Úgy tartja a szokás, ha két Jánosról a bemutatkozás során kiderül a nevük azonossága, akkor erre feltétlenül inniuk kell, mégpedig a következők kíséretében.

Imigyen szól az egyikük:
– Én is János, kend is János, az Isten is János, ex!
Mire a másik is kikér egy újabb kört e szavakat hallatva:
– Én is János, kend is János, az Isten is János, ex!
Aztán ez csak eltart egy jódarabig… 

Soroljuk-e nagyokat?
Mert ugyancsak véget nem érne a lista soha – kóstoljunk hát bele:

Arany, Batsányi, Bolyai, Csonka, Damjanich, Fadrusz, Farkas, Ferencsik, Garay, Gundel, Hunyadi, Irinyi, Kapisztrán, Kemény, Kodolányi, Kriza, Neumann, Pilinszky, Selye, Xántus és többiek… Megannyi, véget nem érő témakínálat: de kit válasszunk?

Ma a különös Jánosokról essék szó, kiknek nevét még csak nem is mindig írjuk nagybetűvel.
Itt van mindjárt a jancsiszeg. Ez a Jancsi bizony nem nőtt fel, nem is nőtt nagyra – egyedül a feje nagy!

A jancsiszeg olyan apró, hegyes vasszög, amelynek félgömb alakú, rovátkolt feje van. Ezt leginkább a suszterek használták, mert erősen odafogta a talpat a lábbeli felsőrészéhez.
És jancsiszeg az az iratkapocs is, amelynek gömbfejéből két kis lapocska nyúlik ki, hogy így egy nyíláson keresztül több lap összekapcsolható – más néven ez a miltonkapocs.
Aztán jöjjön a jánospohár, vagy felnőttesebb nevén a szentjánosáldás. Ez a borozgatás legszomorúbb része, jelesül a hazatérés előtt utolsónak kiivott pohár neve.

Régi találmány ez! Már a XI. században felbukkan ezen elnevezés például a lovagi udvarokban a búcsúzkodásnál, vagy épp a csatába indulásnál ürítették – sőt haldoklókkal és halálraítéltekkel is itatták, mivel ők aztán tényleg olyan útra mentek, ahonnan sosincs visszatérés…

E különös búcsúpohárral egyébként a december 27-ei János napon Jézus legifjabb tanítványára emlékezünk.

Ekkor szokás megszentelni az újbort, s e ceremónia végének közeledtével szokták megejteni a jánosáldást, amikor még egy – vagy olykor több – poharat is ürítenek egymás egészségére.

Aztán itt van a szentjánosbogár, ami világít. Hogy miért? Hát mert szerelmes, az istenadta!
A biológiában imágó a neve a rovarok utolsó fejlődési fázisának – nos a szentjánosbogár imágójáról van szó. A tudományos magyarázat szerint “a rövid életű imágk éjszakai állatok kifejletten nem táplálkoznak. A hímek repülve keresik meg a fűben, avarban rejtőző nőstényeket; az ivarok egymásra találását fajspecifikus fénykibocsátásuk segíti. Fényt a luciferin nevű pigment oxidációjával bocsátanak ki, a folyamatot a luciferáz enzim katalizálja. A sugárzott sárga vagy zöld fény hullámhossza 510 és 670 nanométer közötti. Nemcsak az imágók, de a lárvák, bábok és tojások is bocsátanak ki fényt. A világítás hullámhossza és a felvillanások mintázata fajokra jellemző.

Így jön elő Jánossal kapcsolatban Lucifer, ami eredetileg a lux,lucis (fény) és fero (hozni) szavakból áll, jelentése ezért “fényhozó”. A Lucifert legelőször görög és római költők használták a Vénusz jelzőjeként, mert mint tudjuk a Vénusz “a hajnal fia”. A zsidó Ószövetségben azonban más a helyzet: Lucifer ott az egyik legfőbb angyal volt, aki fellázadt Isten ellen, ezért kitaszították a mennyből; Sátánnal és az ördöggel azonosították, az őt követő angyalokat pedig a démonokkal…

M. S. – Hunhír.info