Az 1946-ban a kommunisták által háborús bűnössé nyilvánított Wass Albert ügyének megnyitása, amelyet a Legfelsőbb Bíróság elutasított, a strasbourgi Európai Emberijogi Bíróság elé kerülhet. Vekov Károly egykori parlamenti képviselő szerint az ügyészek döntése a bonyodalmaktól való félelmet tükrözi”.
Vekovot, akit írásban tájékoztatott a Legfőbb Ügyészség arról, hogy Wass Albert ügyében nem lehet semmítési eljárást indítani, a Mediafaxnak elmondta: a hazai bíróságokon támadja meg az ügyészségi döntést, de azt sem zárta ki, hogy szükség esetén a strasbourgi Európai Emberijogi Bírósághoz fordul. Kifejtette, az ügyészség nem hivatkozhat arra, hogy a semmítési eljárás útját megszűntették, mivel ő 2004. augusztus 17-én nyújtotta be kérését, akkor pedig még érvényben volt ez az eljárás.
Románia legfőbb ügyésze 2004. szeptember 26-ig indíthatott büntetőjogi semmítési eljárást, ezt követően a Legfelsőbb Bíróság hatásköre többé nem terjed ki erre a rendkívüli eljárásra. 2004. szeptember 26 után a legfőbb ügyésznek közölnie kellett volna a semmítési eljárást kérő személyekkel, hogy ez a módszer többé nem érvényes.
Perújrafelvételt kérünk, nem rehabilitációt. A rehabilitáció egy kegyelmi gesztus bűnös személyek esetében”, mondta Vekov Károly. Szerinte a Legfőbb Ügyészség válasza a bonyodalmaktól való félelmet tükrözi”.
(Forrás: Szabadság)
Rockszerda