MAGYAR TERMÉK – olvasható sok árun, nemzeti trikolórunkba ágyazva. Élelmiszeriparunk közmondásosan mindig is híres volt a konzervekről. Legyen szó húsról, zöldségről, gyümölcsről, valaha mindegyikből hazai került a dobozokba. És ma?

Találomra kezembe veszek hármat, mindegyik a Szegedi Paprika Zrt. gyártmánya. A „Bográcsgulyás”-on az „Összetevők” címszó alatti 11-12. sorban ez áll: „A sertéshús és a bab nem Magyarországról származik.” A „Babfőzelék”-en ugyanez, a „Bakonyi sertésragu”- ban pedig a tészta ugyan hazai, de a sertéshús itt sem az. (Nem mellesleg egyiken sem tüntették fel, honnan valók hát akkor.)

Nyilván lehet jó a nem hazai bab és sertés is, de érthetetlen, mégis miért kell ezeket importálnunk, amikor hazánk még trianoni megcsonkítottságunk közepette is Európa egyik éléskamrája, beleértve e két nyersanyag itthoni mennyiségét, minőségét is?

Élelmiszer-ipari illetékesek a megmondhatói (még ha nyíltan nem is vallanak erről), mennyire fordítva történik nálunk minden e téren: a jót exportáljuk, a rosszat importáljuk. Utóbbi kerül a polcokra, ez a „választék”. Bizony ennél azért még a volt szovjet kolosszus is jobb volt valamicskét, ugyanis például a moszkvai GUM-áruház cipőosztályán legalább nem egy, hanem két- vagy háromféle cipőből lehetett választani. Ma többnyire egyféléből lehet nálunk: külföldiből. Legalábbis az áruházláncolatokban. (Piacon nyilván azért jobb a helyzet – legalábbis még…)

Csoda, hogy az efféle árumustra után valahogy Shakespeare jut az ember eszébe: „színház az egész világ”?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info