György Ervin, Kovászna megye nemrég beiktatott prefektusa a pártpolitikusok közül elsőként ült tárgyalóasztalhoz a Magyar Polgári Szövetség országos és helyi vezetőivel, Gazda Zoltánnal, Tulit Attilával és Sántha Imrével. Az MPSZ több ízben kezdeményezett már beszélgetést az RMDSZ háromszéki vezetőivel, szükségét érezték az autonómia-népszavazás körüli ellentmondások tisztázásának.
Nemrég Albert Álmos elutasította az egyeztetést, kifejtette: nincs, amiről tárgyalnia a román párt (Népi Akció) képviselőivel, az RMDSZ harcol a székelyföldi autonómiáért, ám nem az MPSZ és SZNT által elképzelt módon. György Ervin váratlanul gyorsan reagált az MPSZ megkeresésére, és a hivatalos levél megérkezése után két nappal már fogadta a küldöttséget. ,,Barátságos, kellemes beszélgetés volt, tájékoztattuk a kormánybiztost az autonómiatörekvésekről, az autonómia elérésének mozzanatairól. Konkrét válaszra most nem számítottunk, hisz alig száradt meg a kinevezésén a tinta – összegezte a tárgyalásokat Gazda Zoltán, aki kifejtette: bíznak a folytatásban, remélik, a tapasztalatok birtokában majd konkrétumokról is tudnak egyeztetni. Optimizmusukra okot ad, hogy a prefektus kifejtette, fontosnak tartja a kisemberek érdekeinek képviseletét, és szeretné a pozitív gondolkodásmódot meghonosítani az általa vezetett intézményben.
Az MPSZ tehát folytatná a tárgyalásokat Kovászna megye kormánybiztosával, ám a jövőben nemcsak az autonómiáról, hanem gazdasági, társadalmi kérdéseket is napirendre tűznének. Továbbra is várják Albert Álmos területi elnök válaszát, akit ismét párbeszédre hívtak, és már elküldték a hivatalos leveleket, amelyekben a liberális-demokrata szövetség, illetve a fiatal román értelmiség képviselőit invitálják megbeszélésre, az autonómiaelképzelések lényegéről, hatásairól tájékoztatnák őket.
(Háromszék nyomán)
Rockszerda