Ha azt mondom: Görgei Artúr, akkor szinte mindenkinek a honvéd tábornok jut az eszébe, aki az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőse vagy éppen árulója volt. Pedig az egykori hadügyminiszter és fővezér megítélése még véletlenül sem ilyen egyszerű. Ebbe a kérdésbe nem is szeretnék belebonyolódni.

Görgői és toporczi Görgey Arthúr (1818-1916) eredetileg a vegyésznek készült, csakis édesapja legszigorúbb parancsának engedelmeskedve végezte el a tullni utászképző akadémiát. Mihelyst tehette – apja halála után – ott is hagyta a hadsereget, és nekiállt kémiát studírozni a prágai egyetemen.

A vegyészetben első osztályú tehetségnek bizonyult, nem is véletlen, hogy professzora hamarosan maga mellé vette tanársegédnek. Egy esztendővel a forradalom kitörése előtt már tudományos eredményt is elért: egy sajátos módszert dolgozott ki a kókuszdió zsírsavainak elválasztására, és ezzel felfedezte a tizenkét szénatomot tartalmazó laurinsavat.

Hogy a laurinsav pontosan miért fontos az életünkben, ha egyáltalán fontos, most arra sem térnék ki, elégedjünk meg annyival, hogy ez a vegyület különféle magvak olajában (babérbogyóban, babokban, kókuszdióban stb.) előforduló, a zsírsavak csoportjába tartozó egyolajú sav.

Görgey mindenesetre 1848-ban eredetileg azért jött Magyarországra, hogy megpályázza a József Ipartanoda megüresedett kémiai katedráját.

Igen ám, de kitört a szabadságharc, így mint volt tiszt, nem tudta megállni, hogy ne álljon be a honvédséghez – de innentől kezdve hosszú élete során már soha nem tért vissza a vegytanhoz.

Nevéből dacolva nemesi származása ellen – miként többek, például Jókai is – elhagyta a szóvégi “y”-t, de még keresztnevéből is a “h”-t – így lett Görgey Arthúrból Görgei Artúr. (Az igazsághoz azért még hozzá tartozik az is, hogy édesapja, Görgey György rangon alul nősült, s emiatt kitagadták.)

Görgei hadi tevékenysége kétségtelenül figyelemre méltó, s természetesen a maga nemében meghatározó is a szabadságharc szempontjából, de a részletek megítélését a hadtörténészekre bízom. Az biztos, hogy Világos után élete hátralévő, bő félszázadában többek egyértelmű megfogalmazása szerint “méltósággal” viselte a megbélyegzettséget, amit leginkább Kossuthnak köszönhetett.

Örök és soha véget nem érő (ráadásul történelmietlen) vitára adna okot, ha föltennénk a “mi lett volna, ha Világosnál Paszkevics tábornok orosz csapatai előtt nem teszi le a fegyvert?” – így aztán nem is folyok bele a részletekbe. De az mindenképp tény, hogy Görgey egyértelműen jelezte: a magyarokat nem a Habsburg Birodalom győzte le!

Görgei a fegyverletétellel alighanem sokakat megmentett, de az is tény, hogy a cár személyes közbenjárására maga is elkerülte az aradi tizenhármak sorsát, bár száműzetésre ítélték: az 1867-es kiegyezésig Klagenfurtban élt házi őrizetben családjával együtt.

Életének 99. évében, legnagyobb győzelmének, Buda visszavételének 67. évfordulóján, 1916. május 21-én a budapesti Mária Valéria utcai lakásában érte a halál.

A sok róla szóló írásból idézzük fel azt a néhány mondatot, amelyet Móricz Zsigmond tolmácsolásából ismerünk:

“Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más.
Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor.

A többi lárifári…”

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info