Szeretetdeficitben él a világ, Budapesttől Brüsszelig, a Fehér Háztól a Fehér Házig és a nagy sárga-szürke-rózsaszínű házaktól a pici fehér házikókig, az ülésterem egyik sorától a másikig, a vöröstől a narancsig, a zöldtől a kékig, férfitól nőig, szülőtől gyermekig és testvértől testvérig… Embertől emberig.

Kamaszként még más-más érdekektől vezérelve száguldozunk a gondolat-intercityken, de pislákol a remény, hogy lesz majd egy megálló, ahol egyszerre szállunk le a magas kerekekről és valami szívbe költöző puha béleményt magunkba töltve elandalítja lelkünket egy fenséges meleg érzés.

Rádöbbenünk, hogy egy bölcső ringatott, egy anyaföld táplált, és egyazon Földanya gyerekei vagyunk mindnyájan és ezért édestestvérek vagyunk…. Más-más érdekeink leszállnak a magas kerekekről és egy közös érdekbe csatlakozva egy szív, egy meleg, egy puhaság burkolására vágyunk: a testvéri kohézióra. A pozitív érzések bevételtöbblete és kiadása között az egyensúly megteremtődik és ez lesz valahol a szeretet természetes születése. (Tudom és hiszek az erejében).

Miért nem bújunk össze, hogy legyünk egy nagy, nagy kályha, ami mindenkihez egyformán meleg?

Gundy Sarolta – Hunhír.info