Mint tudjuk, a pedofíliaellenes törvénycsomag kiegészült egy olyan módosító törvényjavaslattal, amely tiltaná a melegség és a transzneműség megjelenítését az iskolákban és a társadalmi célú reklámokban a 18 éves kor alattiaknak.
Figyelemre méltó az az érvrendszer, amellyel az LMBTQI ideológia hívei nekimennek a módosító törvényjavaslatnak. Eszerint ugyanis nem a szabad nemi identitásválasztás gondolatának iskolai terjesztése és támogatása veszélyezteti a gyermekek lelki egészségét, hanem éppen ellenkezőleg, a tiltó törvényjavaslat. Az LMBTQI ideológia úgy érvel, hogy a tiltás akadályozza a gyermekek lelki fejlődését, személyiségük, ideértve szexuális önazonosságuk kibontakozását. Tehát nem a szabad nemi önazonosság választása a fenyegető a fiatalokra nézve, hanem fordítva, az a konzervatív ideológia, amely a nemi önazonosságot a születési nemhez köti.
Van itt tehát két nézőpont, amelyek között áthidalhatatlannak tűnő szakadék tátong. Könnyű dolgunk lenne, ha ez csak afféle elméleti-akadémikus vita lenne. De nem az. Az a helyzet ugyanis, hogy egy megkerülhetetlen társadalmi jelenséggel állunk itt szemben, amelynek az a lényege, hogy hihetetlen méreteket ölt a hagyományos nemi identitásoktól való eltávolodás. Megszűntek, vagy nagymértékben megszűnőben vannak a hagyományos nemi azonosulási pontok. A jelenség létét nem érdemes tagadni, ám a valódi kérdés mégiscsak az, hogy valójában mivel is állunk szemben?
Különös módon erre nézve, vagyis a hagyományos szexuális azonosulási pontok feloldódásának okaira nézve alig alakult ki társadalmi diskurzus, miközben a nyilvánosságot a két pólus szembenállásának zajos és hiszteroid vitái uralják. Holott a valódi feladat és komoly intellektuális kihívás az okok feltárása lenne. Egész egyszerűen az a kérdés, hogy miért vált a nemi identitás problematikája ennyire súlyos társadalmi üggyé?
Nem kétséges, hogy az LMBTQI ideológia ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, hanem azt feltételezi, hogy a hagyományos nemi azonosulási pontok fellazulása magától értetődő, természetes folyamat, s minden olyan intézkedés, amely ezt nem támogatja, valójában az egyén szabad fejlődését, személyiségének kibontakozását gátolja. Az LMBTQI ideológia a szabad nemi identitásválasztás ideáját egy normatív társadalomfejlődési folyamat részének tekinti, s ebből a pozícióból érvel.
Ám így a valódi kérdés igazából elsikkad. A kérdés ugyanis az, hogy valóban normális jelenség-e a születési nem és az egyén önmaga nemiségéről kialakított képzetének ilyen mértékű brutális szétválása? Milyen alapon mondhatjuk azt, hogy ez a folyamat normális, magától értetődő, s milyen alapon állíthatjuk, hogy a biológiai nem és a társadalmi nem szétválása valamiféle fejlődés evidens és szükségszerű eredménye? Miért nem inkább azt mondjuk, hogy itt bizony egy eléggé nem ismert, újszerű jelenséggel van dolgunk, amelynek okait fel kell deríteni, s ki kell mondani, hogy az egyének tömeges méretű szexuális meghasonlása valójában aggasztó tünete napjaink társadalmi valóságának?
Az LMBTQI ideológiának az a legnagyobb baja, hogy hiányoznak az elvi alapjai, hiszen semmiféle olyan tudás nem áll ma rendelkezésünkre, amely azt igazolná, hogy a társadalmi nem leválása a biológiai nemről a fejlődés (legyen a fejlődés bármi is) magától értetődő, szükségszerű következménye. Erős érvek szólnak amellett, hogy itt bizony egy társadalmi szintű dekadencia tünetegyüttesével állunk szemben. Az LMBTQI ideológia pedig arra tesz történelmi kísérletet, hogy ezt a dekadens folyamatot normatívvá tegye, sőt elsőrendű szabadságkérdésnek nyilvánítsa. Sajnálatos módon ennek a hihetetlen erővel nyomuló ideológiának fiatalok milliói esnek áldozatul, miközben észre sem veszik, hogy egy olyan világkép akar itt uralomra szert tenni, amelynek semmiféle végső igazolása nincs.
Üdvözlöm a törvény elfogadását a módosító javaslattal együtt, de attól tartok, olyan történetnek vagyunk a részesei, amelyet aligha lehet csak törvénnyel befolyásolni. Az LMBTQI ideológia elvi-filozófiai alapjainak rendszerszintű kritikájára lenne szükség, s ebben bizony a keresztény-konzervatív oldal alaposan meg van késve.
Köntös László, megvanirva.hu
Hunhír.info
