Három nappal Szent Kálmán előtti szombaton, 1479-ben történt, hogy a török császár tanácsosa, Isza bég – Ali bég és Szkender bég társaságában – csapataival s vagy félszáz-ezer törökkel és megannyi románnal fölvonult a dél-erdélyi Kenyérmezőhöz.

Isza, a főpasa kiküldte embereit gyújtogatni és fosztogatni. Másnap ugyanezt tette Ali bég és harmadnap Szkander bég is – ám az oláhok sem akartak a rablásból kimaradni, mentek hát ők is rabolni meg lángot vetni. A megtámadott népek persze megrémültek, s szaladtak Báthori István fejdelemhez, ugyan tegyen már értük valamit, hisz nemcsak az anyagi javaiktól fosztották meg az ott lakókat, de rabláncra fűzték a nőket s gyermekeket is. Báthori legott az erdőbe küldte a lakosságot, s kengyelfutót küldött Kinizsiért s még néhány érdemesült hadfiért, hogy igyekezzenek, mert baj van. A segítség hamar ott is termett, így aztán Kálmán napjára már vitézeikkel s harci lobogóikkal hadrendbe is álltak Kenyérmezőn, a csatatéren.

Mire felvirradt Kálmán napja, a két fél már farkasszemet nézett egymással – majd dél után megkezdődött az ádáz küzdelem. Hol így, hol úgy állott a csata – aztán Báthori István fejedelem kutyaszorítóba került. Le is kaszabolták volna, de a bajt észrevette Kinizsi Pál, aki nem volt rest, s odaszaladt segédkezni – sikerrel. Úgy mondta, hogy bár sok csatában vett már részt, de ilyen szilárdan álló ellennel még sosem találkozott: maga is rendesen beleizzadt, amikor Isza bég csapatával összecsapott.

Az ötezernyi oláh is keményen harcolt – egészen addig, míg egy, a vártnál is összeszedettebb ellentámadás le nem vette a harcosokat a lábukról. Ennek a csapásnak már nem tudtak ellenállni: elsőre szétkergették, majd lekaszabolták őket. A csata ezzel aztán véget is ért: a törökök megmozdulása számukra balul sült el: otthagyta fogát Ali bég is. Pár nappal a csata után találták meg holttestét. Isza béget is leszúrták a csatában, fiát a magyarok foglyul ejtettek, akárcsak Ali bég fiát. Hogy valójában mennyi is lehetett a törökök vesztesége, azt pontosan nem tudjuk, de jellemző, hogy az összefogott lovak harmincezren (!) lehettek.

Feljegyezték még a csatáról az alábbi történetet:

Egy paraszt egy forinton három törököt vett és összehívta a darabontokat és sok fiatal ember is kiment a hadinéppel és a három törökkel, és a tömegben kikiáltotta: mindenki emlékezzék rá. hogy Mátyás király ideiében három törököt vásárolt egy forintért és azután saját kezűleg levágta a három török fejét.

A hadtörténészek úgy beszélik, hogy Mátyás király 1458-as trónrakerülésétől kezdve néhány évig a törökök ellen hadakozott. 1463-ban elfoglalta az észak-boszniai területeket Jajca várával együtt. Mind a törökök, mind a magyarok kerülték a nyílt összecsapást, ehelyett egymástól igyekeztek várakat elfoglalni a két ország határán. Mátyás hadai sokszor behatoltak Szerbia és Bosznia földjére, s 1463-ban 15 ezer keresztény foglyot szabadítottak ki, két évvel később pedig Bosznia még török kézen levő részeit is elfoglalták. Hadi tetteivel a király pszichológiai nyomást akart a törökre kifejteni és a védelemre rendezkedett be. Karbantartotta a déli végvári vonalat és tovább erősítette, hogy minél ellenállóbb legyen a nagy támadásoknak. A kenyérmezei csata az addigi legjelentősebb győzelem volt a Magyarországot támadó portyázó törökök felett, akik vereségük után már nem próbálkoztak az 1479. évihez hasonló betöréssel.

Külön megjelölés nélkül köszönet az internetes krónikásoknak az alapszövegért – mi pedig ma, Kálmán napján, emlékezzünk büszkén a kenyérmezei ütközetre, s Mátyás Király mellett Báthori Istvánra, Kinizsi Pálra – s minden törökverő magyarra. Itt esett meg az a legendás kázus, hogy Kinizsi Pál – fogai közt egy hórihorgas törökkel… – eljárta vitézi legényesét, az örömtáncot…

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info