Az orosz-ukrán háború kitörésének dátuma talán az egyetlen Mohács után, amit minden gyerek tudni fog. Kárpátalján mindenképpen. Hogy 2022 ne csak a gonoszságról és az embertelenségről legyen emlékezetes számukra, és ne csak a létfenntartáshoz szükséges alapvető élelmiszerek, a gáz és az áram hiányáról szóljon, Alsóörsről kezdeményezés indult. Dr. Kálmán Csaba református lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) dunántúli kurátora ötletéhez, miszerint keressenek fel kárpátaljai magyar óvodákat, hogy személyre szóló ajándékokkal örvendeztethessék meg az intézmények kis látogatóit karácsonyra, az anyaországi óvodák örömmel csatlakoztak. A Hunhír.info pedig végigkísérte az ötlet megvalósulását, az ajándékok útját, megszólaltatott, beszéltetett, megfigyelt, most pedig láttatni szeretne ezek lenyomatával. Célunk, hogy az elmúlt évet alapjaiban meghatározó és megrengető esemény, jelesül az orosz-ukrán (orosz-amerikai) konfliktus magyar vonatkozásából lelki merítéket adjunk az előttünk álló esztendőre. 

Álmos, de csillogó szemek a félhomályban. Gút. Vagy Gut. A település neve mindkét módon szerepel a helységtáblákon. Aprócska gyerekek kísérik figyelemmel, amint a konfirmációra készülő nagyok betlehemi pásztorjátékukat gyakorolják. A ború nem csupán a tél hozadéka, emberi gonoszságok vegyítéke. Kárpátalján hónapok óta csak napi néhány órára teszik elérhetővé az áramot. Beszélik, hogy ez nem az ingadozó ellátásnak köszönhető, vagy rakétatámadások miatt van. Az ukránok az árammal is kereskednek. Jelzésértékű lehet, hogy még az ortodox karácsonykor is, ami az idén el is maradt, pontosabban korábbra hozták: január 7-e helyett a Gergely-naptár szerint, vagyis december 25-én ünnepelték a karácsonyt Ukrajna Ortodox Egyháza engedélyével, hogy oroszellenességüket még inkább nyomatékosítsák. Kell a pénz a háborúra. Vagy másra. Hogy aztán az intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék, otthonok el tudják-e látni feladatukat, tudnak-e főzni, fűteni, legyen az ő gondjuk. Az sem számít, hogy otthon természetesen ugyanezekkel a problémákkal kell szembesülni. De hogy ne legyen túl egyszerű a feladvány, rémisztgetni kell azzal is, hogy az áramkimaradásra beszerzett generátorok környezetszennyező hatása bizony esetleg kemény büntetést is vonhat maga után.  

A beregszászi járásban fekvő magyarlakta Gúton nagyjából 1500 fő él elvileg, de legkevesebb harmaduk elhagyta otthonát a háború kirobbanása óta. A falu óvodájának otthont adó épületben belső-ukrajnai menekülteket helyeztek el, akiknek másokhoz hasonlóan elég nehezen ment a beilleszkedés. Bátortalanul tisztálkodnak, ellenben elvárásokat támasztanak a befogadókkal szemben, de szerencsések, mert mint másutt, itt is jó szívvel gondoskodnak róluk. Igazából nem is tudnának mást tenni: időközönként beöltözött, fegyveres kommandósok nyomatékosítják jelenlétükkel a helyzet súlyát, és ellenőrzik, hogy minden rendben megy-e. Az emberséggel áthatott környezetben a jószívű ukrán menekültek néha munkácsi, beregszászi látogatásuk után egy-egy háziállattal térnek haza – lassan egy éve – ideiglenes otthonukba. A gutiak őket is ellátják élelemmel… 

Az utcák sötétedés után vakságközeli állapotot teszteltetnek az emberekkel. A közvilágítás hiányát azonban a legtöbben el tudják fogadni és megszokták, hiszen húsz évvel ezelőttig ez általánosnak számított. Az anyaországiaknak már nehezített a pálya, mert az utak többsége szinte járhatatlan, de legalábbis vadregényes. Ha itthon ilyen lenne, az ellenzék minden felületen ezt harsogná. Amúgy a guti pár kilométeres útszakasz egy részét egyszer sikerült felújítani, csak azt nem tudták megértetni velük, hogy ne arra menjenek rá még egy aszfaltréteggel, ami egyébként még használható, hanem előnyösebb lenne a méteres kátyúat felsorakoztató szakasszal folytatni. Nekik ne mondja meg senki, mi a jó, ők elindultak újra a kályhától, aztán felújították a már felújított pár száz méteres részt, a főútról legalább úgy tűnik, hogy az az út is rendben van. 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

Döbbenetes, hogy ilyen kényszerű, szellemileg, érzelmileg és fizikailag ellehetetlenített körülmények között élve a mindennapokat napról napra van erő, lélekjelenlét, hogy az újrakezdésre készen álljanak és felkészülten várják a hazatérést, őrizzék a magot, tárt legyen a kar, ha majd egyszer, a most még távolinak tűnő jövőben véget ér a háború, ne egy kihalt, életét vesztett falu várja az elvándoroltakat.   

Egy nemzet élni akar szülőföldjén, Kárpátalján. Voltak, vannak, akik idegen, ráadásul magyargyűlölő erők oldalán nem kívántak és kívánnak harcolni, elesni, s amíg lehetett, elhagyták Ukrajnát. Fiatal és idősebb, hadköteles korú férfiak menekültek át a határon és ha nem tartott velük az egész família, csak a feleségek, gyerekek hétvégi, anyaországi látogatásai hozzák el a családegyestést néhány napra. A kilátástalanság, a magyarországi új egzisztencia megtalálása ugyanakkor azzal fenyeget, ha elhúzódik a háború, talán a családok is követik új lakóhelyükre a családfőket. Felmerül továbbá a gondolat, mi lesz, ha eljön a béke, hazatérnek a férfiak, de büntetés vár rájuk, mert dezertőrnek számítanak. 

A megválaszolhatatlan kérdések sora közben Badalón könnyes szemmel fogadják az óvónők és gondozók a dunántúli települések (Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonarács, Balatonfüred) intézményei által küldött figyelmességeket. A gyerekek lediktálták egy angyalkának szóló levélben, mi az, aminek nagyon örülnének karácsonyra, és miután számos megkeresés, felajánlás érkezett már a határon túlról, a beteljesületlen ígérethalmok után nem gondolták, hogy ebből lesz is valami. Hogy élő, évekre és nem csupán alkalmakra szóló kapcsolat alakulhat ki gyerekek és nevelők között. Az elszakított országrészek tapasztalatban egymás hasznára lehetnek, barátságok, érzelmek, gondolatok születhetnek, és az 1920 óta csonka országban élők befogadhatják, megszívlelhetik, magukba zárhatják mindazt, amit az itthoni jólétben elfelejtettek. Azt, hogy az Isten iránti bizalom, a benne való hit, a nemzet megmaradásáért tett erőfeszítések nem hiábavalóak. Hogy amikor a legrosszabb és azt gondolják, hogy nincs lejjebb, aztán a másnap elhozza azt is, akkor sem adják fel, háborgásukat pedig csillapíthatja a melléjük rendelt emberek jóérzése, szeretete.  

A kárpátaljai gyerekek nem iphone-t, tabletet, x-boxot kértek, de szinte euforisztikus hangulatba kerültek, amikor kibontották a csomagot, és meglátták benne a vágyott babát, mini babakocsit, tűzoltójelmezt, labdát, kisautót vagy építőjátékot. Sokaknak ez lett az egyedüli ajándékuk a fa alatt. Több családban a szülők a napi betevőt sem tudják biztosítani, akad szép számmal olyan gyerek, aki csak azt eszi, amit az óvodában kap. Ők leginkább a cigányság soraiból kerülnek ki. Hogy mennyire fontos a nevelés, a példamutatás, a badalói óvodában kézzelfogható. A cigány gyerekeknek teljesen természetes, hogy étkezés előtt és után énekelve mondanak imát, hogy használják az angol wc-t, hogy kezet mosnak, fegyelmezetten várakoznak, és szépen megtanult énekeiket, verseiket odaadással, hibátlanul adják elő. A szülők többsége analfabéta, otthonról vajmi kevés civilizált kultúra épülne a gyerekekbe. Az óvónők pedig hálásak, hogy mindegy, milyen motivációból, de az igény jelen van, és a gyerekeket minden nap elviszik az óvodába. 

Zán Fábián Sándor 2022 decemberében újra megválasztott kárpátaljai református püspök karácsony előtt örömmel vett részt a Dunántúlról érkező ajándékok átadásán, és hálás szívvel köszönte meg az anyaországiak segítségét. A háború kitörésének napján, akkor egyszer tudott örülni Trianonnak, mondja, mert az elszakítottság azt eredményezte, hogy a határok túloldalának magyarsága ma biztonságban van. A jövőbe tekintve a püspök az elvándorlásban látja a legnagyobb problémát, és amellett, hogy megérti azokat is, akik elhagyják a szülőföldet, a helyben maradás fontosságát hangsúlyozza. Abban bízik, átmeneti a magyarság csökkenése, és a háború végével majd újra hazatérnek a férfiak és a családok. A hazatérésre készülnek a Kárpátalján maradottak, az otthont őrzik. 

Tiszaágteleken, Badalón és Gúton is ezt vallja az óvoda vezetősége. Bara-Harsányi Irénke tiszaágteleki intézményvezető úgy fogalmaz, nekik példát kell mutatni, mindenre fel kell készülni és erőt kell adni. A településen ingyenkonyhát is működtetnek, a rájuk bízott kisgyerekeken túl a magányos időseknek is ebédet hordanak ki. Ha minden felelős, vezető beosztású ember, akit a falubeliek ismernek és szeretnek, számítanak rájuk, elköltözne, még nagyobb lenne a reménytelensége és bizonytalansága a magukra hagyottaknak.  

A szűkebb közösség megtartása, a magyarság röghöz kötése a nemzet megmaradásának záloga, de a mindennapok egyre nagyobb testi-lelki terhet rónak a kárpátaljaiakra. A nap 24 órájából jó, ha 6-8 órát kétórás ciklusokban van áram. Ekkor kell megoldani, beosztani időben a mosást, a főzést, a takarítást, a szerelnivalókat, a fűtést, mert a beszerzett generátorok kapacitása is véges. Ez azonban még apró kihívás az állandósult szorongáshoz képest. Nem túlzás, hogy rettegésben élnek, vajon mikor viszik a frontra a férjeket, fiúkat. Az elmenekülni nem tudók, vagy nem akarók nem mernek kimenni az utcákra, amiken mind gyakrabban tűnnek fel a rendőrség és a katonaság “fogdmegjei”. Januárra egyre intenzívebbé vált a sorozás, a behívók küldése, és ha valaki harmadszorra sem jelenik meg a parancsnokságon, körözést adnak ki ellene. Ez azzal jár, hogy igazoltatáskor összevetik a megállított személy azonosságát a listán szereplő nevekkel, és ha egyezőre akadnak, ott helyben beültetik egy autóba, viszik harcolni a hazáért. De milyen haza az – kérdezi egy csapi ukrán (!) kétgyerekes nő –, amelyik nem ad még egy kevés segélyt sem a hetek óta a harcokban eltűnt katonaférj után addig, amíg nem találnak egy kezet, lábat, fejet, ami hozzá tartozik, hiába szerepel az elesettek névsorában? Ha a Nyugat nem támogatná fegyverekkel ezt az eszement háborút, már rég vége lehetne. Ilyet persze egy magyar nem mondhatna ki, azonnal ráütnék a hazaárulás bélyegét, és a kipattant szó nyomán nem maradna el a felelősségre vonás.  

Az agyomosott ukránok többsége minden szenvedésük ellenére is elhiszi, hogy diadalmaskodhat a dicsőséges Ukrajna, és Zelenszkijék egyre messzebbre mennek. Legújabban az ad aggodalomra okot, hogy számba veszik a 16. életévüket betöltött fiúkat is. Kárpátalján a fiatalok számára sem az a legnagyobb gond, hogy a be nem vált karácsonyi ajándékot visszavigyék… Forgassuk magunkban, hogy az értékítéletünk helyre billenjen, s az életünkkel szembeni elégedetlenségünket visszafogottságra intse az emberség szele. 

G. Németh Éva – Hunhír.info
Képek és videó: Márton Gergely, refdunantul.hu