Ki tudja, hányszor hangzott el ez az antiklerikális csatakiáltás 1789 óta. Dobrev Klára nemrég amiatt jajveszékelt, hogy mintha egyre jobban nőne a papok hatalma, de majd ő és a DK gondoskodni fog persze arról, hogy ez ne így legyen. Szavát tett követte a minap: a terézvárosi Momentum betiltotta az ottani adventi keresztállítást.

A fentebbi antiklerikális csatakiáltás mai megismétlődése kapcsán óhatatlanul felidéződik az emberben a múlt századi szovjet-oroszországi vallásüldözés megannyi formája. Lássunk néhányat!

„A karácsony elleni agitációt például már novemberben megkezdik. Mint ahogy nálunk a betlehemesek házról-házra járnak, épp úgy küldik a csoportba szervezett kicsinyeket. Táblákat, zászlókat visznek, amelyeknek feliratai a betlehemi kis Jézust mocskolják; másik táblán a régi orosz karácsonyi népszokásokat támadják és gúnyolják. A gyermekcsoport tagjai Krisztus-ellenes verseket szavalnak, betanított, rövid agitációs beszédecskéket mondanak.”

(A jövő Istenhitének kiirtása. Az oroszok atheista-propagandája a gyermekek között. Az Út. A lelki élet havi folyóirata. Felelős szerkesztő: Dr. Czapik Gyula. Korda Rt. kiadása, Budapest. I. évfolyam, 1. szám. 1934. szeptember 15. 17. old.))

Ám a legördögibb fogásuk mégis ez volt:

„Amilyen vallású az a nép, amelynek körében az agitáció folyik, olyan vallás papjainak ruhájába öltöznek a propaganda-munkások. Megállanak az utcasarkokon, síppal, dobbal maguk köré gyűjtik a gyermekeket. Nem tartanak ezeknek előadásokat, hanem demonstrative agitálnak. Például az egyik bevált trükkjük ez: A pópának öltözött agitátor egy keresztet vagy hatalmas ikont (szentképet) állít fel az utcasarkon. Megkérdezi aztán a gyermekeket, hogy jó volna-e számukra egy szelet fehér, ropogós héjú kenyér? A mindig éhes kicsinyek szájában összefolyik a nyál és kórusban kiáltják, hogy bizony nagyon jó volna. Az álpópa imádkozni kezd és kéri az Istent, hogy tekintsen erre az éhező gyermekseregre, hallgassa meg imádságukat, küldjön nékik az égből kenyeret, vagy legalábbis küldjön olyan jószívű embert, aki ilyennel látja el az éhezőket. A gyermekeke összekulcsolják kezüket és együtt imádkoznak az álpópával. Az imádság után várnak, de a kenyér bizony nem száll közéjük sem az égből, sem a földről. Naiv, gyermekies szavakkal konstatálja az álpópa, hogy az ima eredménytelen maradt. Úgy látszik – mondja –, hogy az ég üres és nem ül trónusán az Isten, aki gondot viseljen a szűkölködőkre.

Odalép ekkor a szovjet egyik hivatalnoka. Az álpópa most már hozzáfordul és tőle kér kenyeret az éhező gyermeksereg számára. A hivatalnok készségesebb, egyet füttyent, mire a közeli utcából kocsi áll elő, rajta illatos, frissen sült kenyerek, amelyekből hatalmas karéjokat szel le a közben sorba álló kicsinyeknek. Amikor már mindegyiknek kezében ott a kenyérdarab, következik az erkölcsi tanulság levonása: az Isten nem hallgatta meg az imát, a szovjet hivatalnoka meghallgatta a kérést; az Isten azért nem hallgatta meg, mert nincs, a szovjet hivatalnoka pedig azért hallgatta meg, mert itt volt.” (U.ott, 17. old.)

A cél már az 1920-as évek Szovjet-Oroszországában az ateizmus általánossá tétele volt. Ezt a szovjet kommunista párt parancsára a hivatalos tankönyvek írták elő. Így egy bizonyos J. Stepanow „A vallásellenes propaganda feladatai és módszerei” című, Moszkvában 1933-ban megjelent könyvében olvassuk:

„Állandó tudatában kell annak lennünk, hogy sohasem állhat elő olyan helyzet, amelyben a Kommunista Párt útjának csak egy kis részét is megtehetné bármilyen vallással együtt. A mi útjaink eltérnek valamennyi vallás útjától. A kommunizmus, ha következetesen átgondoljuk és megvalósítjuk, nem fogadhatja be még a liberális protestantizmust sem, annál kevésbé a fekete ortodoxiának bármelyik alakját. Még a vaknak is látnia kell – ha ismeri a kommunista állam elgondolását –, hogy végeznünk kell a csuhásokkal, és mindegy, akár protestáns pásztornak, abbénak, pátriárkának, ulemának, dervisnek, avagy római pápának nevezik is azt. Ezt a küzdelmet a végsőkig ki kell éleznünk és meg kell vívnunk. Ezt a harcot azonban nemcsak a papokra kell kiterjeszteni, hanem minden vallásra és az Istenre is, akár Jézusnak, akár Jehovának, akár Buddhának, akár Allahnak nevezik is.” (U.ott, 15. old.)

Szigorúan ellenőrizték továbbá azt is, milyen tanárok tanítanak az iskolákban, vallásosak vagy vallástalanok:

„Legelső gondjuk, hogy a vallásos vagy legalább nem vallásellenes tanítókat elbocsássák. Az 1929-ben kiadott nevelésügyi népbiztosi rendelet kimondja, hogy: „utána kell nézni, hogy melyik tanító jár templomba és az ilyet a helyi szovjetnek az iskolából minden további nélkül el kell távolítania. Az iskolákra felügyelő inspektoroknak hasonlóképpen el kell távolítaniok a vallási kérdésekben semleges tanítókat is és csakis olyanokat szabad megtűrni a katedrán, akik pozitív vallásellenes működést fejtenek ki.” (U.ott, 18. old.)

Dobrev, Gyurcsány, a DK – s a többiek – világa tehát itt gyökeredzik. Legyünk hát résen!

Ifj. Tompó László-Hunhír.info