E helyt arról lesz szó, hogy 1576-ban május elsején koronázták lengyel királlyá Báthory (Báthori) Istvánt. Ott is nyugszik a krakkói Wawel vár egyik kriptájában, egyszer tisztelegni is akartam nyughelyén, de véletlenül egy kés is volt a zsebemben, s emiatt csak távolról tekinthettem a várra.

A késemet letétbe kellett helyezni, de végül visszakaptam, s szabadon távozhattam.
Hát egyszer majd ezt is elmesélem, de most maradjunk a királynál.

Nézzük azonban a szigorú tényeket: somlyai Báthory (Báthori) István (1533-1586) erdélyi fejedelem (1571–1586), majd Lengyelország királya (1576–1586) – 1533-ban Somlyón (Szilágysomlyón) született Báthory István és Telegdi Katalin fiaként.

Báthory István lengyel királyságára rátérve, onnan indulunk ki, hogy Lengyelország a Jagellók kihalása után (1572) szabad királyválasztó országgá lett. Szabad királyválasztó országnak lenni azonban nem is olyan egyszerű – itt is négy esztendei trónviszály volt a bevezetés, még maga Rettegett Iván is belebonyolódott, de végül az orosz cár területi engedményekért cserébe visszalépett a trónköveteléstől.

Szó, ami szó, Báthoryt 1576. május 1-jén Krakkóban, a Wawel székesegyházban királlyá koronázták. (Közben persze Erdély trónjáról sem mondott le, előbb vajdaként bátyja, Báthory Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd halála után fia, Zsigmond lett a vajda.)

Báthory István lengyelországi uralkodása lengyel szempontból is sikeres volt, északi barátainknál mind a mai napig nagy szeretettel őrzik a magyar király emlékét. A siker kulcsa: az uralkodó háborúival kiterjesztette az ország határait, megmutatva, hogy a lengyel királyság továbbra is a térség egyik nagyhatalma. A mi szempontunkból azonban az elsődleges jelentősége a lengyelországi uralkodásnak az, hogy magyar személy ült a trónon, miközben a magyar királyi címet a német Habsburgok bitorolták/birtokolták. Ennek a politikai jelentősége a legnagyobb, ugyanis kiszélesedtek a lehetőségek az önálló magyar politizálás előtt.

A Habsburgok a magyar érdekek mellőzésével kormányoztak, az Erdélyi Fejedelemség lehetőségeit pedig behatárolta, hogy erőforrásait, katonai potenciálját tekintve gyenge volt, és maga is, ha nem is erősen, de függött az Oszmán birodalomtól. Imigyen nem volt színtere az önálló magyar politizálásnak. Mihelyst azonban Báthory elfoglalta a lengyel trónt, a királyi udvar lehetőségeket biztosított rá.

Az önálló magyar törekvések szemszögéből nagyon fontos volt, hogy lehetségesnek tűnhetett az ország újraegyesítése is, amely alapvető cél volt. Az, hogy ismételten van magyar nemzetiségű király valamely országban, komoly kulturális hatással is járt. Ismét volt olyan központ, amely a gyűjtőhelyévé válhatott a magyar értelmiségnek. Ennek a szerepnek Bécs a német jellege miatt nem – az erdélyi Gyulafehérvár pedig a földrajzi elszigeteltsége, és a fejedelemség anyagi lehetőségek miatt korlátozottan volt csak alkalmas.

A krakkói királyi udvar ugyanakkor az erdélyi, és más magyarországi értelmiségiek számára további lehetőségeket nyitott meg kulturális téren is.

Végül, a lengyelországi uralkodás a magyar nemesség számára komoly előrelépési lehetőségeket is jelentett. A magyar nemzetiségű király szolgálatában ugyanis lengyel birtokhoz juthattak, tisztségeket tölthettek be, új kapcsolatrendszereket építhettek ki.

Ezek a törekvések persze nem feltétlenül mentek könnyen, hiszen a lengyel nemesség számára a magyar versenytárs volt, a lengyelek féltették a hatalmukat a magyarokkal szemben. Ennek ellenére viszonylag sok nemesi família személyesen is profitált Báthory királyságából.

A legmagasabb pozíciókat a magyarok közül az alábbi személyek töltötték be:

• Wesselényi Ferenc volt Báthory első kamarása. Ö azon kevesek egyike, akivel szemben a lengyeleknek sem voltak kifogásaik. Ő alapozta meg a Wesselényi család karrierjét.
• Kovacsóczy Farkas két évig tevékenykedett a királyi udvarban, de saját kérésére visszatért Erdélybe, mert nem érezte jól magát a lengyelek között.
• Berzeviczy Márton elsősorban Erdélyi Kancellár volt, azonban diplomataként többször Lengyelországban, Báthory udvarában tartózkodott.

További személyek, akik az udvarban szolgáltak: Gyulay Pál, Kendy Péter, Chiakor György, Posgai Zsigmond, Horváth András, Károlyi Boldizsár, Palotai György, Kemény Boldizsár, Büdöskuthy István, Szilvási Boldizsár, Bánffy István, Bezerédi Ferenc, Irinyi György, Karácson István, Bakai György – mára bizony ők már ismeretlenek, nem is hallottunk róluk. Rajtuk kívül még sok mesterember is Báthoryval tartott Lengyelországba.

Azért a felsoroltak között több olyan család is található, amely a későbbi korok magyar történelmében jelentős szerephez jutott, ilyenek még a Károlyiak, a Kemény család, a Bánffyak, a Bezerédiek, az Irinyiek.

Halála után Báthoryt a krakkói waweli székesegyház kriptájában temették el. A lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, annak ellenére, hogy élete végéig megmaradt magyarnak, és velük is csak latinul érintkezett. A későbbi erdélyi fejedelmek őt, mint a Hunyadi Mátyás óta legsikeresebb magyar politikust tekintették példaképüknek, követték azon koncepcióját, hogy Magyarországot Erdélyből kiindulva is lehet egyesíteni…

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info