Jó estét, gyerekek! Remélem ágyban vagytok már… Ma hiába vártátok, az esti mese elmarad… Pedig Ti megérdemelnétek… Az én hibámból történik ez így… Azért kulcsoljátok össze kezeteket és rendezzétek el gondolataitokat, majd kezdjetek bele az én Istenem, Jóistenem, becsukódik már a szemem imátokba… Álmodjatok szépeket és egy csipkerózsikányi alvás után úgy ébredjetek, hogy ez a szép új világ a Tiétek, de ne feledjétek, hogy mindenért meg kell küzdenetek, leginkább önmagatokkal…, és a segítség nem marad el. Aztán, ha később elolvassátok írásomat, éljetek erős kritikával, ne kíméljetek.
Akkor vágjunk bele! Nem szeretem Hófehérkét! Nagy stréber volt, a megtestesült jóság, szemforgatóan illedelmes, mindenben tökéletes. Mennyivel emberibb Hamupipőke topázása, vagy Piroska rövidlátása, de még Jancsi és Juliska önvédelmi reflexe is méltányolható, ahogy megsütögetik a büdös banyát…
Hófehérke már küllemében is a plasztikázott műanyag szépség. Semmi látható hiba, természetből visszaköszönő aszimmetria, ránc vagy szeplő. Bőre mint a friss hó a tisztaságát, haja mint az ébenfa nemességét, szája mint a vér a fiatal életét mintázza. Rajzolni ennyire szépre még a Grimm tesók sem tudták, csak Walt Disney. Hol van itt a külcsínben Andersen önmagára utaló rút kiskacsája, vagy a történetben az Ezeregy éjszaka meséjének megannyi fordulata, vagy Benedek Apó gyerekszerető mondandójának egyszerűsége…
Legyünk szókimondóak, Hófehérke egy önkényes, jogcím nélküli lakásfoglaló. Igaz, lelkesen mos, főz, takarít a törpékre, akik a kényeztetést elfogadják és sorban állnak a bálványuk előtt a rájuk lehelt csókért. Kuka kétszer is, ez a legkedvesebb geg a történetben. De helyes-e a növekedési rendellenességgel született törpöket összehozni egy ideállal, aki iránt megnyilvánuló macsó vonzalom karikatúrát állít önmagának. Ez az igazi tükör, amely repedezett foncsoros oldalán Hófehérke törékenységét, esendőségét és mulandóságát is hordozza. Igaz, ezt a mese nem így meséli el, de a karakterek kibontása ezt igazolja. Hófehérke rajzolja meg az őt körülvevő jellemhibás kötekedő Morgót, a tudálékos Tudort, az álomittas Szundit, a kényeskedő Szendét, a képzelt beteg Hapcit, a komolytalan Vidort, és a néma Kukát.
A kontraszt áthidalhatatlan Hófehérke és a törpék között. A szépség és a fogyatékkal összekötött belső jellem párhuzamát a humor csak részben oldja fel. Milyen lelki tusakodások, feszültségek és konfliktusok forrása ez, és milyen kényszertesttartást és modorosságot vált ki színészből, olvasóból és nézőből egyaránt… Nem mese ez, hanem a sérült nárcisztikus lény és a fogyatékos psziché drámája, amely a tudat alatt feldolgozatlanul megmarad… Hol van Ingmar Bergman, ő kellene ide…, mert mindenki önmagából kiindulva mér, viszonyít és remél.
Nem kívánom Hófehérke kegyeletét sérteni, de ő egy tetszhalott, aki a klimatizált plexi koporsóban muzeális tárgyként mutatja meg önmagát, miközben feliratosan mantrázza ‘miről álmodik a lány, hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán… Giccs a giccsben. És jön… Csókjától kifordul szájából a mákonyos alma és m/ámorra vált a varázs. Ki beszél itt az elmaradt háláról, a törpék árván hagyásáról, az nem hoz kasszasikert… Mert szép az, ami érdek nélkül tetszik… (?)
Netán valami váratlan fordulat bontsa meg az elvárt képet, na az szóba sem jöhet. Hogy valamelyik szerelmes törp az erdő másik szélén felépített kis házába az éjszaka csillagfényes útján ellopja kerekes járgányán a kedvesét, maga a botrány, mert a rázkódástól felnyíló szerkezet lehetővé tenné a varázslat máskénti beteljesülését, ahol a szépség tényleg szépség lenne, és igaz szerelmét adná az erdészlegénynek… Egymáséivá tennék egymást, majd évente gyarapodnának kéz a kézben, holtomiglan, holtodiglan… A népmesei fordulat skandalum, nem illik ebbe a protokollba. Királylánynak királyfi kell és punktum. Mert a jó a jót megkapja, mert megérdemli – ez a tanulság. A többi ízlés kérdése…
Dr. Vicze Zoltán – Hunhír.info
