A szovjet ármádia 1956. november 4-én Budapestre való betörése újfent hajszálpontosan megmutatta azt, amitől az orosz értelmiség legjobb emigránsai már az ezerkilencszázhúszas években nem győzték eléggé óvni népüket és az egész világot, hogy „a bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva”.
Közülük messze kimagaslott Dimitrij Szergejevics Merezskovszkij (1866-1941), aki Alekszandr Szolzsenyicint jóval megelőzte s nálánál is mezítelenebbre vetkőztette őket.”
Valaha a legkedveltebb orosz írók egyike volt, ráadásul regényei magyarul is megjelentek (Julianus Apostata, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Első Sándor, Téli szivárvány, Vele vagy ellene?, A hattyúölő, Az istenek születése, Tutankhamon Kréta szigetén, Kelet titkai, Napóleon élete, Napóleon, az ember, Az ismeretlen Jézus, A Messiás), melyek a „Fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek jegyzékére” ugyan nem kerültek rá, de „A pokol tornácában” című, 1926-ban a Dante Könyvkiadó gondozásában, Schmidt József fordításában megjelent, 251 oldalas emlékirata viszont igen, így nem sok példány maradt belőle. Minden sora vádirat, melyekben elítélte a Nyugatot, amiért barátjának tekintette a népbiztosok birodalmát, amiért hazáját elhagyni kényszerült, így haláláig lengyel, német, francia földön élt. Gondolatai talán soha nem voltak annyira időszerűek, mint ma. Lássunk belőlük néhányat!
„Ameddig a bolsevizmus él, a szabadság halott. Az az állításom, hogy a bolsevisták az ördög fiai, rettentően igaz. De mindnyájan az ördög fiai a bolsevisták? Nincsenek-e közöttük becsületes, jó, sőt ’szent’ emberek is? Ez a megalkuvó örökös kérdése. Becsületes és jó bolsevisták nincsenek: csak látszólag becsületesek és látszólag jók vannak. De ezek még rosszabbak, mint azok, akik egyszerűen gazemberek – annál rosszabbak, minél jobbak.”
Nagy érdeme, hogy a bolsevizmust eredendően nemcsak értelembeli, hanem érzelembeli, lelki elferdülésnek, mi több, az erkölcsön kívüliség („moral insanity”) ideológiájának tekinti, s „ebben az értelemben a bolsevisták közt szerencsére csak igen kevesek vannak „becsületes” és „szent” emberek, de ezek a legrettenetesebbek”.
Még találóbb összefoglalása a bolsevizmus lényegéről:
„A bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva. Hazudnak és gyilkolnak, gyilkolnak és hazudnak. Gyilkossággal leplezik a hazugságot és hazugsággal a gyilkosságot. Minél többet hazudnak, annál többet gyilkolnak. Vég nélkül való hazudozás, vég nélkül való gyilkolás. Mindjárt kezdettől fogva hazudtak. Ezt mondták: ’Béke, kenyér, szabadság’. S mit adtak helyette? Háborút, éhséget, rabszolgaságot. Olyan rabszolgaságot, olyan éhséget, olyan háborút, amelyhez foghatót még nem látott a világ.”
Elsők között ismerte fel aztán azt is, hogy ha a szabadságról csak álmodó „éhes nép” megalázkodására alapozott rendszerük Oroszországtól nyugatra kiterjeszkedik, úgyszólván vége mindennek, hiszen
„ők fölfalták Oroszországot, föl fogják falni Európát is, sz egész világot föl fogják falni. Ezért vonulnak a vörös hadak keletről nyugatra. Nem Trockij vezeti őket, más a vezérük: a fekete zászlós apokaliptikus lovas fekete paripán – az éhség. Nem is kell gépfegyverrel lőni hátulról az embereket, ha az éhség hajszolja őket: ha a hátuk mögött a halál van s szemük előtt a kenyér, akkor előre mennek az emberek: átmennek az egész világon és nem állnak meg. Ebben van a vörös ’győzelmeknek’, ezeknek az ördögi csodáknak a titka. Már rég be is látták ezt a bolsevisták. Éhséggel győzték le Oroszországot, éhséggel fogják legyőzni az egész világot is. Általuk teljesedésbe ment a próféta szava: „Jobban jártak azok, akiket karddal gyilkoltak le, mint azok, akik éhen haltak. A legirgalmasabb szívű asszonyoknak is meg kellett főzniük gyermekeiket, hogy legyen mit enniük.”
Könyvében közölt, 1919 februárjáig vezetett naplójából kiderül, hogy ugyanúgy fejezte le a bolsevistákból verbuválódott csőcselékhad a történelmi Oroszországot, II. Miklós cárt, mint nálunk gróf Tisza István miniszterelnököt és mindent, ami a magyar múltból még megmaradt, azonban arra is int, hogy „a bolsevistákat nem a saját erejük teszi hatalmasokká, hanem a ti gyöngeségetek, ők tudják, mit akarnak, de ti nem tudjátok, mit akartok: ők mindnyájan ugyanazt akarják, de nálatok mindenki mást akar”, továbbá, hogy a nyugati világ politikusai hiába hiszik, megreformálható rendszerük, súlyosan tévednek:
„Moszkvában egy új halálbüntetést találtak ki: egy tetvekkel teli zsákba dugják az embert s a tetvek megeszik. Ilyen zsákba dugta Gorkij Oroszország lelkét. S Európa azon a kérdésen füstölög, vajon lehetséges-e, hogy ez a tetű-zsák jogállammá fejlődjék?”
Ha bírálható, csupán azért, amiért a zsidóságnak a bolsevizmusban betöltött vezető szerepe elkerülte figyelmét, e téren nálánál mélyebbre látott kortársai közül Csekey István, aki könyvében (Északi írások, 1928) így fogalmazott:
„A zsidó tanult a történelemből. Miért Oroszországot forradalmasította mindenekelőtt? Mert tudta, hogy az orosznál jámborabb, passzívabb tuloknép alig létezik. Megtanulta, hogy az orosz (majdnem akárcsak a magyar!) képtelen egyedül az uralkodásra: mindig kell, hogy valaki átokként a nyakán üljön. Hisz az orosz cári udvarokban sohasem vérbeli oroszok vitték a kormányzatot, hanem mindig idegenek. Uralkodtak az oroszon normannok, svédek, tatárok, balti németek, most jöttek a zsidók. De úgy látszik, ezek azt is megtanulták, hogy valamennyi idegen uralomnak egy lett a sorsa. Az orosz jegesmedve végre is rázott egyet magán és lerázta az élősdieket.”
1945 után azonban az Andrássy út 60-ban feltárultak minden oda került honfitársunknak megmutatta a rendszer igazi arculattervezőit, azt, hogy Rákosi fő támasza, az Andrássy út Péter Gábor (Eisenberger Benjamin) korántsem csak a nyilasokat, a hungaristákat kínoztatta, hanem minden korábbi és akkori ismert nekik ellenállót, s pontosan ugyanazokat tették, amiket Merezskovszkij memoárjában olvasunk, így, amint vitéz Málnási Ödön történész művében (Magyar Mártyrok, 1958) olvassuk,
„a tízezrével elfogott hazafiak 20 körme alá 10-10 gombostűt vertek, s azután gumibottal összes körmeiket leverték, lemanikűrözték. Vagy az áldozatot seprűnyélre kötve, talpával lefelé fordítva, talpait órákon át gumibottal addig csépelték, míg kétszeresére dagadt, aztán arra kényszerítették, hogy vödör hideg vízben áztassa lábait. Vagy az áldozatról lehúzták harisnyáit, szájába nyomták, hogy ne tudjon ordítani, még egy gázálarcot is kötöttek rá hangfogónak, azután hozzáfogtak a legkülönfélébb „munkához”: nemi szervét gumibottal cafatokra verték, vagy vékony üvegcsövet nyomtak bele, és vaskalapáccsal addig verték, míg az üvegcső apró szilánkonként belepréselődött. Az ilyen áldozat két év múlva is sírt, ahányszor örökké gennyező nemi szervén vizelnie kellett. (Rosenberg Ibolya vezette be ezt a kínzási módszert.) Vagy az áldozat nemi szervét íróasztal fióknyílásba tördelték. Vagy az áldozat nemi szervére 2-3 gumiforrasztó sallert kötöttek, meggyújtották és így a nemi szervet teljesen leégették. (Dr. Farkas Ferenc ügyvéden kipróbált módszer, azután általános.) Ha nő volt az áldozat, akkor nemi szervét addig döfködték gumibotokkal, míg véresen kifordult, az áldozat hónapokon belül szörnyű kínok között meghalt. Vagy az áldozatot hátrafektetve lekötötték, hasára vaslábos alá patkányt kötöttek, a másik vaslábosba föléje égő parazsat tettek, és így a patkányt arra késztették, hogy az áldozat hasán keresztülfúrja magát és elmeneküljön a megsüléstől. (Dr. Böhm Ferencen kipróbált módszer.) De a leggyakoribb az volt, hogy az áldozatot nagyon sokan megrohanták, földre gyömöszölték és végtagjaira állva, gumibotokkal csoportokban váltva egymást, órákon keresztül addig csépelték, míg egész teste, feje csupa seb és vér volt. Ilyen kínzások közben egyedül a budapesti központjukban, az Andrássy út 60-ban naponként legalább 30-40 halt borzalmas mártírhalált.”
Holocaustozás helyett bizony ezeket kellene tanítani minden szinten iskoláinkban, tekintettel arra, hogy 1956. október 23-án pontosan ezek miatt kelt fel népünk, ezért vált (Hornyák Tibort idézve) valóban „bilincsét tépő óriás”-sá, hiszen hosszú évek alatt meggyőződött arról, hogy „a bolsevisták az ördög fiai, hazugok és gyilkosok kezdettől fogva”, ezért rendszerük javíthatatlanul megreformálhatatlan.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
