Harminc éve, 1989. október 7-én mondta ki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XIV. kongresszusa egy új baloldali párt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megalakulását, s ezzel négy évtized után megszűnt a bolsevik típusú állampárt – írja az MTI. Az MTVA Sajtóadatbankjának összeállítása.
1987-re egyre nyilvánvalóbbá vált a gazdasági, társadalmi, politikai válság, s mind többen ismerték fel, hogy következetes gazdasági reform elképzelhetetlen politikai reform nélkül. Megindult a politikai élet pluralizálódása, változás kezdődött az állampártban is. Az MSZMP 1988. május 20-22-i országos értekezletén leváltották főtitkári tisztségéből Kádár Jánost, aki 32 éven keresztül volt az ország első számú vezetője, utóda Grósz Károly miniszterelnök lett. Kicserélődött a Központi Bizottság egyharmada, a szűkebb vezető testületből, a Politikai Bizottság 13 tagjából csak hármat választottak újjá, a testületbe reformerként számon tartott politikusok – többek között Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára és Nyers Rezső, az 1968-as gazdasági reform atyja – is bekerültek.
A következő hónapokban a párton belül különböző irányzatok vetélkedtek: a “konzervatív rendpártiak”, az “új rendpártiak”, a radikális reformerek, jelentős tábort alkottak “a túlélő és igazodó opportunisták” és “a politikai arculat nélküli szürkék” is. Az energikus új főtitkár, akinek politikáját “grósznosztyként” emlegették, a pluralizmust az egypártrendszeren belül képzelte el, ellenkező esetben – 1988. november végén a Sportcsarnokban, pártaktivisták előtt mondott beszédében – a fehérterror rémével riogatott.
A rendszerváltás történetének egyik fordulópontjaként 1989. január 28-án Pozsgay Imre a Kossuth Rádióban bejelentette: az MSZMP Központi Bizottsága által a történelmi múlt elemzésére felállított bizottság “népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek”. Ezzel az egész rendszer legitimációját kérdőjelezte meg, hiszen az az 1956-os események ellenforradalmi voltán alapult. Az MSZMP KB 1989. február 10-11-i ülésén tudomásul vette az 1956 átértékeléséről szóló állásfoglalást, és határozatot fogadott el, mely szerint a többpártrendszerű demokráciára való békés átmenet van napirenden. Ezután egyre izmosodtak az MSZMP reformkörei, a pártvezetésen belüli változások jeleként április 12-én a KB ülésén kiszavazták a Politikai Bizottságból a keményvonalasként számon tartott Berecz Jánost. Három nappal később a reformkörök országos tanácskozásán lekerült a napirendről az új párt alapításának gondolata.
A pártegység fenntartásának érdekében a KB június 23-24-i ülésén úgy döntött, az 1989. október elejére összehívott kongresszusig a pártot négytagú elnökség – a pártelnökké választott Nyers Rezső, Grósz Károly pártfőtitkár, Pozsgay Imre államminiszter és a Grószt 1988 novemberében a kormányfői poszton váltó Németh Miklós – irányítja. A kibővített Politikai Bizottság 21 tagú Politikai Intéző Bizottságként működött tovább, mindez a reformerek befolyásának növekedését és Grósz pozíciójának gyengülését jelentette.
Az év nyarán a politikai helyzet gyökeresen megváltozott, a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon szeptember 18-án született megállapodások előkészítették a gazdasági-politikai rendszerváltást. Az átalakulást az MSZMP sem kerülhette el, de a “hogyan tovább” kérdése körül ádáz viták folytak. A reformkörök szeptember 2-3-i második országos tanácskozása megújult, a konzervatív elemektől megtisztított, platform-szövetség alapján működő párt mellett állt ki. Nyers Rezső pártelnök egy interjúban kifejtette: az MSZMP-ben két szélsőséges álláspont van, amellyel semmiféle egyezkedés nem lehetséges, és amelyek minimális súlyt képviselnek, a fundamentalisták és az ultraradikálisok. A többség a reformok üteme és mélysége kérdéseiben oszlik meg, de ezek egyetértésre juthatnak a demokratikus szocializmus felfogása és egy megújított, pluralista felfogást képviselő párt szükséges egysége körül.
Az 1989. október 6-án kezdődött pártkongresszuson a pártelnök várakozása igazolódott. A felszólalók többsége egyetértett abban, hogy a szocializmus s vele a párt addig járt útján nem lehet továbblépni, váltás, reform, megtisztulás kell a pártban és azon kívül is. Az igazi vita arról folyt, hogy teljességgel új pártra van-e szükség, s ha igen, az milyen legyen. A második napon, október 7-én a küldöttek 1202 igen szavazattal, 159 nem és 38 tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy az MSZMP-ből létrehozzák a Magyar Szocialista Pártot. Azzal, hogy a pártot nem megszüntették, hanem átalakították, a folyamatosság mellett azt is jelezték, hogy a döntést ellenzők távozzanak. Erre azonnal sor is került, Grósz Károly október 8-án már be is jelentette, hogy nem kíván az MSZP tagja lenni.
Az október 9-ig tartó tanácskozás immár MSZP-kongresszusként folytatódott. A résztvevők elfogadták a párt alapszabályzatát és a programnyilatkozatot, amely célul tűzte ki a demokratikus szocializmus politikai intézményrendszerének megteremtését. A pártot a többi párttal alkotmányosan versengő, platformok szövetségeként működő, modern szocialista politikai mozgalomként definiálták, olyan baloldali szocialista pártként, amely a szocialista és kommunista alapértékek szintézisére törekszik, a társadalom túlnyomó többsége, de mindenekelőtt a munkájukból élő fizikai és szellemi dolgozók érdekeit képviseli. A küldöttek 24 tagú elnökséget választottak, az MSZP első elnöke Nyers Rezső, köztársasági elnökjelöltje Pozsgay Imre lett.
A Magyar Szocialista Párt a rendszerváltás utáni Magyarország meghatározó politikai ereje lett, amely 1990-ben az első szabad parlamenti választásokon mindössze 33 mandátumot tudott szerezni, de négy év múlva 209 mandátummal abszolút többséget szerzett, és a Szabad Demokraták Szövetségével kötött koalíciót.
MTI
