Így június környékén bevillan az iskolaév végének kiszakadó öröme a gyerekkorból. Ahogy a kezdet mindig a szilvalekvár illatú szeptembert, a június mindig a késői naplementét, a diófa fölött felbukkanó Vénuszt, a gimnázium környékén valahol egy kémény tetején kelepelő gólyát, a kukacvirág színpompáját az udvarban és Apám meséit a régmúlt fiatalság diákcsínyeiről jelentette.
Június 12. az érettségim napjának sokadik évfordulója… Emlékszem, délután került rám a sor, 2 órára kellett menni. Életem első magas sarkú cipőjében, egy fekete lakk csodában kopogtam végig a Bajcsy-Zsilinszky utcán. Akkortájt nem sminkelhettünk, semmiféle trükkös öltözék, hajviselet (fiúknak hosszú haj!) nem volt megengedhető a középiskolákban, kiváltképpen nem vidéken, ahol mindenki mindenkit ismert. Az egyetlen nagylányos allűr a zárdai szerénységű matrózblúz mellett a kihívó magas sarkú cipő volt. Még a harisnyanadrág sem került forgalomba, így óriási vízhólyagokkal tördelt lábon kínlódtunk be a gimnáziumba, világoskék diáksapkában a 30 fokos melegben. Legnagyobb álmunk az volt, hogy ne kelljen már a diáksapkát hordani, mert nemlétező frizurakölteményünket még jobban rondította a sapka. Ráadásul mi nem bocskait, hanem rossz emlékű ÁVO-s tányérsapkára emlékeztető borzalinot hordtunk, így 4 éven át végig irigykedtünk az apáczaisok bordó-sötétkék bocskaijára.
Két fontos dolgot határoztam el: ha kitűnő leszek, akkor mezitláb és sapka nélkül megyek haza az érettségiről és rágyújtok a hazulról – korábban és most is – kilopott Fecske cigarettára, de most már éretten, szemtelen krakélerséggel, nyilvánosan! A Szülők előtt. Pukkasztani fogok! Bizony!
És lőn! Bizonyítvány kiváló, égő lábról a lakk magas sarkú a kézben, ami jól megfért valahogy a sapka árnyékában a kezemben. Nagyanyám a kapuban, Juszti bácsi a francia nyelv tanára a szemközti ház előtt. Nem szólt rám senki! Érett nagylány voltam, éppen elmúltam 18. Végtére is én éretlenül is már magas sarkúban, éretten pedig anélkül járhattam a dombóvári utcán.
De szép is volt! Mint minden június, amikor vége az iskolának. Amikor este kilenckor még világos van és a diófa emlékén felkúszik az Esthajnal csillag. Emlékezzetek! A Vénusz végigkíséri az életet. Éretlenül és éretten is.
Gunddy Sarolta – Hunhír.info
