Anyák, asszonyok, lányok 1956-ban– mint megannyi Zrinyi Ilona és Dobó Katica. Különös nap volt ezelőtt annak idején! Ahogyan Márai Sándor írja a Mennyből az angyal című versében: “…ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.” Sokan tán nem is tudják (tanítják-e?), hogy 1956. november 4-én, a szovjet lerohanással, még nem ért véget az októberi magyar forradalom: eztán jöttek az üldözések, a sortüzek, a kivégzések – és volt egy különös akció: az Asszonytüntetés.

Abod László (Rácz Sándor és társai perben nyolc év börtönbüntetésre ítélték), Gáli József (előbb négy év börtönre, majd halálra ítélték, de végül beérték tizenöt évvel) és a legendás Obersovszky Gyula (előbb négy évre, majd halálra, végül életfogytiglanra ítélték) volt a főszervező. Ők hárman írtak egy felhívást Obersovszky Élünk című, természetesen illegális, lapjába, mellyel az asszonyokat-lányokat mozgósították.

A szöveg:

“Magyar anyák! Magyar lányok és asszonyok!

Most rajtatok a sor!
Roppant nagy a ti erőtök!
Még a golyó sem fog bennetek!
A Ti néma, tiszteletreméltó tüntetésetek fegyverletételre kényszerít és szent ügyünk iránti tiszteletre szólítja fel még azokat is, akik képesek fegyvert szegezni az igazság és a nép legszentebb vágyai ellen!
Magyar asszonyok!

Fejezzétek ki bátran, méltóságteljesen a nép akaratát.
Parancsoló bátorsággal és méltósággal.
Kezdjétek most ezzel a tüntetéssel, és folytassátok egységes és határozott kiállással, ahányszor csak szükség van erre!”

Ami tudnivaló, s szintén nincs benne a történelemkönyvekben: akkoriban az asszonyok, de főleg az anyák megítélése egészen más volt, mint mostanság.
Talán úgy mondhatnám: nagyobb súlya volt az asszonyokhoz szólni, ez ki is tűnik a felhívás megrázó szövegéből.
A teljes írásban tudniillik még ez is benne volt:

“A magyar nők már jónéhányszor bebizonyították, hogy a legválságosabb történelmi helyzetekben is képesek megállni a helyüket. Büszkén emlékezünk nemzetünk történelmének hőslelkű asszonyaira: Dobó Katicára, Zrínyi Ilonára és a többiekre. az ő utódaikhoz, mai asszonyokhoz szólunk most, akik – biztosan tudjuk ezt- nemcsak az elődök nevét érzik, hanem bátor, megalkuvást nem ismerő szellemüket is.”

Továbbá:

“Sírok! Sírok! Sírok!… Megnyúlt, végtelen temetők… s mennyi sír a romok alatt…

Magyar anyák! A fiaitok nyugszanak itt!!
Magyar asszonyok! A férjeitek zsarnokság ellen lázongó lelkiismeretét fojtották örök börtönbe a friss rögök…

Hiába haltak volna meg? Hiába áldozták volna hősi életüket?
Tűrhetjük, hogy az ellenforradalom vádjával bemocskolják őket, s azt a csodás harcot, amelyre emlékezvén tisztelettel emeli meg kalapját a világ?
Nem, nem, nem!”

Végül is az Asszonytüntetés – a maga módján – ugyancsak hatásos volt: a Hősök terén álló Ismeretlen katona sírjánál egy-egy szál virágot elhelyező nők híre-fényképe bejárta a világsajtót.

Sőt!

Talán még a bosszúvágyó, lövésre kész Münnich Ferenc (a forradalom, Kádár utáni 2. számú személyes ellensége, NKVD tiszt, a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek minisztere, illetve miniszterelnök-helyettes) is megrettent a különös látványtól, a némán demonstráló nők vonulásától.

Több feljegyzés szerint a kíséretében lévő két szovjet tiszt húzta hátrébb – de ez lehet, hogy csak legenda.

Az Asszonytüntetés másnap a Petőfi-szobornál, később a Nyugatinál is folytatódott, de ekkor már közbelépett a karhatalom, tán ez volt az a hely, ahol a rendszerváltó (?) miniszterelnököt, Horn Gyulát is látták a pufajkások között…

Ma azonban emlékezzünk a bátor lányokra, asszonyokra – s főleg az anyákra, akik néma csapatukkal vér nélkül hagytak nyomot maguk után 1956. december 4-én, a forradalom leverésének első hónapfordulóján.

Magyar Anyák és Magyar Asszonyok!
– ez a TI emléknapotok!

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info