Az Államvédelmi Hatóság abban a bizonyos rövid, de utóhatásában is rettegett korszakban egy országot „védett” volna meg önmagától. Fizikai és lelki terrorral, egy népboldogító eszme fanatikus vonzásában. Mi lett az ÁVH-val 1956. november 4-e után? Valóban elbocsátották-e ezt a légiót, vagy tovább élt, és tetszhalott esztendői után esetleg ismét föltámadásra vár? M. Kiss Sándor történész mondta el minderről véleményét Belénessy Csabának.
– Az Államvédelmi Hatóságról tartott előadásában idézte Szász Bélát, aki szerint 1956. október 6-án nemcsak Rajk Lászlóékat temették el, hanem az ÁVH-t is. 1956. november 4-én föltámadt-e az ÁVH?
– Szabó Árpád Forradalmi karhatalom című munkája szerint 1956. november 4-e után a forradalmi karhatalom a néphadsereg tisztikarától döntő szerepet kapott. Megjelent az a bizonyos nyilatkozat, mely közölte: a BM, az ÁVH, a rendőrség, a határőrség tagjaihoz csatlakoztak a szocializmus legjobb hívei. Ez a megállapítás bizonyítja e föltámadás sajnálatos igazságát.
Ávós beszivárgás
– Tehát nem arról volt szó, hogy visszaszivárgolt volna az ÁVH, hanem visszahozták a hatalomba az ávósokat…
– 1956. november 4-én egy népet, egy országot levertek. Ha egy új hatalom jön, akkor annak valakire támaszkodnia kell. Áz új hatalomnak akkor egyrészt támasza volt a szovjet hadsereg, a szovjet politika, de egy másik belső támaszt is kellett keresnie. Kire lehetett támaszkodni? Azokra természetesen, akiket levertek. Ezért hát nem kellett az ÁVH-nak beszivárognia. Egyszerűen újjá kellett szervezni a Belügyminisztériumot, a karhatalmat. Ennek központja csakis az ÁVH lehetett. Politikai szövetség jött létre a hatalom érdekében.
– Szovjet nyomásra történt ez vagy pedig magyar belügyként?
– Ez ma még nem olyan téma, amelyre levéltári kutatás nyomán adhatnék választ. Amit elmondok, az csupán személyes fikcióm. Az ÁVH 1956. október 28-i feloszlatását október 29-én délután 5 órakor a Kossuth rádióban Münnich Ferenc szentesítette. Ugyanakkor más forrásokból is tudni lehet, hogy Münnich ugyan kiürítette a Belügyminisztériumot, tehát elküldte onnan az AVH-t, de azt nem mondta, hogy „leszerellek benneteket” stb., hanem azt mondta: „menjetek és várjatok”. Tehát az ÁVH egy része, feltevésem szerint – bár ezt még bizonyítani kell – Pesten maradt. Majdhogynem illegalitásban, inkognitóban, de valamilyen szervezett formában. Az ÁVH-nak egy másik része pedig egyszerűen kapcsolatot keresett a szovjet csapatokkal. Ezért aztán, amikor eldőlt, hogy a szovjetek beavatkoznak az eseményekbe, több ezer ÁVH-s érkezett vissza velük Magyarországra. Egyik vezetőjük Piros László belügyminiszter volt. Mindkét félnek szüksége volt tehát az ÁVH-ra. A szovjeteknek azért, hogy magyar alakulat is legyen, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak pedig azért, hogy belső fegyveres fenntartó erőre támaszkodhassék.
Ötödik hadoszlop
– Fontos lenne ezt tisztázni, hiszen az 1956 utáni megtorlásról szólva mindmáig vitatott kérdés, hogy valójában kinek a szándéka valósult meg. A szovjet kormányé, a kínaiaké vagy a nemzetközi kommunista mozgalomé, amely példát akart statuálni? Legkevésbé az a teória forog közkézen, hogy Kádár János műve lett volna. De van olyan nézet is, amely szerint mindez, ami történt, az ÁVH bosszúja volt…
– Az eseményekbe nyilvánvalóan belejátszott a bosszú motívuma. Az is érdekes, hogy mi motiválta ezt. Nem hinném, hogy csupán a személyes leszámolási vágy. Ez még nem magyarázná meg a történteket. Ezek az emberek minden bizonnyal azt gondolták, hogy azért a bizonyos célért, amelyet a kommunizmus, a szocializmus építésének nevezünk, ezt a munkát el kell végezni.
– Kűldetéstudatuk volt…
– A bosszúvágy kétségtelenül telítődött küldetéstudattal is…
– A közelmúltban olyan folyamatok indultak el Magyarországon, hogy nem kizárt, valamilyen módon a fegyveres testületekből is kikerülnek emberek, akik meglehetősen kompromittálódtak az elmúlt évtizedekben. Nem kívánom azt állítani, hogy ismét megszületik egy elbocsátott légió, de ez is benne lehet a „kosárban”. Elképzelhető-e, hogy ilyen „ötödik hadoszlop” működjék? Nem arra gondolok, hogy ismét bejönnek a szovjet tankok és velük együtt ők is, de ez mégiscsak hadra fogható, kívülről vagy belülről manipulálható testületté válhat, amelyben „föl lehet erősíteni” a vélt sérelmeket…
– Ez a szociológia témája…
– Remélem, hogy az is marad…
– Soha semmi semmikor nem kizárt. A történelem is ezt igazolja. Az éledő demokrácia erején múlik, hogy végül hogyan fordul most a történelem…
– Lehet, hogy nincs is szükség elbocsátásokra?
– Nem tudom elképzelni egyik napról a másikra a változást. Tehát, ha az effajta ember megmaradhat a funkciójában, az előbb- utóbb visszacsaphat. Ennek a következményei aztán már kiszámíthatatlanok. Tehát ezekből a pozíciókból kell ezeket az embereket elmozdítani. Az ő érdekükben és a mi érdekünkben.
(Megjelent: 168 Óra, 1989. október 17.)
