A perkői XIII. századi ősi kápolnánál a Szent István-búcsús szentmise augusztus 20-án, szombaton 12 órakor kezdődik. A hívő katolikusok templomi zászlókkal az élen 11 órakor indulnak a kézdiszentléleki erődtemplom elől a Perkőre.
Az ünnepi szentmisén nt. Kovács Gábor kovásznai esperes-plébános tartja a szentbeszédet. Augusztus 19-én a hagyományokhoz híven kiskászoni és kézdiszentléleki fiatalok zöld ágakkal díszítik fel a kápolnát és a szabadtéri oltárt.
A római katolikusok immár évszázadok óta megemlékezik országalapító, szent királyunkról a perkői kis kápolnánál. Trianont követően a román hatóságok megtiltották a perkői búcsú megtartását a hegyen, de ettől függetlenül minden év augusztus 20-án, Szent Királyunk napján a kézdiszentléleki templomban megemlékeztek az eseményről. 1968-tól már nem tiltották a búcsút, de a román titkosrendőrség a lelkészek minden szavát rögzítette és a tömeget is figyelte. 1989 óta idén tizenhatodik alkalommal ünnepelhetünk szabadon a Perkőn – írja a Háromszék napilap.
Sepsiszentgyörgyön augusztus 20-án a Szent József római katolikus templom kertjében, a Szent István-szobornál megemlékező ünnepségre és koszorúzásra kerül sor a szentmise után, 19 órai kezdettel.
20 órától az Erzsébet-parkban (a megyei könyvtárhoz vezető lépcső alatt) a magyar állam alapításának évfordulója tiszteletére a sepsiszentgyörgyi RMDSZ szervezésében a kolozsvári Karaván együttes ingyenes koncertjére kerül sor. A Karaván együttes főként magyar költők megzenésített verseit és Szent István királyról szóló énekfeldolgozásokat ad elő. Rossz idő esetén a koncertet a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartják.
HunHír.Hu