Előszeretettel forgatom a két világháború közötti magyar iskolai évkönyveket. Mi mindent tanulhatunk, vagy inkább tanulhatnánk belőlük! Ami a legfontosabb pont ma, június 4-én, Trianonra emlékezve, hogy ne csüggedjünk sohase!

Döbbenetes, milyen sokan nem tudják, miről szól ez a mai nap, de még inkább, mennyire borúlátó, pesszimista, lemondó oly sok magyar. „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!” Valaha betéve tudta ezt minden magyar. Senki nem vitatta, hogy Szűz Mária országa nem lehet csonka. Odafönt ugyanis nem volt Trianon.

De idelent lehet sajnos. Lehet, ha nem tanulunk nemzeti hibáinkból, sőt – bűneinkből. Melyek is ezek? Egy kitűnő nemzetnevelési tanulmány kilenc pontban foglalta őket össze.

1. Mindegyikünk első akar lenni, vezető állásba kerülni, különben szárnyaszegett madárnak tekintjük önmagunkat.
2. Felfuvalkodottak, önhittek, gőgösek, túlságosan individuálisak vagyunk, rendszerint részletekben elmerülők.
3. Nem vagyunk a helyünkön, hajlamosak vagyunk egyéni rátermettségünk ellenére való hivatást választani.
4. Nincs összetartás bennünk, testvéri érzés, jóindulat egymás iránt, van viszont állandó áskálódás, kenyéririgység.
5. Rendszerint meghunyászkodunk, nem állunk helyt azért, amit teszünk, hanem helyette gyáván megfutamodunk.
6. Gyökér nélküli lángolással kezdünk munkához, de kicsinyes, önös érdekekből hamar abba is hagyjuk.
7. A társadalmi különbségeket nem tudjuk áthidalni, elfogadni, hogy gazdagok és szegények mindig lesznek.
8. Örökösen cím- és rangkórságban szenvedünk, ranglétrára mindenáron felkapaszkodók, álláshalmozók vagyunk.
9. Fékezhetetleneknek, kevésbé kitartóknak bizonyulunk, nem vetünk gátat sem örömeinknek, sem bánatainknak.

(Horánszky Nándorné Nagyrévi Czike Kornélia: Mindent a gyermekért! Gondolatok a nemzetnevelésről. Budapest, 2022. Ős-Kép Kiadó, 90-93.)

Mindenesetre 1939-ben, Kárpátalja anyaországunkhoz való visszatérésekor egy budapesti gimnáziumi tanár (Dr. Erdélyi Alajos) így fogalmazott:

„Csonka haza nincsen. Trianonban csak Csonka-Magyarországot erőszakolhattánk ránk. Hazánk a Kárpátoktól az Adriáig terjed, melynek csak szenvedő részei a megszállt területek. Egyik külföldön versenyző és első helyet kivívott egyházi énekkarunk jelszóul is választotta: „Istenért és csonka hazánkért!” Hogy eshetett ez a magyar dicsőségért és hazáért szintén szomjúhozó megszállt területű magyaroknak? A sűrűn hangoztatott csonka-haza fogalmából csonka hazaszeretet származhatik, mely ellen küzdeni a földrajztanároknak elsőrendű kötelességük!”

(Dr. Erdélyi Alajos: Hazajöttek. In: A budapesti II. kerületi Királyi Egyetemi Katholikus Gimnázium (V-VIII. osztály reálgimnázium) évkönyve az 1938-39. tanévről fennállásának 252. évéről. Közzétette: Dr. Horváth Jenő. Budapest, 1939. Kiadta az iskola Igazgatósága-Sárkány Nyomda Rt. 5.)

Ugyanő hozzátette: a Felvidék 1918-tól való cseh megszállása alatt ottani véreink „kezdettől fogva rendíthetetlenül hittek a magyar feltámadásban”. (U. ott, 9.).

Hittek, mert tudták, mi az, hogy rendületlenül. Arany János írta:

Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak –
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
– Szirt a habok közt – hűséged megálljon!

Meg bizony, hiszen – nem lehet elégszer ismételnők! – ODAFÖNT nem volt Trianon. Igaz, az viszont már rajtunk múlik, hogy idelent se legyen.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info