Szinte minden nap találkozhatunk a televíziók vagy az internet révén a diákok és a pedagógusok csaknem mindennapossá váló tüntetéseivel, sztrájkjaival. Ülve, állva, csendesen, de inkább hangosan kiabálva.

Kiindulópontként, vitán felül jogos a sztrájkjog követelése, de nem válhat parttalanná.

Az vitathatatlan, hogy az oktatás területén egyre több válságjelenség mutatkozik. Ezért érdekes lenne körbejárni e problémákat, követeléseket, természetesen a társadalmi közeg, folyamatok, a helyzet kontextusában. Nézzük meg tehát a problémafelvetéseket, követeléseket, próbáljuk meg elemezni őket. Kiindulópontként azt is megállapíthatjuk, hogy reálisan gondolkodó ember semmit sem láthat fekete-fehér színekben, képes árnyaltan kifejezni álláspontját. A részigazságokat észleli bármelyik oldal felvetéseiben.

Kezdjük talán a bérekkel, mely a leginkább neuralgikus kérdésnek tekinthető. A különböző pedagógus bérkategóriák alapja az úgynevezett vetítési alap, a 2014-es minimálbér alapján kerül kiszámításra 2015-től. Ez az akkori szabályozások szerint 101 ezer 500 Forint volt.

Mai viszonyításban ez már elfogadhatatlanul csekély. A pedagógusok soha sem tartoztak a magyar társadalom legjobban fizetett csoportjai közé (a nemzet napszámosai), ugyanakkor azonban a kezdő és az azt követő bérkategóriák jövedelme méltatlanul alacsony. Mégpedig olyannyira, hogy a 4-5 éves főiskolai és egyetemi tanulmányok után sokak számára kérdőjeleket vet fel, hogy érdemes-e elindulni e szép hivatás útján. Ezért konstatálhatjuk a pálya elöregedését: a megyeszékhelyek jó gimnáziumai, szakképző intézményei átlagéletkora 52-53 év. Sok középiskolában szerencsére még jó szellemi, mentális, pszichikus és fizikai állapotban lévő hetvenesek is tanítanak.

Tehát a végzős főiskolások, egyetemisták nemigen látják perspektivikusnak, hogy 24-25 évesen a következő mintegy 40 évre a pedagógus pályára lépjenek. Ráadásul a jelenlegi társadalmi, kulturális és politikai folyamatok kimondhatatlanul sok lehetőséget kínálnak a végzősök számára. Csak a humán szakon végzettek viszonylatában a politikai, a média-, sajtó-, a kulturális, múzeumi, tudományos, művészeti, alapítványi stb. szféra rendkívül sok lehetőséget kínál a személyes szakmai és egzisztenciális önmegvalósítás és érvényesülés tekintetében. Magasabb jövedelmet, társadalmi elismerést, természetesen kényelmesebb feltételeket, kevesebb konfliktust, mint a pedagógus pálya. Egyértelmű tehát, hogy a fiatalok inkább ezt választják.

A természettudományos, informatikai végzettségűket a műszaki, gazdasági, ipari területek szippantják fel, az élő idegen nyelveket végzettek is könnyedén találhatnak elegáns és rentábilis állást.

Nem tudom megállapítani, hogy az állami költségvetés mennyire bírna el egy teljesen megalapozott, minimum 30-50 százalékos béremelést. Attól tartok, hogy ez a teljesen jogos igény egyensúlyzavarokat okozhatna a költségvetésben. Természetesen az is igaz, hogy az EU többek között a hazájukkal szinte ellenségesen viselkedő ellenzéki magyar EU-s képviselők akciózásai miatt tartja vissza a kormány által a pedagógusbérek kiigazítására szánt alapokat.

Természetesen ilyen alacsony bérek mellett indokolt ellenérzések jelenhetnek meg a NER holdudvarának szereplői, az itt megjelenő vattaemberek igazságtalanul magas jövedelmei, támogatásai ellen. A millió példából most itt csak egyetlen, az illetéseknek mostanában sikerült rácáfolni a régi magyar közmondásra, bormarketingre három milliárdot osztottak le.

Teljesen indokolt követelés az önálló oktatási minisztérium létrehozása. A mai történetpolitikai elvek által elítélt rendszerekben is működött oktatási tárca. Így példaként az 1919-es kommün alatt Lukács György közoktatásügyi népbiztos, 1944-45-ben Rajniss Ferenc vallás- és kultuszminiszter, az 1950-es években Révai József majd Darvas József oktatási miniszterek vezették a tárcát. A tárgyilagosság kedvérért a rendszerek hibái, bűnei ellenére mindnyájuk tett egy-két előremutató lépést is.

A következő kérdés a pedagóguspálya tekintélye, súlya helyreállítása. Szüleim, vagy az idősebb generáció álláspontja, közlése szerint a Horthy-rendszerben sem volt magas a pedagógusok anyagi elismertsége, erkölcsi megítélésük, jogi biztosítottságuk viszont igen.

Tehát teljesen jogos a pedagógusi hivatás jogi és erkölcsi tekintélyének védelme. Mikor azonban a balliberális pedagógus szervezetek, és az általuk könnyedén manipulált diákok ideológiai alapelveiket rögzítik: a másság, a multikulturalizmus tiszteletét, a diákjogokat, a szegregáció elutasítását hangsúlyozzák, ezeknek vadhajtásai ellen soha sem léptek fel. Nem emlékszem, hogy a közösségi médiába felkerült tanárok elleni durva zaklatások valaha kiverték volna a biztosítékot ezen emelkedett liberális lelkek esetében.

Talán még egyszer megemlíthető a pár évvel ezelőtti pécsi eset, mikor az egyik iskolába visszajáró, a liberális sajtó által, mint „tini” társaság emlegetett csoport zavarta a kisebbeket és az oktatást. Mikor belátták, hogy a távozás mezejére kell lépni, az iskola fűtője egyiket a földre kényszerítette, a másikat egyik tanár tartotta vissza. Ahelyett, hogy kitüntetést kaptak volna, jogilag elmarasztalták őket a személyes szabadság korlátozásáért. Tiszteletet érdemel az előző államfő, Áder János, mikor elnöki amnesztiában részesítette az említett tanárt.

Összességében láthatjuk, a balliberális pedagógusszervezeteket és az általuk manipulált diákokat nemigen rendítették meg a tanárok elleni, esetleg más inzultusok. Ha valaki ellenkező érveket tud felhozni, azt örömmel fogadnám.

A következő gondolatkör az oktatás tartalma, didaktikai és pedagógiai kivitelezése. 2005 körül vette át az addigi tudás- és ismeretátadásra épülő metódust az úgynevezett kompetenciaközpontú oktatás. Nem arról van szó, hogy talán nem szükséges bizonyos formális logikai elemek, a szövegértelmezés, statisztikai elemzés beépítése az oktatásba, a vizsgarendszerbe, mert bizonyos tekintetben fontos lehet. A legnagyobb probléma az, hogy ezzel párhuzamosan jelentősen csökken az elméleti tananyag.

Ezért kártékonyak és szánalmasak a tüntetéseken elhangzó olyan jelszavak, hogy „tanítható tananyag”, kell vagy, hogy az oktatásnak az „életre kell nevelnie”. E követelések még tovább redukálnák az ismeretátadás volumenét, miközben egyes téveszmés tankönyvszerzők teszt- és feladatgyűjteményei egyre jobban elszakadnak a mélyebb ismeretektől, egyre inkább szinte csak a nyelvi-matematikai logikában élve ki magukat.

A volt szocialista oktatási miniszter kijelentése szerint nem fontos a középiskolás diákoknak feltétlenül azt tudni, hogy ki volt példaként II. Mátyás király. Nos, nem a legfontosabb tudni, hogy a Habsburg-birodalomban a rendi jogokat helyreállító Mátyás főherceg 1608-13 között királyként részletesen mely intézkedéseket hozott, de bizonyos szint felett szükséges. A volt szocialista miniszter a 9 osztályos általános iskola felvetésével, a Churchill-szoborral meglehetősen rossz bizonyítványt állított ki magáról, ezért szerencsésebb lenne előzetes mérlegre tenni kijelentéseit.

Természetesen nem feltétlenül II. Mátyásról van szó, hanem példaként a történelem tananyag számos kérdéséről. Nem tanítandó középszinten középiskolában a római császárkor, az európai alkotmányosságot megalapozó rendiség, a XIX. század első felének, a kettős forradalom korának polgári forradalmai, az első világháború hadtörténete, a magyar területi revízió stb. Ellenben számos felesleges dolog igen.

Mikor a kiemelkedő intellektusú oktatási miniszter beiktatta az irodalom oktatásába Herczeg Ferenc munkásságát, jelentős ellenérzések fejeződtek ki. Csak zárójelben, ha rajtam múlna, legalább érintőlegesen említve Rákosi Viktor és Somogyváry Gyula is tananyag lenne.

Sajnos a természettudományok tekintetében is redukciókat tapasztalhatunk, pedig ez jelentené hazánk jövőjét, ugyanis sem kőolajforrásaink, sem pedig aranybányáink nincsenek. Egyedül a nagy hagyományokkal rendelkező magyar természettudományos oktatás vihetné előre hazánk gazdaságát.

Mindezen tananyag-csökkentésekkel párhuzamosan nem szabad megfeledkezni egy sajnos egyre inkább erősödő tendenciáról. A humán kultúra, az olvasás visszaszorulásával párhuzamosan közel két évtizede rohamosan erősödik főként a kereskedelmi televíziók, a közösségi média közvetítésével a különféle szubkultúrák: a teljesen színvonaltalan celebek, valóságshow-szereplők, rapperek, influenszerek hatása. Nem jelentéktelen társadalmi csoportok számára az általában általuk közvetített többnyire silány értékrend és gondolkodás képviseli a humán kultúrát.

Ugyanakkor e gondolkodás – bár látszólag ideológiamentes – közvetít mégis valamiféle életfilozófiát is. Éspedig az öntörvényűséget, az individualizmust, a fegyelem, a normák elvetését. Sokan észre sem veszik, személyiségük alapvonásává válnak a fenti szempontok. Teljesen beleillenek e magatartásformák a libertáriánusok David Friedman anarcho-kapitalizmust prognosztizáló jövőképébe. Sokan ezt képtelenek megérteni, értelmezni.

Teljesen más kérdés, hogy e gondolatiság hirdetői azért dédelgetnek bizonyos, a politika, a média, a kultúra területén megfogalmazódó érvényesülési terveket, és ebben partnerre is találhatnak a népszerűségüket felhasználó politikusokban.

Ugyanakkor e magatartásformák, az öntörvényűség romboló hatást is kifejthet a személyes életút tekintetében. Furkó Zoltán a Kapu valamely számában megjelent rendkívül szellemes tanulmánya szerint az 1960-as és 70-es évek infantilis generációs lázadói az alkalmazkodás, az együttműködés hiányában bizonyos eséllyel szociális parazitává válhattak. Ez a veszély a mai fiatalokra nézve hangsúlyozottabb.

A nagy hangon követelt „szabad oktatás” káoszhoz is vezethet. Közel kétszáz éve, a francia császárság alakította ki a többi nemzetállam által is átvett, követett nemzeti művelődési eszményt. Tehát különböző szinteken szükséges az oktatás által elvárt humán és természettudományos alap-követelményrendszer rögzítése. Ha ez nem történik meg, akkor anarchia lehet a vége. Ez lenne a szabad oktatás?

A szintén nagy hangon követelt tankönyvpiac, szabad tanterv- és tankönyvválasztás csak a kiadók profitérdekeit szolgálja, lényegében pénzkidobás. Ma sajnos a középiskolások nem jelentéktelen része alig veszi kezébe a tankönyveket. A legszerencsésebb az lenne, ha a különféle szakmai érdekképviseletek, az ideológiailag érzékeny tantárgyak esetében pedig az eltérő politikai erők is megpróbálnának egyeztetni a tankönyvek tartalmáról.

Jó lenne, ha a tüntető pedagógusok és diákok végiggondolnák, lehet-e az, hogy valakik párhuzamosan baloldaliak (ami jó esetben elvárna bizonyos etatista szigort), laissez faire és az egzisztencialista hallucinációk liberális követői, esetleg deviáns kisebbségek és magatartásformák elfogult és elvakult védelmezői.

Mindezen nézetek és felfogások jelentős mértékben elértéktelenítik az egyébként teljesen jogos követeléseket.

Károlyfalvi József – Hunhír.info