Orbán Sándor negyven éves. Adminisztratíve ukrán állampolgár, lélekben viszont a történelmi Magyarország állampolgárának tartja magát. Tősgyökeres beregszászi lakos, minden felmenője ott nyugszik a beregszászi református, illetve katolikus temetőben. Nős, két gyermek boldog édesapja. Fia, Gergely a Kossuth Lajos Középiskola végzőse, cserkész és ministráns fiú. Lánya, Emese ötéves, a már említett magyar iskola leendő diákja.
Két diplomát is szereztél, ezeket mégsem hasznosítod. Nem gondoltál arra, hogy esetleg taníts?
Igen, ez egy fájó pont életemben. Magyar szakos tanári képesítést szereztem az Ungvári Állami Egyetemen. Gyerekkori álmom volt, hogy tanítsak. Sajnos, Ukrajnában is, akárcsak máshol régiónk országaiban, a közalkalmazottak alulfinanszírozottak. A tanári fizetések itt még a létminimumot sem érik el. Ezért egzisztenciális okok tereltek a vállalkozói szférába. Az a tény viszont igazolja döntésem helyességét, hogy amúgy is telítettek a tanári pályák, és magyar szakos tanárokból túlképzés van az egész Kárpát-medencében. Így legalább nem veszem el a helyet más, nálam elhivatottabb tanároktól. No meg ez a pálya amúgy is elnőiesedett.
Második diplomádat Magyarországon szerezted. Meg sem fordult a fejedben, hogy végleg Budapesten maradj?
Három évig vettem részt posztgraduális képzésen Budapesten, a Századvég Politikai Iskolában. Politikai szakértő képesítést szereztem. Kérdésedre a válaszom határozott nem. Soha meg sem fordult fejemben a gondolat, hogy elhagyjam a szülőföldem. Ez nálam elvi kérdés. Persze, én is vágyok a magyar államiság része lenni, nemcsak a nemzethez tartozni. Ezt a felemelő, gyönyörű érzést nagyszüleim már átélték 1938-ban. Sajnos, csak 1944 őszéig élvezhették a „magyar világot”. Magyar állampolgár akarok lenni úgy, hogy Beregszászt soha ne kelljen elhagynom érte. Ez az esély már elszállt egyszer, 2004. december 5-én, ez egy újabb trianoni tőrdöfés volt a határon túli magyarok szívébe. Talán ránk is felvirrad egyszer a nap, és ahogy annak idején átrakták a határt a fejünk felett, úgy újra visszarakják és visszaáll a régi rend. Csak kellő politikai akarat, hit, erő, és a kárpát-medencei magyarság egységes fellépése kell hozzá. De addig őseink elbitorolt földjét őriznünk kell, megóvni az idegen betolakodóktól, és ami a legfontosabb, be kell népesítenünk. Nekünk minden magyar röggel el kell számolnunk, ha egyszer újra visszaszáll Kárpátaljára a magyar Turulmadár.
Az előbbi kérdéshez kapcsolódva: mi a véleményed a kárpátaljai magyar értelmiség elvándorlásáról?
Igen, a rendszerváltást követően, sőt, már azt megelőzően, a 80-as években is szisztematikus agyelszívás ment Kárpátaljáról. Megtizedelt bennünket Trianon, az I. és II. világháború, az 1944-es „malenykij robot” és az utánuk következő emigrációs hullámok sorozata. A legfájóbb az egész folyamatban az, hogy többnyire az értelmiség, a tanárok, mérnökök, orvosok települtek át Magyarországra, és ennek eredményeképpen a kárpátaljai magyarság lumpen-proletarizálódott. A távozók helyére és házaiba ukránok jöttek és költöztek be. Az emigráns magyarok katasztrofális űrt és pusztulást hagytak maguk mögött. A menekülő magyarok életterét galíciai ukránok foglalták el, így az itthon maradt, kitartást és küzdelmet választó magyarok esélyét a megmaradásra sorvasztották el az áttelepülés mellett döntő egykori sorstársaink. Persze, a KMKSZ is asszisztált ehhez a destruktív folyamathoz. Súlyos hiba volt kiengedni, kiküldeni fiataljainkat tanulni magyarországi közoktatási intézményekbe. Valószínűsíthető volt, hogy tanulmányaik befejezésével eszük ágában sem lesz hazatérni a létbizonytalanságba, a balkáni viszonyok közé, a magyar államiságból az idegen és velük ellenséges államiságba. Mint ahogy ezt a kint végzettek 99 százaléka meg is tette, sohasem tértek haza Kárpátaljára. A másik fontos körülmény, miszerint úgy lett volna etikus és méltányos, ha az áttelepülés mellett döntő diplomás fiatalok az utolsó fillérig visszafizetik a magyar államtól alapítványok által felvett súlyos milliókat a kárpátaljai magyar közoktatásnak, hiszen a magyar állam azért dotálta tanulmányaikat az anyaországban, hogy hazatérésüket követően az itthoni iskolák oktatási nívóját emeljék. Tehát ezeket a milliókat csalárd módon tőlünk, az itthon maradottaktól orozták el. A KMKSZ és a magyar állam részéről egyetlen lépést sem foganatosítottak ebben az ügyben.
Vállalkozóként biztosítod a saját és családod megélhetését. Mit jelent ma Kárpátalján vállalkozónak lenni? Milyen nehézségeket kell leküzdeni?
Kisvállalkozó vagyok, kiskereskedő. Ez tulajdonképpen egy családi vállalkozás, hiszen csak ketten csináljuk, a feleségemmel. Korábban volt két alkalmazottam, de a recesszió, arra kényszerített, hogy elbocsássam őket. Különösebb nehézségek nincsenek, azt leszámítva, hogy nem rendelkezem kapcsolati tőkével, mivel mindenütt ukránok vannak pozícióban. Az ügyintézés hivatalos nyelve az ukrán, ez viszont hátrányt jelent számomra, ugyanis csak oroszul beszélek. A kárpátaljai magyar iskolákban az ukrán állam megalakulásáig csak orosz nyelvet oktattak.
Óriási csalódást okozott számunkra, hogy elmaradt a magyar tőke kárpátaljai expanziója. Én személy szerint, de gondolom, velem együtt több kárpátaljai magyar sorstársam is arra számított, hogy a magyar tőke mindent felvásárol szűkebb pátriánkban: a gyárakat, üzleteket, tsz-eket, földeket, ingatlanokat. Sajnos, a várt magyar befektetési dömping elmaradt A magyar üzleti szféra részéről teljes érdektelenséget tapasztaltunk. Néhány magyar vállalkozás idetelepült ugyan, de ezek száma elenyésző, nem gyakorolnak jelentős hatást Kárpátalja gazdaságára.
Mi a véleményed az utóbbi időben tapasztalható magyarellenes hangulatról?
Miért, mit lehet elvárni egy nacionalista összetételű kormánytól? Igen, az asszimilációs tendenciák felerősödtek. Behozták a nyelvtörvényt. A közoktatási miniszter rendeletet hozott a kisebbségi, nem ukrán tannyelvű iskolák fokozatos elukránosítására. Magyarellenes provokációk sorozata következett be: a Vereckei-emlékmű, a beregszászi magyar emléktáblák és köztéri szobrok meggyalázása; magyarellenes cikkek sorozata a helyi ukrán nacionalista sajtóban; a munkácsi Turul-szobor felállítását ellenző ukrán nacionalisták tömegtüntetése; a magyar konzul autójának megrongálása, és még sorolhatnám. A választásokkor minden kárpátaljai magyart óva intettem attól, hogy a nacionalista koalícióra adja le voksát. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mi érdekeink megegyeznek a 11 milliós orosz kisebbség érdekeivel, ezért nekünk az őket támogató kisebbik rosszat kellett volna választanunk, a Régiók Pártját. A KMKSZ ezúttal is súlyos hibát követett el azzal, hogy választási koalícióra lépett a nacionalistákkal, akik, miután megnyerték a választásokat, minden közös megállapodást felrúgtak, az ígéretekből semmit nem tartottak be, sőt, minden fronton támadást indítottak a magyar érdekek ellen. Szlovákiában is nacionalista erők kormányoznak, akárcsak Ukrajnában. Elkerülhetetlenül párhuzamot lehet vonni a két ország között.
Szerinted a mindenkori magyar kormány megfelelően képviseli a kárpátaljai magyarság érdekeit?
A Horthy-rendszer kormányai megfelelően képviselték nemzeti érdekeinket. Irigylem nagyszüleimet, hogy a Horthy-rendszerben élhettek. A revíziós irredenta politika természetes és magától értetődő volt az akkori közéletben és diplomáciában. Fájó pont számunkra, hogy 1956-ban a forradalom néhány napja alatt sem a sajtóban, sem a szónokok beszédeiben, sem Nagy Imre megnyilvánulásaiban nem említettek meg bennünket. Hallgattak rólunk, mintha nem is léteznénk több millióan. A Kádár-rendszert hadd ne minősítsem. Jött Antall József, a 15 millió magyar miniszterelnöke. Az első kormányülésen felszólította a kormánytagokat, miszerint akinek határrevíziós ambíciói vannak, azonnal hagyja el az üléstermet. Megkötötte az ominózus alapszerződéseket, amelyekben kinyilvánította – megkérdezésünk nélkül –, hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei a szomszéd államokkal szemben, cserébe a magyar kisebbségi jogok messzemenő biztosítását kérte. Az alapszerződésekben foglaltak betartását a magyar félen kívül mindegyik fél felrúgta, bojkottálta.
Az Orbán-kormány idején érezhetők voltak bizonyos pozitív tendenciák: státustörvény, nemzeti retorika, a nemzetközi politikai színtéren való határozottabb fellépés, érdekképviselet stb.
Majd jött a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány, a 2004. december 5-i népszavazás; 2006. október 23-a, ami kontinuitása az 1956. október 25-i Kossuth-téri sortűznek. De mit lehet várni a magyar miniszterelnöktől, akinek felesége, Dobrev Klára Apró Antal unokája? Annak az Apró Antalnak, aki kiadta a tűzparancsot 1956. október 25-én a Kossuth-téren, ahol ezer fegyvertelen, békés tüntetőt, ezer magyar embert mészároltak halomra az ávósok és a magyar partizánok, antifasiszta ellenállók. És ezek nem átallnak minden évben október 23-án a 311-es parcellánál koszorúzni…
Lengyel János – HunHír.Hu
