Éles vitát váltott ki a magyar kormányfő Fiume hajdani hovatartozása kapcsán tett kijelentése. Ezért érdekes lehet, néhány pillantást vetni a város történetére. E témával a Hunhír már a korábbiakban is foglalkozott.

Fiume helyszíneivel elsőként gyerekként Gombos Albin (1873-1938) és Dékány András (1903-67) nagyszerű ifjúsági regényeiben találkozhattam. Érdekes, hogy mindkét jeles író köthető Kecskeméthez. Dékány András itt született, Gombos Albin pedig a Piarista Gimnáziumban is tanult Kecskeméten.

A hajdan a rómaiak által alapított telep változatos történelmet élt át az elmúlt 2000 év folyamán. Tartozott a Római Birodalomhoz, a Horvát Királysághoz, mely 1091-től 1918-ig perszonáluniót alkotott Magyarországgal. Mária Terézia királynő 1779-ben Magyarországhoz csatolta, mint Corpus Separatum Regni Hungariae, vagyis a Magyar Királyság elkülönült államrészét.

A napóleoni háborúk alatt a francia császár által mesterségesen létrehozott Illyria részét képezte, majd ismét hazánk részévé vált. A reformkor magyar vezetői, példaként Kossuth Lajos kiemelkedő fontosságot tulajdonítottak a városnak, benne látták hazánk tengeri kapuját. 1848-ban Jellasics horvát bán elfoglalta, a város jogállása csak az 1867-es kiegyezés és az 1868-as magyar-horvát kiegyezés után került napirendre. A magyar országgyűlés a korábbiakban is fennállt Corpus Separatum közjogi helyzetéhez ragaszkodott, ezt azonban a horvát álláspont szerint a  szábor(országgyűlés) provizórium jellegű állapotnak minősítette 1870 júniusában, ezt a Horvát Állami Levéltár szerint ekkor a császár és király is aláírta.

A kérdés egyik oldala a de jure tisztázatlanság, a másik pedig a de facto Magyarországhoz való tartozás. A magyar állam hatalmas költségekkel 1873-ban vasutat épített Fiuméig, szintén hatalmas befektetések révén kiépítette a dokkokat, rakpartot és a kikötőt hazánk adriai kapujában. A Ganz hajógyárat létesített, a milleniumra felépült a kormányzósági palota.

. A Riva Szapáry

 A virágzó város 1918-ig mint magyar kikötő működött, 1918 őszén az SHS államhoz került. Megjegyzendő, hogy eddig a város és a kikötő egy kis része, Susak Horvátország részét képezte. A város lakossága többségét olaszok alkották, ez bátorította fel Gabriele d’Annunzio olasz költőt és tábornokot, hogy 1919. szeptember 12-én légionáriusaival elfoglalja a várost, majd független állammá nyilvánította. Az olasz hadsereg beavatkozott, az év karácsonyán bombázni kezdte a várost. Hosszas viták után Olaszország és az SHS-királyság 1920. november 12-én Rapallóban megegyeztek, létrejött a Fiumei Szabadállam.

További feszültségek után a két állam 1924. január 24-én bekövetkezett megegyezése révén a város Olaszország része lett, Susak az SHS-királyság része maradt.

Talán érdekes pár szóval megemlíteni a további történéseket. 1941 áprilisában a 2. olasz hadsereg elfoglalta Dalmáciát.

A háború végén, 1945. május 3-án Tito hadserege elfoglalta a várost, majd megkezdte az etnikai tisztogatásokat, ezrek estek a leszámolások áldozatául. Az olasz lakosságot elűzték, a fiumei autonomista törekvéseket brutálisan letörték. Csak két érdekes nevet lehet itt megemlíteni. Giovanni Palatucci, az Olasz Szociális Köztársaság fiatal helyi rendőrparancsnoka több ezer zsidót mentett meg. Ezért német lágerbe került, ahol tífuszban meghalt. Angelo Adamot, a fiumei autonóm törekvések egyik zsidó származású helyi politikusát a partizánok ölték meg, miután visszatért Auschwitzből, és bekapcsolódott a helyi autonomista mozgalomba. Talán ez is elgondolkodtató lehet azok számára, akik csak abban a mainstreamban gondolkodnak, mely szerint zsidó személynek csak a szélsőjobboldaliak ártanak, árthattak.

A kiindulóponthoz visszatérve, ma Horvátország második városa hovatartozását (2% olasz és pár ezrelék magyar lakossal) senki sem kérdőjelezi meg. A magyar múlt értékeihez azonban ragaszkodnunk kell. És ettől műveleten horvát vendéglősök kijelentései sem tántoríthatnak el.

Károlyfalvi József – Hunhír.info

(A szerző történelem-latin-filozófia szakos tanár, történész)