Nem tudom, ki miként van vele, de az októberi önkormányzati választások óta egyre gyakrabban idéződnek fel bennem bizonyos történelmi emlékképek. Látva az úgynevezett ellenzék vidéki, de főként fővárosi tarolását, döbbentem kérdezem: muszáj mindig megismétlődnie a múltnak, muszáj, hogy szinte mindenütt ugyanazon tekintetek köszöntsenek vissza?
„Sohsem hittem volna, hogy diáktársaim közül csak egy fogja beírni nevét a történelembe s az egy púpos kis zsidó fiú, Korvin-Klein Ottó lesz. Máramarosszigeten a piarista gimnáziumban öt éven át mellettem ült s példás viseletű, eszes diáknak tartottuk. Apja jogtanácsosa volt a báró Grödel-uradalomnak, mely akkor az egész vármegye fakitermelését a kezében tartotta. Fiát – tán nyomorék mivolta miatt – elkényeztetve nevelte. Szép, drága ruhái voltak, messze kihajló keményített gallérján nagy csokorba kötött nyakkendőt hordott s minden nap sonkás zsemlét hozott magával tízóraira, ami akkor lukulluszi eledelnek számított. Csendes szelíd fiú volt Ottó, udvarias és előzékeny, talán azért is, hogy a szokásos diákverekedésekbe bele ne sodródjék. Az anyját nem ismertük, soha nem mutatkozott, az apja azonban kimondottan szép ember volt, ami annál feltűnőbbé tette egyetlen magzata rútságát. Rövid vékony lábain egy zömök test ült, amit kidomborodott melle és púpos háta még erősebben kihangsúlyozott, de a legvisszataszítóbb a feje volt, mely hosszúkás tökre emlékeztetett, elálló fülekkel, uborka-orral, széles kígyózó szájjal.
Hogy hol ismerkedett meg a kommunizmussal, illetve hol találkozott vele, hogy karjaiba dobja magát, nem tudom. Púpossága miatt katona nem lehetett s hadifogoly se, hogy mint a többiek Oroszországban eshetett volna bele. Az akkori polgári társadalom ellen sem lehetett semmi bosszúja, hisz a legjobban szituált osztály gyermeke volt. Mindenesetre a legelszántabb és legvadabb kommunisták közé tartozott s neve a Számuelly Tiboré mellett mint a legvérengzőbb kommunistáé maradt fenn az első kommün történetéből.”
Mindezeket Nyisztor Zoltán pápai prelátus írta anno (Ami a Vallomásból kimaradt. Róma, 1971. Szerző kiadása-Dario Detti Nyomdája. 31-32. old.).
Elálló fülek, uborkaorr, széles kígyózó száj – avagy milyen is a magyar ember? Akik most Budapesten s vidéken élre kerültek, vajh miért, hogy a Nyisztor Zoltán által ilyetén emlegetetteket idézik fel?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
