Biztos fogcsikorgató volt a tél 256 évvel ezelőtt is Felcsíkban a hegyek, s a havasok lábánál. Lehet, a hó is hullt, s akkor még nem tudta ott fenn a székely Isten, hogy embervér festi pirosra a fehérséget. Mária Terézia martalócai 1764. január 7-e hajnalán törtek rá Madéfalvára, és gyilkos ágyútűzzel, öldökléssel végeztek az alvó faluval.
Kétszáz, illetve a legújabb kutatások szerint négyszáz csíki és háromszéki székely vértanú adta ártatlan életét a bízott szabadságért. Múltak a századok, menetrend szerint leesett a hó, s vörösre változott színe. Árulás, ellenség, külső erők gyalázatos tevékenysége nyomán csappant a székely, erősödött a kivándorlás. A vér az égre kiált, s hirdeti az ősök szabadságtiszteletét, most, annyi idő után.
Az Erdélyben szabadságjogokat kivívott székelység privilégiumait akarta megnyirbálni Mária Terézia, s katonaként bevetni őket a birodalom nyugati háborúiban. A Habsburg-rafinéria itt is érvényesült: határőrség felállítása volt a hivatalos álláspont, de ez ellen is fellángoltak a tiltakozások. A székelyek sérelmezték az idegen vezetést, s azt sem fogadhatták el, hogy a fegyveres szolgálat ellensúlyozásaképpen sem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat. A csíki és a háromszéki székelyek Madéfalván találkoztak, hogy nyomatékosítsák követeléseiket. A tárgyalás helyett gyilkos kartács volt a válasz, és háromórás vérfürdőben tobzódhattak az idegen zsoldosok. Így lett a székelyeknek is Golgotája.
A vész után ötfalunyi székely közösség vette a vándorbotot, s menekült el Moldvába több ezer éves lakhelyéről. A sors tovább sújtotta a hős népet, derűre mindig jött a ború, és egyre kevesebben maradtak ott, ahol őseik nyugszanak. Aki maradt viszont még erőteljesebben ragaszkodott a jusshoz, a földhöz, a néphez, a hithez és a hagyományokhoz. Csaba királyfi csillagösvényén járó elődök mindig mutattak kiutat, a sovány föld is adott annyi vigaszt, hogy legyen kenyér az asztalra, és a fenyőfák táplálta tűz forrósítsa fel a havasi kalyibák, a lentebb levő falvak nádtetős házai lakóinak életét.
Trianonban később kimondták a verdiktet, odadobtak a nagyhatalmak játékszerül egy országot, s embereket akartak megfosztani attól, hogy a Szent Korona alatt egyesüljenek.
Alapvető emberi kívánság és jog, hogy lehessen őrizni a hagyományt, tisztelni a múltat, s belőlük táplálkozva élni a jelenben. Az idegenek zsoldosaikkal mindig a saját szájízük szerint szabatnák át a világot, de amióta világ a világ az ellenállás is kifejlődik. A halottak vére az égbe kiált, a mártírok neve fennmarad az utókornak, mert elviselhetetlen az igazságtalanság. Nem lehet a végtelenségig lábbal tiporni mindent, ami ősi, emberi és szent.
Székelyföld élni akar, ott, abban a hazában, amelyet az idők kezdetén megszereztek és megtartottak lakói. Saját maga akar rendelkezni sorsa felől. Nem ragadnak kardot és kaszát, nem a fegyvert használják nyomatékul, hanem a joggal, az érvekkel és az igazságtudattal apellálnak. Nem akarnak többet, mint ami elfogadott Európában, ott, ahova ők is tartoznak.
A madéfalvi események helyszínén felállított turulmadaras emlékmű márványtáblájának latin felirata székelyöldöklést jelent. A csupa nagybetűvel írott szó megfelelő betűit római számként összeadva 1764-et kapunk, a madéfalvi veszedelem évét.
G. Kirkovits István – Hunhír.info
(archív)
