Történelmileg ma van Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele (latinul: Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe. Ez Magyarország védőszentjének napja. Maga Szent István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta magyar nemzeti ünneppé.
A Nagyboldogasszony-napi királyi törvénykezés Szent László uralkodása alatt is szokásban volt. Bizonyítja ezt több olyan kitétel, amely László király törvénykönyvében szerepel. Minthogy László törvényeinek III. könyve előbbi keletű, ezért ez a törvénykezési szokás nyilván már István király alatt erősödött meg és halála után csak tovább folytatódott. (Első királyunk elhunytának napja is épp erre a napra esik…)1083-ban Istvánt szentté avatták. VII. Gergely pápa augusztus 20-át jelölte meg ünnepe napjául. Szent László törvényeinek első könyve a pontos dátumot ugyan nem tartalmazza, de a név semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a királyi test elevatiojának (felemeltetésének) napját, tehát augusztus 20-át kell érteni rajta. Azt is megjelöli, hogy Szent István király napját „Nagyboldogasszony napja” (augusztus 15.) és „Szent Bertalan napja” (augusztus 24.) között kell ünnepelni. István király szentté avatása után a Nagyboldogasszony-napi székesfehérvári törvénynapokat is augusztus 20-ára helyezték át.
ez pontosan mikor történt, nem tudjuk, de az ok elég kézenfekvő. A nagy király sírjának csodatevő erejéről már régen szájról szájra járt a hír, így sokan felkeresték nyughelyét. A szentté avatás aktusában a csodák hitelesítését látták, ezért lassan búcsújáró hellyé változott a király temetkező helye. Ezek után érthető, hogy a nemzet szívesen fogadta a törvénynapok áthelyezését augusztus 20-ára. A törvénynapoknak híre mehetett az ország határain túl is, mert például II. Béla király unokatestvéréről, Szoboszló cseh herceg feleségéről feljegyezte a krónika 1137-ben: „égve a vágytól jelen lehetni Szent István királynak és hitvallónak ünnepén, Pannóniába utazott”.
A legrégebbi kétségtelen emléket a székesfehérvári törvénykezés napról III. Béla király 1175-ban kelt oklevele őrzi, melyben arról beszél a király, hogy az abban foglalt adományozást abból az alkalomból bocsátotta ki, mikor Szent István király ünnepnapjait ünnepelte Székesfehérvárott. A fenti előzmények után született meg az Aranybulla első cikkelye 1222-ben, melyben II. Endre király a Szent István-napi törvénynap évenkénti megünneplését Székesfehérvárott a királyok kötelességévé teszi. Megerősíti az Aranybulla rendelkezését az az 1231. évi törvénycikk, amely azt írja, hogy a király azért köteles Szent István napján Székesfehérvárott ünnepelni, „hogy ott az elnyomottak félelem nélkül előterjeszthessék panaszaikat”. A törvényt 1267-ben megerősítették. IV. Béla is megerősítette, sőt később a vegyes házból származó királyok is.
Ha külföldi mintát keresünk a törvénynapok megünneplésére, úgy azt leginkább a nyugat-európai Hoftagokban találjuk meg. Ezeket I. Lajos uralkodásától kezdve a királyi törvénynap bírói eljárását ismertető oklevél csak egyetlen maradt fent, 1352-ből, Nagy Lajos korából. Az oklevélből kitűnik, hogy nemcsak bíráskodtak, hanem országos közügyekkel is foglalkoztak ezen a napon.
A legrégebben ismert magyar Szent István-napi beszédet 1702-ből ismerjük, amelyet Csete István jezsuita mondott el, Szentmártonban. Érdekesen kapcsolódik a Szent Jobb története a Szent István-napi ünnepségekhez. A Hartvik-legenda említi, hogy már Szent László ünneppé avatta a Szent Jobb megtalálásának napját. Ez természetesen csak polgári ünnep lehetett, mert az ünnepalapítás pápai jog volt. A XIV. századból oklevél is érinti a Szent Jobb kultuszát, de hivatalos ünnepként csak egy 1424-ben nyomtatott breviárium említi. A mohácsi vész után – miközben az ereklye el is tűnt – megszűnt a Szent Jobb ünnepe. Újabb hírt csak a XVIII. század közepétől tudunk a becses ereklyéről, amikor Brankovics Antal szerzetes megírja, hogy Raguzában, a domonkosok templomában őrzik a Szent Jobbot, és Szent István napján köztisztelet céljából kiteszik.
II. Lipót lépéseket tett az ereklye visszaszerzésére, de halála miatt csak Mária Terézia ért el sikert. 1771. június 30-ától kezdve kilenc napig már a schönbrunni templomban volt kitéve, július 15-én indult el Bécsből, ahonnan Pannonhalmán át érkezett meg július 20-án Budára. A királynő eredetileg azt kívánta, hogy évente többször helyezzék ki az ereklyét köztiszteletadásra, de egy 1774-ben kelt rendeletével a bemutatását is augusztus 20-ára korlátozta. XIV. Benedek pápa 1771-ben redukálta az egyházi ünnepek számát, és a megtartandó ünnepek közé nem vette fel Szent István napját. Mária Terézia ugyanakkor elrendelte, hagy országszerte tartsák meg az ünnepet, sőt a naptárakban is tüntessék fel. A helytartótanács hasonló kéréssel fordult a királynőhöz, aki 1771. augusztus 23-án kelt rendeletével hivatalos nemzeti ünneppé avatta ezt a napot. Az ünnep rendtartását a királynő részletesen kidolgoztatta, melyben megtartotta még az I. Lipót által elrendelt szeptember 2-ai körmenetet is (a világegyházban ma is ekkor, Buda visszafoglalásának napján ünnepeljük Szent Istvánt). 1819-ben József nádor polgári és katonai hatóságok kötelező részvételét is előírja, így nemzeti jellege mellett, az ünnep hivatalos minősége is előtérbe került.
1848 után az önkényuralom lehetetlenné tette nemzeti ünnepünk megtartását, hiszen a független magyar állam szimbólumát jelentette első királyunk emléknapja. 1860. augusztus 20-án a budai Szent István-körmenet politikai demonstrációvá változott. A korabeli lapok részletesen tudósítottak az eseményről. Emelte az ünnep fényét, hogy Scitovszky János, az agg hercegprímás is megjelent a körmenetben, és néhol a Szózat hangjai is felcsendültek, 1862-ben a püspöki kar gyönyörű gótikus ereklyetartót készíttetett a Szent Jobbnak, ma is ebben látható.
Ettől kezdve lassan országos népünnepéllyé fejlődött a Szent István-napi megemlékezés. 1891-től munkaszüneti nap az ipari munkások számára, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte, hogy a középületekre ezen a napon „a címeres nemzeti zászló tűzendő ki”. A második világháború utáni években Szent Istvánból Első István lett. Az ötvenes években gazdag egyéniségéből az erős kezű uralkodó portréját ragadták ki, államszervezésében elsősorban a szláv hatást(?) vélték fölfedezni. 1949. augusztus 20-án életbe lépett a Magyar Népköztársaság Alkotmánya. Ettől kezdve augusztus 15-ét törölték, s augusztus 20-a lett hivatalosan alkotmányunk ünnepe. Munkaszüneti nap, külsőségeiben olyan változatos programmal, amely megvalósítani látszik a húszas évektől újra és újra elképzelésként megfogalmazott idegenforgalmi látványosságot is.
Kevés népnek van olyan szép, kifejező nemzeti szimbóluma, mint nekünk, magyaroknak: első királyunk jobb keze. Mit jelképez az ökölbe szorított kéz? Sok elmélet van rá,. de a lényeg: erőt, egységet, összefogást jelent a bajban, azt, hogy kis ország lehetünk, de erőtlen, jelentéktelen nemzet soha!
Hunhír.info
