Mint ismeretes, január 30-án reggel, az első két órában számos iskolában került sor figyelmeztető munkabeszüntetésre a PSZ és a PDSZ szervezésében.
Néhány nagyvárosban – példaként Miskolcon – utcai manifesztációkra is sor került. Bár a kormány 10 százalékos béremelést jelentett be, és a további béremeléseket is kilátásba helyezett, még mindig nyugodtan kimondhatjuk, hogy a pedagógusok jövedelme méltatlan, különösen a kezdők számára nem igazán tűnik perspektivikusnak az élet- és pályakezdés. Talán ezért is beszélhetünk a szakma elöregedéséről. Megyeszékhelyek jó középiskolái tanári átlagéletkora 52-53 év körül van, igazgatók, vezetők figyelmeztetnek az utánpótlás bizonytalanságára.
Ettől függetlenül más, a szervezők által kevésbé említett problémák is kritikussá teszik a magyar oktatás helyzetét, jövőjét. Még a harminc évvel ezelőtti helyzethez képest is rohamosan értékelődik le az oktatás súlya tekintélye. A tanárok jogköre, hatásköre, illetékessége egyre több korlátozásba ütközik. Ma az oktatást sokan alapvetően szolgáltatásként értelmezik.
A probléma gyökere a 2000-es évek, az SZDSZ által kialakított rendszeréhez köthető. Ekkor váltak az oktatás jogi-ideológiai alapelveié az „emberi jogok”, a „diákjogok”, mindenféle rosszul értelmezett „másság” és „multikulturalizmus”, a „világnézeti semlegesség” követelményei. Nyilvánvaló, hogy az emberi méltóság, az alapvető jogok minden diáknak járnak, de a jogi szabályozás, az azóta lezajlott társadalmi és tudati változások bizonyos tekintetben egyoldalúvá tették a tanár-diák viszonylatrendszert. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a pálya egyoldalúan lejt a diákok felől, a tanárok irányába. Természetesen ez kevésbé jelentkezik a magyar oktatás többségét jelentő, egyébként – a tanárok hivatásszeretete és elkötelezettsége miatt – igen jól működő iskolákban.
Sajnos azonban az iskolák nem jelentéktelen részében igen súlyos problémák jelennek meg. Ez következménye a két évtizeddel ezelőtti helyzethez képest kialakult társadalmi-tudati változásoknak. Az iskolák falai közé beszűrődő deviancia, agresszivitás, erőszakos önérvényesítés korlátozására alig van lehetőség. Mindez párosul a közösségi média felületein vírusként terjedő, a fenti magatartásformákat népszerűsítő megnyilvánulásokkal.
Ismeretes a tavalyi pécsi eset, mikor egy iskolában bizonyos információk (Pécs aktuál, 2021. 09. 23.) szerint randalírozó „tinibanda” tagjait visszatartó, és megfékező pedagógus és fűtő lettek jogilag elmarasztalva. Ahelyett, hogy ha valóban randalíroztak, akkor például kitüntették volna őket.
A „tinik” magatartását védelmező és relativizáló liberális sajtómunkások nem hiszem, hogy az életben személyesen találkoztak volna még ilyen megnyilvánulásokkal. Viccesen, nem szó szerint értve talán azt érdemelnék, amit Jean Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke javasolt: „Ha látsz egy újságírót, adj neki egy pofont, te nem tudod, hogy miért adod, ő tudhatja miért kapta.”
A realitásokhoz az is hozzátartozik, hogy a cigányság becsületes rétegei által elutasított – mert az ő megítélésük is rontja – nem jelentéktelen antiszociális, bűnöző rétegek viselkedése az iskolákba történő beszűrődése, a demográfiai problémák miatt egyre súlyosabb formákat ölthet.
Nehéz megérteni, hogy a politika már több mint három évtizede, az „emberi jogok” ürügyén hagyja kitermelődni az antiszociális, deviáns viselkedésformákat, majd kínlódhat megoldásukkal. Mondjuk ki, a politika, a jogrendszer bizonyos elemei időnként dédelgetik is e magatartásformákat… Talán az is igaz, hogy a 90-es évek elején jobb volt ilyen tekintetben hazánk állapota, mint ma.
A következő, legalább ennyire fontos kérdéskör a magyar oktatás tartalma, technikai kivitelezése.
Ismeretes, hogy 2005 körül, az addig a tudásátadásra, főként a verbális számonkérésre alapuló oktatást felváltotta az úgynevezett kompetencia-alapú oktatás. Nem arról van szó, hogy ne lenne szükség bizonyos formális logikai gondolkodás kialakítására, gyakorlására, de azt kimondhatjuk, hogy mindez bizonyos tekintetben háttérbe szorította és leredukálta az eddig a tudás- és az ismeretek átadására alapuló rendszert. A filozófia kizárólagos feladataként túlnyomórészt a nyelvi-matematikai logikát hangsúlyozó, a múlt század első felében élt és működött Bécsi kör filozófusait(Rudolf Carnap, Ludwig Wittgenstein, Moritz Schlick) hatalmas öröm töltheti el a túlvilágon.
Ezzel szemben sajnálatosnak tekinthetjük, hogy a humán tantárgyak: irodalom és a történelem ismeretanyaga csökken és sajnos álladó politikai nyomás nyilvánul meg a további csökkentés érdekében is. Az utóbbi években, a posztmodern oktatás- és társadalomfelfogást képviselő politikai erők, példaként a Momentum, a Jobbik, a DK folyamatosan sürgették az ismeretek csökkentésével párhuzamosan az ismeretszerzés jórészt digitális technikai alapokra történő helyezését. Ez sok szempontból nehezen fogadható el.
A ma 14-26 éves, ún. „Z” generáció jelentős része esetében ugyanis kimutatható elszakadást tapasztalhatunk a hagyományos értékektől, a humán kultúrától, ezek helyét a közösségi média, a silány bulvár és celebkultusz veszik át. Egy szellemes tanulmány szerint e generáció jelentős része számára a hagyományos humán kultúrát közvetítő iskola már csak háttérzaj. Ezért is veszélyes a tananyag, az alapműveltség elemeinek folyamatos csökkentése.
Bármelyik silány rappert, énekes sztárt vagy celebet egész középiskolás osztályok ismerik, de például a Risorgimento története kapcsán megemlítendő Verdi nevét szinte senki. Sajnos ugyanezt mondhatjuk Kálmán Imre vagy Zerkovitz Béla neve kapcsán is.
Tehát alapvetően fontos lenne, hogy az oktatás tudatosítsa magyar értékeket, ezzel segíthetné elő Gömbös Gyula szép kifejezésével a nemzeti öncélúságot.
Ennek a következménye távlatilag egy Európa- és nemzettudat, identitás nélküli generáció kialakulása lehet. Példaként a jelenlegi szabályozások értelmében nem követelmény többek közt történelemből középszinten a római császárkor, a rendiség kialakulása, Hunyadi János harcai, a francia császárkor, az I. világháború, a területi revízió. Természetesen más tantárgyakat matematikát, fizikát is érinti a redukció. Ez viszont a magyar ipar jövőjét megalapozó természettudományos ismeretek visszaesése miatt veszélyes.
Sokan nem értik, de fontos, hogy Herczeg Ferenc végre bekerült a Nemzeti alaptantervbe. Ott lenne a helye Rákosi Viktornak, Somogyváry Gyulának is. Természetesen nem akadémikus, vagy pozitivista szintet kell elvárni a középiskolásoktól, azonban az említett szerzőknek valamilyen szinten be kellene épülniük a jövő generációk nemzettudatába. Természetesen arányban többi ismeretekkel. E kérdésekről kevés szó esett a pedagógussztrájk egyébként fontos felvetései mellett.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
