A két hegy között óceánkék színben tündökölt a mélyben a völgy. Az egyik hegy magasabb, szélesebb, impozánsabb volt, mint a völgy túloldalán éppenhogy kiemelkedő, szinte csak dombszerű hegyecske. A kettő között kis folyó. Odaát a hatalmas hegyről lefelé peckesen lépkedett a Lajton túli völgy irányába egy óriás. Modern páncélban, állig fegyverben, pajzzsal és dárdával, a maga hatalmas termetét és persze saját hegyének népét képviselő, a Richnew nemzetiségből való. Mérhetetlenül kivagyi mosollyal kezdte gúnyolni mint mindig, így ma is, az ellenoldali apróbb hegy és völgy Pooroldjait.

Kémeim jelentették, hogy nálatok mindenki lop, csal, hazudik! Mindenki sikkaszt! A sajtotok meg nem gömbölyű, hanem erősen horpadt, és genetikusan alattvaló, ostoba, sőt gyáva nép vagytok! Itt én vagyok az óriás, én vagyok a Richnew, nekem mindent elárulnak akiket viszont én korrumpálok mert ezt én megtehetem, ezért én mindent tudok, amit tudni akarok és ezért én parancsolok! Én vagyok a hatalmas, nálam a bölcsek köve és ezért minden mindig úgy lesz, ahogy én akarom és én mondom! De mert én egy igazságos, és csakis egyetlen mércével mérő képződmény vagyok, ezért hajlandó vagyok demokratikusan felajánlani, hogy egy képviselőtök megküzdhet velem. No, ki mer kiállni ellenem?

Összenéztek a dombnagyságú hegy és a Lajton túli völgy lakói, majd a hátsó sorból hirtelen előlépett egy, a kezében parittyát tartó, de a nép által igen furfangosnak ismert férfiú.

Hallod-e te Richnew! Te karddal, lándzsával és dárdával jössz felém. Gazdag vagy, hegyed telve a hajdan szerzett távoli egzotikus földek kincseivel, gazdagabb a néped, mint az enyém. Mondd, te miért támadsz az én népemre? Mi közöd neked az én népemhez? Hiszen itt van közöttünk ez a Lajt, távol állunk egymástól testileg-lelkileg s a kerítésünk bár lyukas, de közöttünk áll és mi biztosan nem támadtunk rátok soha, de te miért támadsz ránk minden ok nélkül? Ha kívánod, én megvívok veled. De csak azért, mert a gúnyt, a rágalmat, a büszke Pooroldok kigúnyolását, a pártütő jumurdzsákjaink harminc ezüstjének csörrenését csak a harc heve moshatja le.

Az óriás ekkor előre tolta hatalmas lábát és mancsát, hangosan csörrentek vastag aranyláncai, vicsorogva elbődült és dárdájával a kicsiny poorold felé rontott. A kicsiny poorold egy másodperc töredékére megállt, majd hirtelen felugrott az óriás feje fölé, az Ég felé nézett és azt kiáltotta:

Te dárdával és lándzsával, én Isten segítségével jövök.

Hátul felzúgott a pooroldok bíztató serege:

Nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel.

Aztán Poorold furfangosan megpörgette parittyáját, repült a kő, amitől az óriás Richnew hátratántorodott és elterült. De nem halt meg, csak a nem várt furfangos csavartól elájult. A Pooroldok pedig azóta is tudják, hogy Isten segítségével találnak majd mindig valami furfangos megoldást, amitől Richnew soha többet nem teszi be szőrös lábát a földjükre és nem meri őket kigúnyolni és n-ed rangú alantas, kizsákmányolandó és lenézendő dicstelen, becstelen, zsarolható páriáknak nézni. Mert lehet, hogy a pária csak egy alantas alattvaló, de a páriák között mindig akad egy vagy több leleményes ötletű parittyás ember, aki úgy pörgeti azt a parittyát, ahogy senki nem képes rá. Richnew esetleg majd más, szolgalelkű jumurdzsákokat keres és talál máshol, akik örömmel fekszenek le díszes pajzsa alá, mert azt hiszik, hogy az mindentől, mindig megvédi őket. Ők ugyanis abszolút zsarolható, pajzs alá valók voltak, vannak és lesznek.

Itt a vége fuss el véle… (te galád Richnew! Úgyis elmész, vagy mi megyünk el egyszer!)

Gundy Sarolta – Hunhír.info