Az osztrák kormány a magyarországi események kedvezőtlen alakulása miatt kénytelen volt külső segítséget kérni. Ez vezetett a varsói szerződés megkötéséhez, melyben Miklós orosz cár katonai segítséget ígért a magyar szabadságharc leveréséhez. A vállalt kötelezettségnek megfelelően 1849 júniusában Iván Paszkevics-Erivánszkij tábornagy irányítása alatt négy teljes orosz hadtest – három Galícia, egy Moldva felől -, illetve további kisebb csapategységek megközelítően 200 000 fővel és 600 löveggel gyülekeztek a magyar határ átlépéséhez.

Júniusban az osztrák hadseregben is több fontos változás történt, ezek közül a legjelentősebb, hogy a fővezérséget Julius Haynau táborszernagy kapta meg. Haynau közvetlen parancsnoksága alá négy hadtest és egy önálló orosz hadosztály tartozott, továbbá rendelkezett a Jellačić táborszernagy vezette déli hadsereggel és a Moldvában lévő Eduard Clam-Gallas altábornagy irányítása alá tartozó erdélyi hadtesttel is. Ez az erő 180 000 főt és 605 löveget jelentett.

A két fél a terv szerint önállóan tevékenykedett, a cél Pest minél gyorsabb elfoglalása volt. Az osztrák csapatoknak főirányként a Győr-Komárom-Pest, az orosz csapatoknak a Kassa-Miskolc-Pest vonalat határozták meg. Az összeköttetést Észak- Magyarországon egy orosz hadosztály tartotta. Erdélyt az orosz és az osztrák hadtesteknek együttműködve kellett felszabadítaniuk, míg Jellačić önállóan tevékenykedhetett.[20]

A magyar csapatokat Buda elfoglalása után szintén átszervezték. A fősereg Görgei irányítása alatt négy hadtestből és néhány különítményből állt, illetve tevékenységét segítette a komáromi őrsereget képező VIII. hadtest is. Volt ezen kívül egy északi-hadsereg Dembiński, majd Józef Wysocki tábornok parancsnoksága alatt, mely egy hadtestből és egy hadosztályból állt. Bem erdélyi hadserege, a Vetter Antal tábornok által irányított déli hadsereg mellett egy Szegeden állomásozó tartalék hadtesttel is rendelkezett a magyar hadvezetés. A hadsereg létszáma 160 000 fő és 450 löveg volt.

A hadsereg elé állított célokkal és feladatokkal kapcsolatban több terv látott napvilágot, melyek közül Görgei az osztrákok elleni minél gyorsabban végrehajtandó támadás mellett döntött. Görgei terve szerint a VII. (Poeltenberg-) hadtest Győrnél marad, a többi pedig a Vágon átkelve, Nagyszombat irányába támad. A meginduló magyar csapatok június 9-én Szerednél, 16-án Zsigárdnál vívtak ütközetet, majd 20-21-én Perednél került sor arra a kétnapos csatára, amely nem hozta meg a várt sikert. A csata első napja a magyar csapatok számára kedvezően alakult, a II. (Asbóth-) hadtest elfoglalta Peredet, illetve a honvédcsapatok vették birtokukba Királyrévet is. A másnapi folytatás azonban – a hadtestek közötti belső összhang hiányában – már kevésbé volt sikeres. Az orosz Panyutyin-hadosztály megjelenése pedig végképp eldöntötte a csata sorsát.

A peredi csata után Haynau a Duna jobb partjára irányította át csapatait az eredeti tervnek megfelelően. Az átcsoportosítás után a június 28-án meginduló támadást a Győrben álló VII. (Poeltenberg-) hadtestnek, illetve az ettől délre álló Kmety-hadosztálynak nem sikerült megállítania, így szívós ellenállás után a csapatok visszavonultak. A további osztrák előretörésnek a Komáromnál, a Duna jobb parti sáncait kihasználva felálló magyar fősereg állta útját. Ezen a helyen július 2-án alakult ki csata, amely egyik fél számára sem hozta meg a várt sikert. Az ebben a csatában szerzett fejsebe megakadályozta Görgeit, hogy a kilenc nap múlva megismételt csatában személyesen irányítsa csapatait. Ez utóbbi csatának magyar részről az lett volna a célja, hogy a fősereg számára szabaddá tegye az utat a Tisza-Maros szöge felé, ahol – a kormány határozata értelmében – a csapatoknak gyülekezniük kellett.

A sikertelen áttörési kísérlet azt is jelentette, hogy az egyetlen lehetséges út a Duna bal partján vezet, viszont ekkor ezt már az orosz csapatok ellenőrizték. Más választás nem lévén, Görgei július 12-én megindította csapatait, miután a komáromi vár őrségét alaposan – a II. hadtesttel – megerősítette. A visszavonulást azonban már Vácnál 15-én megállította egy orosz különítmény, amely egyre nagyobb erősítést magához vonva, megakadályozta a magyar sereg további előretörését. Görgeinek tehát új menetvonalat kellett választania, ez pedig a Losonc-Miskolc- Debrecen irány lett. Ez azt is jelentette. hogy a már Tiszánál álló orosz csapatok háta mögött, azok utánpótlási vonalát keresztezve kellett a három magyar hadtestnek menetelnie. A manővert szerencse kísérte, néhány kisebb ütközet után 22-én Görgei már Miskolc közelébe ért. 28-án kelt át a Tiszán. és haladt tovább Arad felé. Augusztus 2-án az oldalvédet képező I. (Nagysándor-) hadtest Debrecennél szenvedett el vereséget, de ez nem akadályozta jelentősen a sereg mozdulatait. Görgei élhadteste 9-én már Aradon volt.

Július hónapban a Tiszántúlon is gyorsütemű hadseregszervező munka folyt, melynek eredményeként – több váltás után – Dembiński tábornokot nevezték ki fővezérré. Dembiński, seregeit egyesítve a déli hadsereggel, Szegednél erődített állások mögött kívánta Haynaut megakadályozni abban, hogy átkeljen a Tiszán. Miután az osztrák csapatok beérkeztek, a fővezér váratlanul kiüríttette Szegedet.

Haynau, a Tiszán átkelve, augusztus 5-én támadta meg Dembiński csapatait, aki Szőregre vonult vissza, de itt sem fejtett ki hosszabb ellenállást. Innen, az Aradra rendelő parancs ellenére, Temesvár felé irányította seregét, ahonnan valószínűleg tovább akart vonulni. Augusztus 9-én a szintén ide érkező Bem a parancsnokságot átvette, és azonnal megtámadta az osztrák fősereget. A csata azonban a magyar sereg teljes összeomlását eredményezte. E döntőnek bizonyult vereség után a legnagyobb magyar hadsereg Görgei 30 000 fős serege maradt, amely egyedül már nem vehette fel a harcot. A diktátorsággal felruházott Görgei számára egyetlen lehetőség maradt, letenni a fegyvert. Ez augusztus 13-án Világosnál következett be. Ezután sorban megadták magukat a várak is, utoljára október 2-4-e között kiürítették Komáromot is.

(Forrás: Saját kezébe, ott, ahol… – Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból (www.mek.hu))