Kedden napközben az újságírókon és a fotósokon kívül mindössze néhány érdeklődő lézengett a Műcsarnoknál lévő térinstalláció előtt, amelyet Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulója alkalmából állítottak fel.

A Műcsarnok és környéke “ünnepi díszbe” öltözött, fotókiállítás és egy hatalmas, piros-fehér-zöld színekben pompázó térinstalláció fogadja az arra járókat. Az installáció a 20 évvel ezelőtti események miatt épült meg – 1989-ben több százezer ember itt rótta le kegyeletét a ravatal előtt.

A hatalmas mű előtt kedd délelőtt nem volt nagy tömeg, pedig a szervezők mindazokat ide várták, akik húsz éve részt vettek az újratemetésen. A téren néhány fő lézengett, köztük volt Gölöncsér Richter Hermina, akit tizenévesen, 1957 végén vittek el a Szovjetunióba, mert édesapja “Kéthly Anna csoportjában volt”.

“Bevagoníroztak a Keleti pályaudvaron, majd kiszállítottak minket a Szovjetunió területére. A Genfi egyezmény alapján több hónap múltán hoztak vissza minket, itthon nyomorék, kísérleti embereket kellett ápolnunk, mert kevés volt az ápolószemélyzet. Az iskolában egyébként úgy voltunk lejelentve, hogy üdülésen és kórházi ápoláson veszünk részt” – avatott be múltja részleteibe a hölgy.

Hermina 20 évvel ezelőtt is itt volt a téren, ugyanúgy, mint most. Emlékei szerint akkor óriási volt az ováció, hisz mint mondja, akkor többet vártak, mint ami az azóta eltelt idő alatt történt. “Igaz, hogy van változás, de nem mindenben. Még mindig érezzük azt, amit már nem lenne szabad. Még mindig úgy érezzük, hogy megtoroltak vagyunk, hogy nincs esélyegyenlőség, sőt, azt is ki lehet jelenteni, hogy jobban fel vannak karolva a posztkommunisták, és azok hozzátartozói” – jegyezte meg.

“Bármilyen területre tévedünk, ha megtudják, hogy megtoroltak vagyunk, vagy a családtagjaink azok, akkor nem kaphatjuk meg azokat az intézkedéseket” – tette hozzá a hölgy, aki kérdésünk ellenére példát nem mondott arra, hogy milyen “intézkedésektől” esnek el.

A hölgy egy kilenc éves gyermekkel érkezett a térre, Sikó Dezső unokájával. A fiú nagyapját kivégezték, mert részt vett a forradalomban. A gyermek most egy otthonban él, szülei különböző okokból nem tudták ellátni a fiút. “Én patronálom, úgy érzem, hogy ezzel tudok a segítségével lenni a társadalomnak, ezzel tudok hasznos tagjává válni” – jegyezte meg.

HunHír.Hu – stop

HunHír.Hu kommentár:

HunHír.Hu