A XIX. században a szabadságharc leverése után nagyon félt a hatalom a március 15-éktől. Egy csendesnek induló tüntetés és hozzá kötődően egy fiatalember halála. Forinyák Géza (1840-1860) joghallgató, a dátumokból is látható, nem volt hosszú életű: nevét kevésbé erősen, de tisztességgel jegyzi a történetírás, ő a magyar nemzeti függetlenség egyik mártírja.
Történt pedig, 1859 nyarán Ausztria szégyenletes vereséget szenvedett Solferinónál az egyesült francia-piemonti seregtől, s ennek nyomán elvesztette észak-itáliai tartományát, Lombardiát. A birodalom kétségtelenül megrendült s ennek következtében Magyarországon a nemzeti ellenállás számos formája tört felszínre. A következő esztendőben – tehát 1860-ban – a pesti diákok, kézművesek és legények március 15-ei megemlékezést szerveztek. Nem volt túl nagy tömeg, a leírások szerint vagy félezer ember gyűlt össze a Kálvin téri (akkor: Széna téri) református templom megemlékezésén, de az erős rendőri jelenlét olaj volt a tűzre.
A menet hazafias dalokat énekelve a régi ferencvárosi temető felé vette az irányt, hogy ott a honvédek és kivégzett vértanúk sírjait megkoszorúzza, de a bejáratnál a rendőrség már nem bírta tovább – ugye 2006-ból is ismerős ez a félelmi reakció…? –, s így sortűz fogadta a kivonulókat. A másodéves joghallgató, Forinyák Géza térdét roncsolta egy golyó, s bár a rendőrségi kihallgatás után a Rókus kórházba került, a húszéves fiatalember mégis elvérzett, s kétheti szenvedés után, 1860. április 2-án elhunyt.
Az április 4-én megtartott Forinyák-temetés hatalmas tüntetéssé vált: Pest-Buda lakosságának közel egynegyede, úgy 50 ezer ember vett rajta részt, főnemesek, egyetemisták, írók, művészek, ügyvédek, polgárok és mesterlegények – lényegében minden társadalmi réteg. A gyászolók a vállukon vitték a koporsót, melyre a feszület előtt nagy virágkoszorú, mögötte pedig babérfüzér és nemzeti szalag volt tűzve, s ötven fáklyás vette körül. A rendfenntartást hetven önkéntes vállalta. A temetőben a tömeg elénekelte a Szózatot. Forinyák Gézáról utóbb a nála négy évvel fiatalabb Arany László (Arany János fia) a hűbelebalázsság áldozataként emlékezett meg, de utólag tudjuk, hogy elhamarkodottan, ugyanis az ifjú mártír nem csak a “délibábok hőse” volt.
Valójában a temetésen megjelent tömeg néma demonstrációja a szabadságharc leverése utáni önkényuralmi időszakának legnagyobb Habsburg-ellenes tüntetésévé vált, és – vélik a szakártők – ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben március 15-e nemzeti emléknap jellege megerősödjék. Emlékezzünk ma Forinyák Gézára!
Hunhír.info
