alias kósersrác tollából (http://kosersrac.blog.hu). Bár az említett kóserivadék zsidó és keresztény ősökkel büszkélkedik (ezt ő maga írja honlapján található beköszöntő szövegében), valahogy mégis a zsidó elem a túlsúlyos benne: honlapján hatalmas zsidócsillag fogadja az olvasót, nem is egy, rögvest kettő. Hiába, a büszkeség nem ismer mértéket.
Díszpolgár című szerdai vezércikkében Bayer Zsolt azt fejtegeti, hogy a Zuckerként világra pottyant volt munkásőr, „a legsötétebb vörös seggnyalók egyike” csak azért kapta a kitüntetést, mert zsidó. Aztán így folytatja: „S hogy ez zsidózás? Vajon miért az? Ha pedig ez a kérdés túl bonyolult, akkor inkább azt mondom: álljon elő valaki, és mondjon egyetlenegy indokot, amiért Zoltai megérdemli a díszpolgárságot!” A HunHír fentebb említett laudációjában én már előre válaszoltam a viktoriánus idolnak: a kérdés egyáltalán nem bonyolult, Zoltai-Zucker negyedik élete elegendő indok a díszpolgárságra. A pártból és a munkásőrségből kivetkezve az un. „rendszerváltozás” táján ez a törpe zsidó fölfedezte, hogy az un. „holokausztban” nagy lóvé van. Innen datálódik az ő negyedik élete. A 90-es évek elején már ő a főnök a Mazsihisz nevű pénzlenyúló csoportozatban, a munkásőrgúnya pedig naftalinba került. Na, erről felejtkezett meg a mi Bayerünk. Nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy az ember Zoltai-Zuckert munkásőr-múltja miatt támadja. Ezt már sokan megtették. Törpe zsidónknak azonban nemcsak mocskos múltja van, a jelene is borzalmas. Ő a hazai holokausztbiznisz erős embere. A holo-főnök. Mert az un. „holokausztra” hivatkozva minden gazemberséget el lehet követni. Lopni, csalni, rágalmazni lehet – büntetlenül. Az un. „holokauszt” ugyanis örök időkre (?) jó menlevél. Erről mélyen hallgatott a viktoriánus idol. Nem véletlenül.
Érdekes, hogy amiről Bayer megfeledkezett, azt az említett kósersrác olvasta a viktoriánus idol fejére. Kósersrác ugyanis az un. „holokauszttal” vág vissza Bayernek – a szenvedés sosem múló emlékére, a túlélők érzékenységére hivatkozva. De vegyük sorba szépen, mit is ír Zoltai-Zucker védelmében a mi derék kósersrácunk.
Írását azzal a kérdéssel indítja, miért éppen egy zsidó embert pécézett ki a díjazottak közül a Magyar Hírlap megmondó embere? A kérdés persze ostoba, van a díjazottak között még zsidó, de ezt most nem részletezzük. Kósersrác azonban egy ennél sokkal érdekesebb kérdést is intéz Bayerhez: „Miért érdekel téged ennyire ez a téma és ha már itt tartunk, mi a véleményed az öngyűlölő zsidókról? Szerinted nem undorító mikor valaki szembeköpi saját népét?” (Az idézeteket betűhíven közlöm, a nyelvtani, központozási hibák kósersrác szellemi tulajdonát képezik.) Vajon kire-kikre céloz kósersrác, amikor öngyűlölő zsidókról beszél? Csak nem a tokásodó, egyre zsírpárnásabb viktoriánus idolra? Erre később majd visszatérünk.
Kósersrác szerint Bayer torzít, amikor Zoltai-Zucker életútjának csak egy részletét ismerteti, mert „az ugye nem érdekes, hogy és miért lesz munkásőr valakiből…”. De – teszem én hozzá – felettébb érdekes. Hát ami kimaradt Bayer cikkéből, azt kósersrác pótolja: elmeséli nekünk, hogyan is születik meg valakiben – jelesül az ifjú Zoltai-Zuckerben – az elhivatottság, hogy munkásőr legyen. Kósersrác beszél a nyilas korszakról, a deportálásokról. Felteszi a kérdést Bayernek: „Tudod kedves kolléga, hogy milyen szaga van az égett emberi bőrnek? Hogy milyen mikor valakit a jeges Dunába lőnnek?” (Ismétlem, az idézeteket betűhíven közlöm.) Nos, a jeges Dunára és a bőr szagára való utalások után jön a válasz: „Tudod kedves kolléga, nehéz nem antifasisztának lenni, kifelé menet a koncentrációs táborból vagy a zsidó árvaházból.” Helyben vagyunk: ez utóbbiból ballagott ki egykoron Zoltai-Zucker, hogy kis idő múltán felöltse a munkásőrök szép ruháját, s abban ballagjon tovább a szocializmus építésének rögös útján. Kósersrác magyarázata világos: a zsidó árvaházból kiballagó Zoltai-Zuckernek nehéz volt nem antifasisztának lenni, ezért – mivel ő derék fiú volt – üstöllést antifasiszta is lett, amiből értelemszerűen következik, hogy a munkásőrségbe – no meg a hazaáruló MSZMP-be – kérte a felvételét. Ne döbbenjen meg a kedves Olvasó: ma Magyarországon le lehet írni, hogy azért lett valaki 1958-ban – a nagy akasztások idején – munkásőr, mert zsidó árvaként ballagva antifasiszta hevület buzgott zsidó vérében. Magyarán: a munkásőrség antifasiszta szervezet volt. Az más kérdés, hogy 1958-ban sehol sem tolongtak a virtigli nácik vagy fasiszták, nem volt értelme ennek az anti-mániának.
De kósersrác ennyivel nem elégszik meg. Miután tisztára mosta Zoltai-Zuckert, – aki jó demokrataként, antifasisztaként küzdött az MSZMP és a Munkásőrség soraiban a tomboló fasizmus ellen -, újabb kioktatásban részesíti viktoriánus idolunkat. „Kedves Bayer Zsolt, tudod te mi az szenvedni…? Jártál már zsidó szeretetotthonban, ahol a holokauszt túlélők éjszakánként felordítanak, járkálni kezdenek és sírnak, ordítva összepisilve magukat… Félnek, hogy mikor jönnek a nácik… Mert nekik nem ért véget a vészkorszak.” Nos, drága Bayer úr, kósersrác föltette magának a kérdést, amelyre Ön vélhetően soha nem fog válaszolni. A kérdésben ugyanis ott van az állítás, amelyet a holokausztbiznisz egyfolytában sulykol: aki nem volt áldozata az un. „holokausztnak”, aki nem „holokauszt-túlélő”, aki tehát nem zsidó, az nem tudja, mi a szenvedés. Az nem tudja, mit jelent szenvedni. Bizony. Kósersrác a szenvedéshez való jogot is a zsidóknak sajátítja ki.
Ávósoktól, pufajkásoktól, munkásőröktől senki nem szenvedett. Ők simogatták, becézgették embertársaikat, soha nem vertek senkit, csokit osztogattak mindenkinek. Bizony. Mint a zsidó Zoltai-Zucker, az antifasiszta munkásőr. Tényleg, nem kellene Zoltai-Zuckert a díszpolgárság után béke Nobel-díjra is felterjeszteni? Hiszen antifasiszta volt egész életében, ma is az. Már az árvaházban munkásőr zubbonyról álmodott. Zoltai-Zucker élt, él, élni fog.
Miután kósersrác kioktatta a szenvedés-tudományból Bayert, s megtudtuk, hogy a viktoriánus idolnak fogalma sincs arról, mi az a szenvedés – ezek szerint Bayer nem zsidó, mert ha az lenne, tudná, mit jelent szenvedni -, kósersrác arra is felhívja Bayer figyelmét, hogy „még mindig több ezer holokauszt túlélő él köztünk”. Akik ugye elborzadva olvassák, ha Zoltai-Zucker békeharcos-antifasiszta munkásőrt valaki bántani meri. Aztán ismét kérdést tesz fel Bayernek a mi kóserivadékunk: „Mennyiért spannolod fel magadat nap mint nap, hogy aztán rutinosan kiokád magadból a megrendelt mocskot? Mondj egy összeget. Kifizetjük – csak maradj csendben.” Ebben az idézetben nem az az érdekes, hogy kóserivadékunk még mindig rendületlenül hadilábon áll a magyar nyelvvel (lásd „kiokád”). Az igazán izgalmas: a pénz. A zsidók kifizetnek neked egy szép summát, te pedig hallgatást adsz cserébe. Kóserivadékunk nem tagadja meg őseit: mindenről végül a pénz jut az eszébe. Ez a végső adu. Ráadásul az „égett emberi bőr” szagával ellentétben a pénznek ugye nincs szaga. Az un. „holokauszt” is a pénzről szól: mivel nem ért véget a vészkorszak – ezt írta kósersrácunk, idéztük is feljebb -, ezért folyamatosan lehet lenyúlni a pénzt. Meg nem szűnő kárpótlásként. Mert a szenvedés – zsidó privilégium. Ahogy egy jeles szerző fogalmazott: ez a „kiirtási büszkeség”. Tehát a véget nem érő kárpótlás is zsidó privilégium. Ijesztő. Van benne valami démoni. Kósersrác beteg lelkű. Kezelésre szorulna.
Kósersrác levele Bayer Zsolthoz így fejeződik be: „Mi, a józan magyar többség csak megvetünk. Odajutottunk ugyanis, hogy akit te mocskolcs, az elégedetten nyugtázhatja: “Valamit nagyon jól csináltam!”. Beteg lelkű kósersrácunk hirtelen többes szám első személyben szólal meg. De nem a zsidók nevében beszél: magát a józan magyar többség egyik darabjaként említi. Ez már a skizofrénia jele, hiszen ő zsidó. Az átlag magyar ember – pontosabban „a józan magyar többség” bármely tagja – tisztességesen ír és beszél magyarul. Magyar ember például ilyen igealakot nem ismer: „mocskolcs”. Lehet, hogy a „mocskolsz” igealakot jiddisül „mocskolcs”-nak írják – legyen ez kósersrác magánügye. De ne nevezze magát magyarnak. Inkább szenvedjen. Az az ő műfaja. Ahogy Zoltai-Gusztáv is szenvedett és szenved. Egész élete – az árvaház előtt és után – szenvedéstörténet. „Valamit nagyon jól csináltam” – gondolja bizonyára Zoltai-Zucker is magában, ha elolvasta kósersrác jiddisül írt szövegét. Zoltai-Zucker antifasiszta-demokrata munkásőr annyit, de annyit szenvedett, hogy abból szépen meg is gazdagodott. Tényleg jól csinálta azt a valamit. A pénzszerzést. Nagyon ügyes. De ettől a „józan magyar többségnek” hányhatnékja van, s ezt kósersrác el sem tudja képzelni. Mert ő nem józan. Meg nem is a többség.
Itt a vége, kósersráctól elbúcsúzunk. Jó tudni, hogy ilyen barmok is élnek köztünk. Ilyen öntelt szenvedés-specialisták. Ilyen zsidó übermenschek. Bayer Zsoltot azonban még nem engedjük el, hozzá is van egy-két szavunk.
Említettem feljebb, hogy Zoltai-Zucker „holokausztbizniszben” szerzett jelenbeli „érdemeit” a viktoriánus idol elfelejtette megemlíteni ominózus írásában. Ő is csak a múlttal foglalkozott – ahogy kósersrácunk is a múltat tette jelenné („mert nekik nem ért véget a vészkorszak”). Ej, ej, kedves Bayer úr. Lehet, hogy Ön mégis öngyűlölő zsidó? Összekeveri az időket, a múltat ragozza, a jelenről megfeledkezik? Vagy úgy szólt a parancs, hogy a holobizniszt nem emlegetjük? Hogy az tabu? Kósersrác idióta levelében van egy értelmes kérdés, ráadásul ezt kivételesen sikerült magyarul megfogalmaznia: „Széles Gábor mennyit fizet neked?” Ismerve Bayer pályafutását – mely karriervonal olybá tűnik, mint a szertelen ökörhugyozás -, tudván, hogy egykoron olyan, a rádiótól az Antall-érában kirúgott újságírókért ontotta zuhatagnyi könnyeit, akiket később laza mozdulattal lezsidózott – nos, ezek ismeretében kósersrác kérdése jogos. Bayer urunk sok helyen szolgált az elmúlt húsz évben, a Népszabadságtól a Magyar Hírlapig rengeteg lap hasábjain osztotta az igét. A Népszabadságban emlékeim szerint soha nem tette szóvá Zoltai-Zucker munkásőri ténykedését. Akkor más volt a parancs. Most megírta. Most ez volt a parancs. Most Széles Gábor fizet neki jó pénzt, most tehát ezt a széles segget nyalja. S mégis: ő a viktoriánus idol. A viktoriánusok tábora elfelejtette Bayerünk karrierjének régmúlt epizódjait. Pedig neki is megvolt a maga munkásőr-múltja. Persze képletesen. Szolgált ő a baloldali térfélen is, akkor éppen azokat mocskolta, akikért ma rajong, s azokért rajongott, akiket ma verbálisan leköp. Bizonyára ő is sokat szenvedett. Olyan, mint egy holo-túlélő. Mint a zsidóárvaházból kiballagó törpe Zucker-gyerek. Az ő múltját is meg lehet magyarázni, mint Zoltai-Zucker antifasisztának kozmetikázott munkásőr-múltját. Undorító.
Bayer Zsolt tehát parancsra ír. Nem újságíró ő, csupán utasításra dolgozó írnok. Ezért nem fog ő írni soha a nemzetközi zsidó szervezetek aljas dolgairól, a holokausztbiznisz mételyéről. Soha? Ezt visszavonom. Lehet, hogy egyszer ilyen parancsot is kap. Hisz pénz beszél, Bayer ír. Az eltelt két évtizedben is ezt tette. Bayer és Zoltai-Zucker – egyazon mű két különböző kiadása. Az is elképzelhető, hogy a viktoriánus idol egyszer még Zoltai-Zucker írnoka lesz. Csupán pénz kérdése. Arra viszont már most kíváncsi lennék, vajon a Magyar Hírlap szerkesztőségében dolgozó kiválasztott fajúak nem is csekély tábora mit gondol Bayerről. Na meg szellemi-lelki testvéréről, Zoltai-Zuckerről. Vagy ők is jól ismerik a parancsot? Lehet, hogy a viktoriánus idol parancsra teljesített nagy hevülete is csak színjáték? Vagy zsidó-zsidó belháború, hogy Zoltai-Zuckert elkaszálják a pénzeszsák mellől? Ki tudja? Bayer – na meg Széles Gábor díszzsidaja, az egykor Zoltai csicskásaként serénykedő kicsi Vámos György – biztos tudja a választ. Egyszer majd mi is megtudjuk, talán nem kell sokat várni.
F. M. – HunHír.Hu
