Az önálló magyar egyetem újraindításáért, valamint a magyarokat Délvidéken ért brutális támadások ellen tüntetnek hétfőn több erdélyi városban. (Részletes program!)
A tüntetés-lánc felvonulással kezdődik Sepsiszentgyörgyön délután 5 órától, mely a központi 48-as emlékműtől indul. A tüntetés-sorozat Csíkszeredában folytatódik délután 6 órától a Sapientia épülete előtti gyertyás körmenettel, megkerülik a “tapsteret” és az egyetem elé visszatérve beszédek hangzanak el, többek között, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester, Sógor Csaba RMDSZ-es parlamenti képviselő, valamint a fiatalok nevében Bartis Erika csíkszeredai EMI-elnök szól az egybegyűltekhez.
Nagyváradon este 7 órától az Ady-szobornál (Széchenyi – Traian tér) gyülekeznek a tüntetők, beszédet mond: Csűry István református lelkipásztor, Csúzi István helyi MPSZ-elnök, Fejes Anzelm Rudolf katolikus atya, valamint az ifjúság nevében Nagy József Barna. Felolvassák Tőkés László református püspök üdvözlő levelét is.
Kolozsváron zárul a tüntetés-lánc este 8 órakor a Babeş-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt, ahol felszólal Bodó Barna egyetemi docens, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, Hantz Péter a BBTE fizika karának adjunktusa, Juhász Tamás a Protestáns Teológiai Intézet rektora, Sándor Krisztina a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. A Kincses Városban elhangzanak Kónya-Hamar Sándor és Toró T. Tibor RMDSZ-es parlamenti képviselők üdvözlő szavai is.
Helyszínenként tolmácsolják Michl Ebner dél-tiroli Európai Parlamenti képviselő üzenetét, melyben támogatásáról biztosítja az erdélyieket a Bolyai Egyetem visszaállításában vívott küzdelmükben. A délvidéki magyarverések ellen is tiltakozó erdélyi tüntetéseken hangot adnak a délvidéki nemzettársak buzdító szavainak is.
Markó Béla RMDSZ elnöknek, valamint Traian Băsescu román államfőnek címzett leveleket is felolvassák a négy erdélyi városban rendezett tüntetéseken.
HunHír.Hu