A közelmúltban nagy port kavart, hogy szétvertek egy zsidótemetőt. A jól értesültek rögtön tudni vélték, hogy valamiféle náci cselekedet állhat a háttérben, sőt egyenesen rasszista támadásokról is beszéltek némelyek. Számukra lehet kicsit kellemetlen és rossz hír, hogy a sírokat szimpla sírkövesek verték szét.
A temetőgyalázás, irányuljon az bármelyik felekezet nyugvóhelyei ellen, elítélendő cselekedet, azonban az sem szép dolog, ha egyből farkast kiáltanak, jóllehet erre vonatkozó jelek nem fellelhetőek.
A nyomozás jelenlegi állása szerint anyagi érdekből verhettek szét június 15-én 132 sírt a Kozma utcai zsidótemetőben Budapesten. Az elkövetők sírkövesek voltak, akik fel kívánták virágoztatni üzletágukat, hogy megrendelésiek száma növekedjék. A temetőrongálás miatt több mint száz embert hallgattak ki, a rendőrség szerint két-három ember követhette el a bűncselekményt. A nyomozás továbbra is nagy erőkkel folyik a sírrongálók kézrekerítéséért.
HunHír:Hu