“És levévén azt, begöngyölé azt a gyolcsba, és elhelyezteté azt egy sziklába vágott sírboltba…” – olvashatjuk az Újszövetség (Lukács 23, 53) sorait a Jézus kereszthalálát követő eseményekről. Ugyanúgy, ahogy a feltámadás nagy misztériumával a materialista szemlélet nem tud mit kezdeni, az egykor Jézus holttestét borító lepel máig teológiai és tudományos viták középpontjában áll.

Hiába vizsgálták az elmúlt évtizedekben a tudósok százai a legmodernebb műszerekkel, még senkinek sem sikerült egyértelműen bebizonyítani, hogy hamisítvány lenne. Furcsa módon azonban Róma, illetve a Vatikán, mindig is óvatosan fogalmazott a kereszténység egyik legnagyobb ereklyéjének eredetével kapcsolatban. Vajon mi az oka tartózkodásuknak?

A mai torinói lepelként ismert lenvászon Edesszában bukkant fel a Jézus kereszthalálát követő években. Edessza akkor a Pártus Birodalomhoz tartozott, amiről vajmi keveset írnak a történelemkönyvek, pedig a meglévő három birodalom mellett – Kína, India, Róma – a világ negyedik nagyhatalma volt akkoriban. Az Eufrátesztől a Hindukusig terjedő hatalmas területen élő pártusok híres lovasíjászok voltak, ismerték a vérszerződés szkíta szokását, királyaik uralma alatt a soknemzetiségű birodalom vallásszabadságot élvezett – írja a Kelet-kutató Tábori László a Párthia című könyveben.

Az ókori szerzők által “szkítának” nevezett birodalom Kr. e. 247-től csaknem 500 esztendőn át állt fenn, a római birodalom egyetlen ellenfele volt keletre, a korabeli források a legnagyobb elismeréssel emlegetik lakóit. Alapítói a szakadár szkíták voltak. (A pártus-szkíta-hun-avar-magyar folytonosságot bizonyítottnak tekinthető.)

Galilea Jézus idején multikulturális hely volt, sok nemzetiséggel és sok titokban gyakorolt vallással: a Mezopotámiából betelepült szkíta törzsek mellett éltek ott görögök szírek, stb. is, akiknek csak kb. Kr. e. 100 körül vált kötelezővé felvenniük a zsidó vallást, addig szabadon gyakorolhatták sajátjukat.

Ahogy általában a történelem könyvek és atlaszok is “elfelejtik” ábrázolni a Pártus Birodalom 500 évét, ugyanúgy nem beszélnek a lepel pártus vonatkozásairól, noha már kiderült, hogy a leplet olyan rombuszmintás ládában őrizték egykor, amilyen a pártus királyok köntöseinek a motívuma is. Elég egy pillantást vetni a Hatrából előkerült pártus királyi szoborra és a Mandylon borítására, s máris látjuk a döbbenetes azonosságot. A szövésminta arra utal, hogy észak-mezopotámiai készítésű lehet, anyaga a pártus királyi családokban használtakkal azonos.

A Leplen szabad szemmel is láthatók a szemekre helyezett érmék nyomai, de a háromdimenziós kép is mutatja. A szemérmés temetkezés a napvallást gyakorlók körében volt használatos, az elhunytnak tehát napvallásúnak kellett lennie. A szkíták a halottak jobb szemére arany a balra ezüst érmét raktak, ami a Napra illetve a Holdra utalt. A Kárpát-medencében a mai napig sok helyen temetkeznek így. A magyar nyelvben összefüggés van a “szemérmes” jelző, és a szemekre helyezett érmék között, hiszen a szemérmes lesütött szemekkel jár, ugyanúgy mintha érem lenne rajta – tartják a Lepel magyar kutatói. “Régészek szerint az érmés temetkezés térhódítása csak a pártus térhódítás idején, tehát Krisztus születése előtt körülbelül negyven évvel terjedhetett el Palesztinában – ott is elsősorban Galileában és Szamáriában. Ez a temetkezési mód azonban a belső-ázsiai lovas népek többségét is jellemezte: így temetkeztek a pártusok, szkíták, a hunok, az avarok és a magyarok is” – írja Kiss Irén, aki szerint “zsidó vallásúak és nemzetiségűek gyolcsban, de érme nélkül temetkeztek”.

A Leplen látható férfi szakálláról a következőt írja: “…a Jézus korabeli Palesztinában a zsidó férfiak gondosan borotválták a szájuk feletti részt – csak szakállt hordtak. Az együttes bajusz – és szakállviselet a helyi, mezopotámiai (szkíta) férfiak szokása volt”.

Érdekes módon, miután 1204-ben Konstantinápolyban a Lepelnek nyoma vész és Európában csak 1357-től van bizonyíthatóan nyoma, egy 1192-95 között keletkezett magyar kódex Jézus meztelen testét mutatja a Leplen pontosan olyan helyzetben, ahogy azt a legújabb tudományos vizsgálatok mutatják. (A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában van ez a kéziratos latin nyelvű misekönyv, melyet megtalálója, Pray György után neveztek el.)

Badiny Jós Ferenc leírja a lehetséges változatát annak, hogy kerülhetett a kép a Pray kódexbe: III. Béla lányát, Mária Margit (aki 1175-ben születet) hercegnőt férjhez adja II. Angelusz bizánci császárhoz, akinek akkor már tulajdonában van a Lepel. A IV. keresztes háborúban a keresztesek elfoglalták Bizáncot, és megölték a császárt. Az özvegy hozzáment a keresztesek egyik vezéréhez, így a Lepel a birtokukba kerülhetett, majd a keresztesek közvetítésével Franciaországba. Mária Margit tehát láthatta a Leplet.

A Pray-kódexben látható színezett tollrajzon jól kivehető a halszálka-mintás szövet. A Megváltó kezén azonos hosszúságú a mutató- és a középső ujj. Feltűnő, hogy piros napkereszteket látunk a Lepel körül, valamint napkeresztes glóriát, amiből ismét az következik, hogy a halottnak napvallásúnak kellett lenni, mint őseinknek, és nem a zsidó vallásúaknak. Jézus halotti leplének a Pray-kódexben való XII. századi feltűnése megmagyarázható III. Béla lányának bizánci tartózkodásával. Nehezen magyarázható azonban az, hogy vajon honnét tudták, hogy több mint ezer évvel korábban hogyan fektették Jézust a lepelre, hacsak nem volt máshonnan származó információjuk?

Érdemes megemlíteni, hogy a Leplen AB-csoportú emberi vér található. Nagy Ákos, Ausztráliában élő szerológus könyvet írt arról, hogy a magyarság évezredes túlélési képessége egyebek között annak köszönhető, hogy a B és az AB vércsoport a leggyakoribb a népességen belül. Nagy Ákos mintegy egymillió minta összehasonlításával, humánbiológusok kutatási eredményeik felhasználásával állította fel eleink etnikai múltjára vonatkozó hipotézisét. Eszerint a Kárpát-medencei magyarság a nyugati végek magyarjaitól a legkeletebbre élő csángókig hasonló vércsoport-antropológiai képet mutat. Megállapította továbbá, hogy népünk Európában egyedülálló gyakorisággal örökíti az AB vércsoportot. Ez persze önmagában még nem jelent semmit, de ha hozzátesszük azt, hogy a Leplen látható alak az antropológiai vizsgálat szerint az europid-anatóliai népcsoporthoz tartozik, akkor annyit hozzáfűzhetünk, hogy nagyobb a valószínűsége nem zsidó származásának, mint a zsidónak.

Sokatmondó az a tény, hogy európai feltűnése a keresztes, illetve a templomos lovagok Szentföldről való visszatéréséhez köthető, nevezetesen Geoffrey de Charny-hoz. Ismertes, hogy a templomos lovagok tevékenysége a Szentföldhöz köthető, ahol a jelek szerint ásatásokat végeztek és valamit kerestek és nem tudni mit találtak, de mindenesetre a Szentföldről való visszaérkezésük egyfajta szellemi ébredés időszaka volt, ekkor indult útjára gótika, a Grál-mítoszok, mintha a visszatérő lovagok valami újfajta szemléletet hoztak volna Keletről Európába, ahol nem Jézus tanítványai, hanem Szent Pál tanítására épülő judeo-keresztény egyház építette ki hatalmát. Ismert, hogy templomosokat valamilyen kevéssé ismert kapcsolat fűzte a “Szent Vérhez”.

A rend francia alapítású volt, magyarországi jelenlétükkel – ki tudja miért – keveset foglalkoznak, Marton Veronika kutatásaiból azonban több érdekesség is kiderül: több bizonyítékát sorolja a templomos rend magyarországi jelenlétének, ráadásul a Pilisben – a Grállal kapcsolatban lévő szent helyünk (bővebben lásd: Gönczi Tamás Piliscsillag Napcsillag című könyve) – is nyomára bukkant. Elgondolkodtató, hogy a rend franciaországi alapítása után (1118) tíz évvel már Magyarországon vannak(!). Megdöbbentő, hogy Szent István 1020 körül alapított templomot és zarándokházat Jeruzsálemben (később II. Géza szintén), ami legalábbis furcsa, hiszen a nyugatiak figyelme csak a XI. század második felében fordult Jeruzsálem felé. A rend székhelye Obon (Adony) volt, Szent István az abonyi bazilikában lett eltemetve 1038-ban. A Magyarországon átvezető zarándokutat és tíz zarándokházat István király hozta létre. Vajon mi volt a magyar király és a templomos rend közti meglepően szoros kapcsolatnak az oka?

Marton Veronika szerint a magyar alapítású pálos rend a templomos hagyomány továbbvivője Magyarországon. Ismeretes a templomosok és a Grál közti kapcsolat. Több szakértő is azon a véleményen van, hogy a Lepel és a Grál azonos lehet, például a torinói szindonológiai konferencián erről számolt be D. C. Scavoni angol történész. A pálosok központja pedig a Pilisben volt. Mindez véletlen lenne?

A Leplet a templomosok vitték Franciaországba. Vajon milyen útvonalon? Irodalmi adatok alapján tudjuk, hogy 1308-ban a Keleti erdőben bukkant fel, 1416-1449-ig a svájci határ melletti St. Hippolite-sur-Doubs-ban. Marton Veronika elképzelhetőnek tartja, hogy Franciaországból menekíteniük kellett. Svájcban dúlt a Habsburg elleni harc, oda nem vihették, addig a menekítés iránya kelet felé mutatott, aztán délre fordult, Torinóba. Lehet, hogy Magyarországot is megjárta a Lepel?

Tudjuk, hogy minden olyat üldözött Róma, ami Jézus valódi tanítására, valódi személyére utalhatott. Ennek fényében válik csak érthetővé Róma viselkedése Jézus halotti leplével kapcsolatban: nem siettek, és a mai napig sem sietnek eredetinek tekinteni azt. Annak a nagydobra vert vizsgálatnak az eredményét azonban, amely a leplet “középkorinak” mondta, azonnal elfogadták, noha hamarosan több kutató is bebizonyította, hogy finoman fogalmazva: “csúsztatás” történt.

Van tehát egy vászon, amiről az írott források, de néphit is azt tartja, hogy Jézus halotti leple volt. A szövésminta és az alkalmazott szövőszék alapján is, korát kétezer évesre becsülik. Anyaga, anatómiai és antropológiai hitelessége, a vérfoltok, a kínzási és kivégzési mód, amire a leplen látható nyomokból lehet következtetni, mind-mind azt bizonyítják, hogy ilyet lehetetlen hamisítani. A tudósok, a NASA szakértői, a legmodernebb műszerek segítségével – kb. 70 ládányi műszerrel vizsgálódtak – is csak arra a következtetésre jutottak, hogy megmagyarázhatatlan a Leplen látható alak keletkezési módja. A NASA szakértői szerint a képmás nagyfrekvenciájú kozmikus sugárzás által történő beégetés során keletkezhetett, amire többen azt mondják, hogy ez csak a feltámadás során keletkezett. Felsorolni is nehéz mi mindent kellett volna tudnia annak az ismeretlen embernek, aki egy keresztre feszíttet kb. 33 éves, Jézushoz hasonló férfit, akivel előzőleg keresztutat járt, mezítelen talpára Jeruzsálem talajmintája tapadt, hamisítani tudjon. Akinek ügyelnie kellett arra is, hogy pontos archeológiai ismeretekkel a rómaiak által használt korbáccsal megostoroztassa, csak a keresztfa vízszintes gerendáját köttesse a vállára, kezét pedig a csuklón veresse át a szegekkel, ami szöges ellentétben áll kora felfogásával és ábrázolásaival. Még arra is gondolnia kellett, hogy Jézus korabeli szövésmintájú halotti leplének anyagába Jeruzsálem, Edessza, Konstantinápoly virágporát tapassza, a halott szemére pedig Pilátus által veretett pénzérmét helyezzen. Még arról sem feledkezett meg, hogy kumráni kézfej-tartással temettesse el áldozatát, holott ez csak az 1956-os ásatások nyomán vált ismerté.

A jelek szerint Róma évszázadokig nem örült annak, hogy a Leplet valódi ereklyeként tiszteli nép, és kevesebbet foglalkozott vele, mint azt feltételezhetnénk. Nehéz nem gondolni arra, hogy esetleg mindig is tudták, hogy valódi, és pontosan azért nem kívánták a figyelmet ráterelni. Ha a Lepel ugyanis valódi, akkor sok mindent megkérdőjelez, amit eddig Jézusról, származásáról és a kereszténység eredetéről tanítottak.

II. János Pál valódinak ismerte el. 2001-ben egy demográfiai konferencián vettem reszt, ahol a Fidesz-kormány egyik minisztere előadásában elmondta, hogy minisztersége alatt magánkihallgatáson volt a Szentatyánál, aki a következőt mondta: fontos, hogy a magyarok tagjai legyenek az uniónak, mert nagy szerep vár rájuk: nekik kell az igazi kereszténységet megismertetni Európával.

Lehet, hogy a Szentatya tudta, mi az igazság a Lepel körül?

Lepeltörténet

Kr. u. 30-60 körül: Edesszában található. Euszebiosz püspök írta 325 körül a Historica ecclesiastica című művében, hogy V. Abgár edesszai király (9-46 között) hírnököt küldött Jézusért Jeruzsálembe, hogy gyógyítsa meg. Levélváltásukból kiderült, hogy Jézus Tádét küldtet a királyhoz maga helyett egy rejtélyes arcképpel, amitől Abgár meggyógyult, és megtért Jézus tanítása szerint. (1850 körül Vádi el-Nátrun közelében egy kolostorban ősi szír kéziratokra bukkantak, amelyek megerősítik ezt a történetet. Ebben a lepelre a tetradiplon kifejezést használják, ami azt jelenti, hogy négyszer hajtott. A Leplet összehajtva tartották ugyanis úgy, hogy csak az arc volt látható, fedőlap alatt.)

525-ben árvíz sújtja Edesszát, majdnem minden elpusztul. A Leplet, amelyről korábban nem tesznek említést, az újjáépítés során a városfal egyik üregében találják meg. Az edesszai képmás története című könyv szerint, amit Konsztantinosz Porphürogennétosz bizánci császár udvarában írtak,

544-ben Eulaliosz püspök kijelentette a lepelről, hogy “arkheiropoiétosz”, azaz “nem emberi kéz által készült”. Az újra fellelt képmást egyik templomukban helyezték el, és csak nagy vallási ünnepeken mutatták be.

Ettől kezdve Krisztus arca ismét megjelenik a képzőművészeti alkotásokban. Feltűnő, hogy megváltoznak Krisztus-ábrázolások ettől kezdve középen elválasztott hajjal és szakállal, érett férfiként mindig köralakú háttér előtt ábrázolják.

544 után Mandylionnak nevezik, ennek eredetére változat is van: az arab “mindil” szóból származik, ami kendőt jelent, de van, aki úgy gondolja, hogy a szankszrit “mandala”, kör szóból ered.
944. augusztus 15-én Konstantinápolyba kerül.

1204-ben, a IV. keresztes hadjárat idején eltűnik. Korábban egy évvel egy keresztes lovag megírja, hogy látta Konstantinápolyban, melybe egykor “Urunkat takarták, minden pénteken ki volt állítva arccal fölfelé, hogy Urunk alakja világosan látható legyen”. 1204-ben a keresztesek kifosztották a várost, a lepelnek nyoma vész.

1300 körül Franciaországban őrzik, a Chamy család birtokában van.

1357-től folyamatosan nyomon követhető a sorsa, nem a Mandylon portré, hanem a teljes lepel. Az első kiállítás a lirey-i templomban van. (A tulajdonos I. Geoffroi de Charmy lovag özvegye, aki mindenhova magával hurcolta a leplet, az örökösök pedig még az egyházi elöljárók kérésére sem adták át az egyháznak.) Korábban a lovag levelet írt VI. Kelemen pápának, s ebben közölte, hogy a Konstantinápolyban szerzett leplet a Lirey-ben építendő templomban akarja elhelyezni. Az egyház nem hiszi el, hogy a lepel valódi. Az első, lirey-i kiállítása előtt mintha titkolták volna, hogy létezik. Senki sem sietett világgá kürtölni, hogy a lepel a birtokában van.

1359-ben hamisítványnak kiáltják ki, a zarándoklatoknak véget vetnek.

1839-ben a troyes-i püspök a pápához fordul, hogy engedje meg a lepel bemutatását, szerinte ugyanis az ereklye eredeti. A pápa azonban megtagadja a kérést, és kiátkozás terhe alatt megtiltja a püspöknek, hogy bárkinek beszéljen a lepelről.

1443-1460. Chamy özvegye és Lirey kanonokja pereskednek a lepel miatt, közben átadja a tulajdonjogát a Savoyai hercegi családnak.

1465. Lajos savoyai herceg halála. Pár évtized múlva egy krónikában azt írják róla, hogy legnagyobb érdeme, hogy megszerezte a leplet Savoya számára.

1521-ben Chamgéry-ben három püspök helyezi a főoltárra. A hívek tömege zarándokol oda, mégis később évszázadokig csak ritkán láthatja a nagyközönség.

1983-ig a lepel a Savoyai család birtokában maradt. II. Umberto olasz király haláláig. Ő végrendeletében a Szentszékre hagyta, azzal a feltétellel, hogy nem mozdítják el a helyéről, ahova 1578. szept. 14-én került.

(Csak a cikk témája szempontjából fontosnak tartott eseményeket emeltük ki.)

Vizsgálatok

1898. Secondo Pia amatőr olasz fotós első ízben készít felvételt a lepelről. Szenzációs felfedezést tesz: a negatív olyannak mutatja az emberi alakot, amilyen a valóságban lehetett. Mivel ilyet hamisítani nem lehet, ez lett a kiindulópontja a további vizsgálatoknak.

1902. Yaves Délage, a Sorbonne tanára előadást tart a lepel hitelességéről, utána folyamatosan zaklatásnak van kitéve.

1931. Giuseppe Enrie újra fényképet készít róla. “… a jellegzetességek soha senki másnál nem jelentkeztek így együtt” – állapítja meg.

1939. Az első kongresszus a lepelről.

1959. A Centro Internazionale di Sindonologia megalakulása Torinoban.

1969. Torino kardinálisa szakértőkből álló bizottságot hoz lére, egyetemek, intézetek, sőt a NASA kezd el vizsgálódni. Ekkor készülnek az első színes felvételek. 1976-ig titokban tartják a bizottság létét és feladatát.

1973-ban egy lelkipásztor hatalmas erőfeszítések eredményeként végre bemutatják a televízióban, majd nyilvánosságra hozzák egy háromnapos vizsgálat eredményét. Megállapították, hogy a leplen nyoma sincs semmilyen festékanyagnak, a képmást – megmagyarázhatatlan módon – magának a lepel anyagának megsötétedett rostjai alkotják. Kiderült, hogy a vászonszálak között gyapot is van. Európában nem termesztettek gyapotot, így a Közel-Keleten szőhették csak.
VI. Pál pápa is megszólal a műsorban.

1973. Max Frei botanikus 49 növényfaj pollenjét azonosítja a leplen. A fajok egy része Palesztinából, 20 Anatóliából, 4 Bizánc környékéről származik. E vizsgálat alapján rekonstruálható a lepel Jeruzsálem – Edessza – Konstantinápoly – Franciaország útja.

1977-ben nemzetközi kutatási programot indítottak The Shroud of Turin Research Project (STURP) néven.

1978-ban engedélyt kapott a több főből álló nemzetközi kutatócsoport a különféle vizsgálatokra. Többek között bebizonyították, hogy emberi, AB vércsoportú vérfoltok találhatók a leplen. A faji alkatát klasszikus europid-anatóliainak tartják.

Később STRUP kutatási program két tudósa számítógépes elemzésnek vetette alá a leplen látható fejet: legnagyobb meglepetésükre az arc háromdimenziós képe jelent meg, amit képtelenség lett volna hamisítani.

A NASA szakértői szerint a képmás nagyfrekvenciájú kozmikus kisugárzás által történő beégetés során keletkezhetett.

A leplen látható volt, hogy a szemekre érmeket helyeztek, amelyek megfeleltek a Poncius Pilátus idején vert pénzérmékkel.

1988. A szakértők, kutatók, a Vatikán képviselői – kölcsönös vádaskodások után – megállapodnak, hogy elvégzik a C14-es radiokarbonos laboratóriumi vizsgálatokat, ami a lepel korát hivatott eldönteni. A vizsgálat szerint a lepel 1260-1390 körül keletkezett.

A torinói püspök azt nyilatkoztat, hogy a lepel “középkori hamisítvány”, de a következő évben II. János Pál pápa ujságírók kérdésére megerősíti, hogy a lepel eredeti relikva.

1994. (magyarul 2002-ben) megjelent Rodney Hoare A torinói lepel valódi című könyve, amelyben tételesen bizonyítja, hogy a fenti vizsgálat körül mennyi furcsaság zajlott, és hogy manipulálták az eredményt. Több más szakértő is hasonló következtetésre jutott.

1998-ban tartották Torinóban a Harmadik Nemzetközi Szindológia Konferenciát, ahol magyar kutatók felvetették a lepel és a Pártus Birodalom kapcsolatát. Egy orosz fizikus előadásában rámutatott arra, hogy olyan energiafajta, ami a leplen látható elváltozásokat okozhatta, ismeretlen a Földön. Mások valószínűség számítás segítségével zárták ki a hamisítás lehetőségét. Egy francia kutató felvetette, hogy a temetés körülményei nem vallanak sietségre.

1999. Az USA-beli nemzetközi botanikai kongresszuson bejelentették, hogy izraeli tudósok a leplen található pollen alapján megállapították, hogy az a Szentföldről származik, és hogy nagy valószínűséggel a VIII. századnál korábbi. Sőt azt állítják, hogy azok a növények, amelyek pollenjeit vizsgálták, csak Jeruzsálem környékén virágoznak egyszerre. Ráadásul a pollenek közül kettőt egy másik ereklyén, az ovideói Sudáriumon is felleltek, amivel a néphagyomány szerint Jézus arcát takarták le. Ráadásul a két ereklyén található vérfoltok is azonosak. Szerintük szinte lehetetlen, hogy azonos csoportú vér és azonos pollenfélék hamisítással kerültek volna a két lepelre.

2002. áprilisában a lepel oroszországi kutatói nyilvánosságra hozzák, hogy az 1988-as radiokarbonos kormeghatározás eredménye téves. Hozzájuk hasonlóan más szakemberek is kétségbe vonták az akkori eredményeket, ugyanis szerintük a vizsgált szövetminták a lepelhez utólagosan hozzávarrt foltok anyagát is tartalmazták.

Bunyevácz Zsuzsa – HunHír.Hu