Előrebocsátom, nem vagyok Irán történetének szakértője, de az érdekes esemény kapcsán talán érdemes megosztani néhány gondolatot.

Irán modern történetében is érzékelhetőek jelentős változások, a külső erők befolyása. A második világháború alatt a rövid iraki németbarát fordulat esetleges perzsa bekövetkezésének megelőzése céljából a szövetségesek 1941-ben megszállták az országot.

A szövetségesek győzelmétől függetlenül a második világháborút követően a térség többi államához hasonlóan felerősödtek az antiimperialista, iszlám nacionalista és államszocialista erők és törekvések.

Az 1950-es évek elején Mohammad Mosaddegh (1882-1967), az 1951-53 közötti miniszterelnök nacionalizálta a nemzeti jövedelem jelentős részét megtermelő, kitevő olajforrásokat. Az akkori kétpólusú világ logikájából következett, hogy bár nem sértette az USA geopolitikai érdekeit, az USA, Nagy-Britannia, egy a CIA segítségével végrehajtott államcsíny során belső ellenfelei megbuktatták. Bár először ő akarta száműzetésbe, Rómába kényszeríteni az ifjú uralkodót, Mohammad Reza Pahlavit (1919-1980), aki Perzsia történetében az utolsó sah szerepét töltötte be 1941 és 1979 között.

Az 1953-as államcsínyt követően az USA elvárásai, szempontjai érvényesültek az országban, 1959-ben Irán részt vett a Központi Szerződés Szervezete (CENTO) létrehozásában.

A szigorúbb 50-es éveket itt is enyhülés követte, de a sah rendszerének felülről, abszolutisztikus formában történő irányítása alig változott.

Ettől függetlenül 1962-ben meghirdetésre került az ország modernizációját előrevetítő ún. „fehér forradalom”.

E reformprogram az ország modernizációját célozta meg: iparfejlesztést, a legelők államosítását, földreformot és az oktatás és az egészségügy fejlesztését. Kétségtelen történtek jelentős előrelépések az iráni nők helyzetében, szabadságjogaik, életlehetőségeik javulásában is.

Reza Pahlavi 1967. október 26-án Teheránban császárrá, „királyok királyává” (sahansah) koronáztatta magát, felesége, Diba Farah (1938-) pedig császárné címet kapott.

A „fehér forradalom” természetesen hozott bizonyos eredményeket, azonban az iráni társadalom szegényebb rétegei helyzetén nemigen tudott változtatni. Talán hosszabb idő, arányosabb fejlődés, tervezés kellett volna a felzárkózáshoz. Ugyanakkor a hatalmi elit privilégiumai alig változtak, körükben jelentős volt a korrupció. A társadalmi aránytalanságok miatt felerősödtek a különféle (iszlamista, marxista, demokratikus-liberális) ellenzéki mozgalmak. Egyes irányzatok fegyveres akciókat is végrehajtottak, ez kiváltotta a SAVAK nevű titkosrendőrég megtorlásait.

Az egyébként modernizálódó, fejlődő rendszer reprezentatív, önmagát kifelé népszerűsítő eseménye volt az 1971. október 12-16. között megtartott Persepolis Party. Már a sah szintén Reza Pahlavi nevű édesapja (1878-1944) is vonzódott az óperzsa hagyományokhoz, az Achaimenida-birodalom dicső történetéhez. Történészei kiszámították Nagy Kürosz perzsa király halála időpontját, amelynek évfordulójára 1971 októberében hatalmas rendezvénysorozatot szerveztek a hajdani birodalmi főváros, Persepolis közelében.

A meghívott külföldi állam- és kormányfők és kíséretük számára hatalmas sátorvárost építettek Persepolis környékén. Káprázatos programok, díszszemlék, fogadások szerepeltek az eseménysorozat programjában.

Nem sorolhatunk fel mindenkit, de a korabeli világ számos vezetője megjelent. Így IX. Frigyes dán király, Baldvin belga király hitvesükkel, Fülöp herceg Nagy-Britanniából. A Szovjetunió nevében Nyikolaj Podgornij, a Legfelső Tanács elnöke. Az USA alelnöke, Spiro Agnew is képviselte az akkor baráti nagyhatalmat.

Spanyolországot nem közvetlenül a Franco-rendszer, hanem a trónörökös pár: Juan Carlos és Zsófia hercegnő képviselték.

Itt voltak az egykor hősies ellenség, Hellasz képviseletében II. Konstantin király és felesége.

Érdekes volt az akkor még rövidebb-hosszabb ideig fennálló nagy történelmi múltú rendszerek vezetői megjelenése: Hailé Szelasszié Etiópia (akkor már nem teokratikus) uralkodója, Abdul Vali herceg az afgán sah képviseletében. Itt volt Jacobus Johannes Fouche, az akkor még búr vezetésű Dél-Afrikai Köztársaság elnöke.

Magyarországot Losonczi Pál, az akkori államfő, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanács elnöke képviselte. Egyébként Reza Pahlavi sah többször járt hazánkban, utoljára 1978-ban, akkor az ELTE díszdoktori címét is megkapta.

Talán pszichiátriai problémaként lehet elemezni, hogy itt indulhatott el a szintén megjelent Ceausescu házaspár és a Napóleont leutánzó őrmester, a magát Közép-Afrika császárává koronáztató Bokassa megalomániája, megbolondulása.

A fényűző ünnepségsorozat negatív érzéseket keltett Irán túlnyomórészt szegénységben élő rétegeiben, és a síita klérusban. Ráadásul a zoroaszterista óperzsa birodalom hagyományai felelevenítése tovább fokozták a síita vallású tömegek és a vallási vezetők ellenérzéseit. Azért tárgyilagosan megjegyezhetjük, a történelem során, de azóta is voltak sokkal grandiózusabb rendezvények.

1978 augusztusától felerősödtek a társadalmi feszültségek: terrorakciók, tüntetések, zavargások, karhatalmi sortüzek követték egymást. 1978-79 fordulóján az ellenzéki erők egyre inkább teret nyertek, bár a sah a párbeszéd, az engedmények, a megegyezés politikáját kereste az ellenzék felé, rendszere egyre inkább elvesztette legitimitását. A brutális erőszak elkerülése mellett döntő uralkodói pár és családjuk 1979 januárjában elhagyták az országot. A rövid ellenzéki együttműködést a vallási erők dominanciája váltotta fel, miután Ruhollah Khomeini (1900-1989) síita vallási vezető hazatért. Iráni Iszlám Köztársaság lett. A sah sok vonatkozásban liberális és laikus rendszerét erőteljesebb vallási szempontok és hazafiság váltották fel a bátor és tehetséges árja perzsa nemzet életében.

Végezetül talán két következtetést érdekes és érdemes levonni az eseményekből.

Egyrészt minden társadalomban a belső társadalmi felhajtóerők nyomására egymás után jönnek fel a hatalomból folyamatosan részt követelő, vagy azt megszerezni szándékozó új „elitek”, másrészt pedig a fényűzés és a pazarlás visszaüthet bármely rendszerre.

Károlyfalvi József – Hunhír.info